Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...azonban nem lakóház (mint az utóbbi engedély szerint). Ez is zavaros, és még inkább azzá válik, hogy a beruházással (valójában nem felújítás történt) kapcsolatos minden költséget az ügyvezető finanszírozott az ügyvezető nevére szóló számlák alapján....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Szálloda kialakítása társasház megszüntetésével

Kérdés: Társaságunk ügyfélkörébe tartozó gazdasági társaság (kft.) egy 80 lakásos társasház valamennyi lakásának tulajdonjogát megszerezte, az ingatlan egyedüli tulajdonosává vált. A közeljövőben az ingatlant át kívánja alakítani, amelyben szálloda, étterem működését tervezi. A társasházat mint a tulajdonosok közösségét nem kívánja fenntartani. A társasház tevékenysége milyen módon, milyen adó- és számviteli elszámolások, zárások keretében szüntethető meg?
Részlet a válaszából: […] ...foglaló épületnek szállodává, étteremmé történő átalakítása során elvégzett munkákat minősíteni kell, jellemzően beruházásnak, felújításnak, de lehet tárgyieszköz-, illetve forgóeszköz-beszerzés is, amelyek bekerülési értékét hitelt érdemlő módon el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Bérelt üdülő felújítása, berendezése

Kérdés: A kft. üdülőt bérel, alkalmazottak üdültetésére és tréning helyszínéül. Az üdülőt felújította, műszaki cikkeket, kondigépeket, matracokat stb. vett bele. Az önkormányzatnál egyéb szálláshely címén jelentkezett be. Elszámolhatók-e költségként a felsorolt beruházások, tárgyi eszközök, levonható-e az áfa, illetve béren kívüli juttatásként hogyan számoljam el?
Részlet a válaszából: […] ...– mások is igénybe vehetik-e? (Az egyéb szálláshelykénti bejelentkezésből ez utóbbi is következhet.)Mit ért a kérdező az üdülő felújítása alatt? Magát a bérelt üdülőben végzett, a számviteli előírásoknak megfelelő felújítási munkákat, vagy csak az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Üzemkörön kívüli tárgyi eszközök amortizációja

Kérdés: Cégünk tulajdonában van egy nyaraló a Balaton mellett, amelyet a nyári időszakban a dolgozóink vesznek igénybe. Idén jelentősebb felújítást végeztünk (gázbekötés, új bútorzat, konyhai gépek). Ezeket aktiváltuk, és a számviteli politika szerint számoljuk el az értékcsökkenésüket. Ezen tárgyi eszközök után elszámolt értékcsökkenési leírással adózási szempontból van-e teendő? Ha igen, mikor és melyik értékcsökkenési leírást kell módosítani?
Részlet a válaszából: […] ...válasz előtt tisztázni kell, hogy amit elvégeztek, azfelújítás-e. Ha a gázbekötés azért történt, mert az üdülőben még nem volt gáz,és a gáz használata az üdülő szolgáltatását javítja, akkor az nem felújítás,hanem az épület értékét növelő munka, és így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 5.

Támogatás a 1857/2006/EK alapján

Kérdés: Mezőgazdasági tevékenységű gazdasági társaság (tagjai magánszemélyek), mezőgazdasági tevékenységéhez vásárolt 2009-ben 10 db egyenként 3 millió forint + áfa értékű új tárgyi eszközt. Az eszközök beszerzéséhez 25%-os állami támogatásban részesült. A társaság érvényesíti a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja szerinti adóalap-kedvezményt úgy, hogy a megvásárolt 10 db eszköz értékének 80%-át veszi figyelembe a kedvezmény alapjaként, tehát 24 millió forintot. A kapott támogatás: 30 millió Ft 25%-a: 7,5 millió. Az adókedvezmény: 24 millió Ft 16%-a: 3,84 millió forint. Így az igénybe vett támogatás 3,84 millió + 7,5 millió = 11,340 millió Ft. Fentiek alapján a támogatás intenzitása eszközönként 37,8%. Véleményük szerint a levezetett eljárás megfelel-e a Tao-tv.-ben foglaltaknak? Tehát érvényesíthető-e a kedvezmény a fentiek alapján?
Részlet a válaszából: […] ...sorolandó tárgyi eszközüzembe helyezése érdekében lett elszámolva, vagy a beruházás az ingatlanbekerülési értékét növelő adóévi felújítás, bővítés, rendeltetésváltoztatás,átalakítás címén merült fel, vagy az immateriális javak között az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Társasházi elszámolások (tulajdonos társaságok)

Kérdés: A társasház tulajdonosai jogi személyiséggel rendelkező belföldi társaságok, az Áfa-tv. és a Tao-tv. alanyai. Minden tulajdonosnak van épületrésze, valamint közös az udvar, a kapu. Az udvar egy része eladásra kerülhet. Ezért a társasház az ingatlan értékesítése és bérbeadása esetére is áfafizetési kötelezettségre bejelentkezett. Kérdéseim egyrészt az ingatlan értékesítésével keletkező jövedelem személyi jövedelemadójához kapcsolódnak, másrészt annak felhasználásához, a társasháznál felmerülő költségek elszámolásához.
Részlet a válaszából: […] ...-, a következő évre átvihető, és azt – célszerűen – a társasház közöstulajdonba tartozó épületrészek, épületberendezések felújítására indokoltfordítani, pénzeszközeit pedig elkülönítetten – a felújítási alap pénzeszközeként- nyilvántartani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 11.

