Közbeszerzés három vállalkozó közreműködésével

Kérdés: Társaságunk másik két vállalkozóval együttesen közbeszerzési eljárás keretében vállalkozási szerződést kötött a megrendelővel, lakások felújítására. A szerződésben 3 vállalkozó és egy megrendelő szerepel. A szerződésben rögzítették, hogy melyik vállalkozó melyik lakást köteles felújítani, és meghatározták az egyes lakások felújításáért járó díjat is. A megrendelő a 3 vállalkozó közül minket jelölt ki közös képviselőnek, amelynek értelmében csak tőlünk fogad el számlát. Így a másik két vállalkozó nekünk számláz, amit változatlan áron továbbszámlázunk. Ez csak egy technikai megoldás, hiszen a másik két vállalkozó is ugyanúgy szerződő fél a közbeszerzési eljárás keretében, mint mi. A két vállalkozóval csak konzorciumi megállapodást kötöttünk a számlázás módjára. Kérdésünk, a másik két vállalkozó számláinak a továbbszámlázását kell-e árbevételként könyvelni? Ez azért fontos, mert társaságunk nonprofit kft., így a szakképzési hozzájárulást árbevétel arányá­ban kell megosztani fizetendő és kedvezményezett részre. Igazságtalannak érezzük, hogy a technikai megoldás miatt a fél év alatt 500 ezer forinttal több szakképzési hozzájárulást fizessünk.
Részlet a válaszából: […] ...tekinteni. (Technikaimegoldást sem a Ptk., sem az Szt. nem ismer.) A szerződésben a megrendelőegyértelművé tette, hogy – bár a lakásfelújításokban 3 vállalkozó vesz részt,és ezt részletesen a szerződésben is rögzítették – számlát csak a kérdező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 22.

Társasházi elszámolások (tulajdonos társaságok)

Kérdés: A társasház tulajdonosai jogi személyiséggel rendelkező belföldi társaságok, az Áfa-tv. és a Tao-tv. alanyai. Minden tulajdonosnak van épületrésze, valamint közös az udvar, a kapu. Az udvar egy része eladásra kerülhet. Ezért a társasház az ingatlan értékesítése és bérbeadása esetére is áfafizetési kötelezettségre bejelentkezett. Kérdéseim egyrészt az ingatlan értékesítésével keletkező jövedelem személyi jövedelemadójához kapcsolódnak, másrészt annak felhasználásához, a társasháznál felmerülő költségek elszámolásához.
Részlet a válaszából: […] ...-, a következő évre átvihető, és azt – célszerűen – a társasház közöstulajdonba tartozó épületrészek, épületberendezések felújítására indokoltfordítani, pénzeszközeit pedig elkülönítetten – a felújítási alap pénzeszközeként- nyilvántartani...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 11.

Intézményfinanszírozás támogatásának áfakötelezettsége, elszámolása

Kérdés: Milyen áfakötelezettség kapcsolódik az adott intézmény működőképességének fenntartását szolgáló kapott támogatáshoz?
Részlet a válaszából: […] ...létrejött intézmények által értékesített termékek és szolgáltatások árát nem befolyásolják, hanem az intézmények létrejöttét, felújítását stb. segítik elő.Az árat közvetlenül nem befolyásolják azok a – klasszikus értelemben vett mecénások,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. március 22.