Felújítás áfája

Kérdés: A társaság 2007 decemberében kiválással alakult. A kiválás során egy használatbavételi engedéllyel rendelkező, nem lakás céljára szolgáló ingatlan került a társaság tulajdonába a tőketartalékkal szemben. A kiválás célja ezen ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítása, 2009. évtől. Előtte 2008. október 1-jétől az ingatlant felújítják. A társaságnak a bérbeadásig nem lesz bevétele, az adóköteles bérbeadás alá nem jelentkezett be, illetve nem választotta az új Áfa-tv. szabályainak alkalmazását. A társaság tevékenységei között szerepel az ingatlan-bérbeadás. 2008-ban az ingatlanfelújítás áfája visszaigényelhető? A gondot az okozza, hogy két, 2006. évi APEH-állásfoglalás nem azonos módon ítéli meg a fenti esetet.
Részlet a válaszából: […] ...az áfaelszámolás szempontjából nem meghatározó, deszámviteli és adózási szempontból fontos, hogy a kérdésben hivatkozottfelújítás megfelel-e az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. pontjában részletezettfelújításnak. Ha megfelel, akkor az ingatlan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 6.

Egyéni vállalkozó megszűnésekor kivitt ingatlan adózása

Kérdés: Egyéni vállalkozó 12 évvel ezelőtt vásárolt egy ingatlant, amit bevitt a vállalkozásába, vagyis annak beszerzési áfáját visszaigényelte, felújítást hajtott végre rajta, és azóta amortizációt is számol el évről évre. Most meg akarja szüntetni a vállalkozását. A vállalkozás megszüntetésekor a hatályos törvények alapján keletkezik-e áfafizetési kötelezettsége? Az ingatlant el kell-e számolnia, és ha igen, konkrétan hogyan, a vállalkozás megszűnésekor valamilyen szinten az egyéni vállalkozói bevételei, esetleg osztalékalapja javára? A megszűnést követően, ha mint magánszemély értékesíti az ingatlant, akkor van-e olyan egyéni vállalkozói múltjából származó tényező, ami befolyásolja a jövedelemszámítás módját, ha igen, akkor konkrétan az hogyan működik?
Részlet a válaszából: […] Az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének d) pontja szerintellenérték fejében teljesített termékértékesítés az adóalany megszűnésekor, haaz adóalany a megszűnés időpontjában olyan terméket tart tulajdonában, amelynekbeszerzéséhez kapcsolódóan részben vagy egészében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. szeptember 25.

Épületfelújítás egyéni vállalkozónál

Kérdés: Egyéni vállalkozó szabad felhasználású hitelt vett fel, melynek egy részét a tulajdonában lévő szálló és söröző felújítására használta. A vállalkozói igazolványát csak a felújítás befejezése után váltotta ki. Milyen dokumentumok alapján és milyen értéken tarthatom nyilván a tárgyi eszközök között a szállót? A hitelező bank jóval magasabbra értékelte az ingatlant, mint a beszerzési ár volt, melyik alapján számolhatom el az értékcsökkenést? A hitel összege rá van terhelve az ingatlanra, de a hitelösszegnek csak töredékéről van számla a könyvelésben, ennek ellenére elszámolhatom költségként a hitelkamatot? A hitelt kezelhetem a vállalkozás érdekében felmerültnek? Bevihető esetleg a bank által értékelt összegben apportként? Ha így járok el, ennek van bármilyen adóvonzata? A törlesztőrészleteket a magánbankszámlájáról fizeti, és nem kíván másikat nyitni a vállalkozáshoz, erre nem is kötelezi semmi. Az Áfa-tv. szerint ez nem beruházás, mivel nem új eszköz jön létre, így az építő-anyagok és berendezések áfája levonható áfaként, de csak ha beveszem a tárgyieszköz-nyilvántartásba? Hogyan járjak el helyesen?
Részlet a válaszából: […] ...kiadás, továbbá az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga(kapacitása, pontossága) helyreállítását szolgáló felújítással kapcsolatbanfelmerült kiadás (mindezek együttesen: felújítási költség) a felmerülés évébenelszámolható,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.

Ingatlanértékesítés részfizetéssel

Kérdés: Az ingatlanértékesítés eladási árát a vevő csak részben fizette ki, az eladó az áfát teljes mértékben rendezte. Az adásvételi szerződés szerint a részfizetés teljesítése után az új tulajdonos megkezdheti az ingatlanon az átalakítási munkát. Amennyiben azonban a vételárat nem fizeti meg határidőre, az ingatlan kártérítés nélkül visszaszáll az eredeti tulajdonosra. A szerződés szerinti fizetési határidő több hónapja lejárt, a vevőnek vissza kell adnia az ingatlant. Az eladó azt továbbra is értékesíteni akarja. A meghiúsult adásvételi szerződés felbontása lehet-e az eladónál az ingatlan újbóli állományba vételének a bizonylata, vagy a vevőnek kell visszaszámláznia a tartozás értékén? Helyes-e, ha az eladó a visszakapott ingatlant a 2. számlaosztályban veszi nyilvántartásba?
Részlet a válaszából: […] ...mellett a szerződésben azt is szabályozni kell, mi legyen a márelvégzett munkákkal (hiszen azt a vevőnél költségként, esetleg felújításként,beruházásként már elszámolták). Lehetséges variációk: a vevő eladja, értékesítiazokat, illetve térítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 11.
1
2