Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...ugyan a szóban forgó adókat megfizette korábban a rendezvényszervezőnél, onnan visszakövetelheti, kezdődhet egy peres eljárás.Összefoglalóan: a kérdésre a válasz az, hogy a rendezvényszervező által igénybe vett szolgáltatások jellemzően nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Számviteli feladatok a végelszámolás befejezésekor

Kérdés: A társaság végelszámolása lassan befejeződik. A hitelezői igények kielégítésre kerülnek, de az eszközök egy részét a végelszámoló nem tudja értékesíteni. Azokkal mi legyen? A szabályszerűség érdekében kérem, hogy ismertessék a végelszámolást lezáró számviteli beszámoló sajátosságait, legfontosabb feladatait.
Részlet a válaszából: […] ...során a végelszámoló az eszközök egy részét nem tudja értékesíteni, akkor-a tulajdonosoknak indokolt azok – áfát is magában foglaló – piaci értékén átadni, a tulajdonosokkal szembeni kötelezettség teljesítésébe beszámítani,-ha a tulajdonosok nem tartanak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 12.

Telekkialakítás során felmerülő költségek elszámolása

Kérdés: Társaságunknál telek kialakítása van folyamatban beruházáshoz. A telket megvásároltuk, de közmű nincs rajta. A kialakított közműveket (víz, áram) a telek részeként vagy külön kell aktiválni? Esetleg vezetékként? A jogszabály szerinti közműfejlesztési hozzájárulásokat (ezt külön számlázták) milyen értékcsökkenési kulccsal kell leírni? Számomra nem világos, hogy a közműkiépítéssel kié lesz a vezetékek tulajdonjoga? Ezt nem tartalmazza a szerződés. Lehet, hogy csak használati jogunk lesz még akkor is, ha a jogszabály szerinti közműfejlesztési hozzájárulás felett kifizetjük a beruházás értékét. Ha a telekhez tartozónak tekintem a közműfejlesztést, akkor ugyanúgy nulla értékcsökkenéssel számolok, mint a telek esetében? Vagy vezetékhez tartozónak tekintem, és az azoknak megfelelő értékcsökkenési kulccsal számolok?
Részlet a válaszából: […] ...a vagyonátruházási illetéket, a földhivatali bejegyzés díját stb.Nem része a telek bekerülési (beszerzési) értékének a telken helyet foglaló épület, egyéb építmény (például a kerítés, a térburkolat stb.) bekerülési (beszerzési) értéke. Így a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 14.

Vitorlás kishajó beszerzése, üzemeltetése

Kérdés: Társaságunk vitorlás kishajó beszerzése mellett döntött. A beszerzés célja a partnerekkel, illetve a munkavállalókkal történő megbeszélések helyszínének biztosítása, valamint a munkavállalók, tulajdonosok üdültetéséhez való felhasználása. Társaságunk valamennyi felmerülő adót és járulékot meg kíván fizetni. A vitorlás beszerzésekor felmerülő áfa a beszerzés, így az aktivált összeg részét képezi, azaz nem helyezhető levonásba? A kishajó beszerzési értékét terheli-e más adó? (Itt az egyes meghatározott juttatásokat terhelő adókra gondolok.) A kishajó használata során mikor és milyen költségeket terhel szja + szocho?
Részlet a válaszából: […] ...a hasznosítás gazdasági tevékenységnek, ezért a beszerzés áfája nem vonható le.A vitorlás kishajó beszerzésének az áfát is magában foglaló ellenértékét elsődlegesen beruházásként kell elszámolni (T 161 – K 455), majd a rendeltetésszerű használatbavételkor át...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Saját vállalkozásban megvalósított beruházás

Kérdés: A saját rezsis beruházásokkal kapcsolatban kérdezem: érvényesnek tartják-e a Számviteli Levelek 246. számában az 5067. számú kérdésre adott választ? A kérdező ezt követően több részletet idéz a hivatkozott válaszból, beleértve a válasz összefoglalóját is, majd felteszi a kérdést, valóban tágabb-e a saját vállalkozásban végzett beruházás számviteli értelmezése az Áfa-törvénynél? Konkrétan, keletkeztet-e vagy sem áfafizetési kötelezettséget, ha a számviteli előírások miatt az aktiválandó értékben figyelembe kell venni olyan saját alkalmazásban álló szakemberek bérköltségét, akik kizárólag a beruházás adminisztratív koordinálásával foglalkoznak, megfogalmazzák és képviselik a megrendelő elképzeléseit, követik a folyamatot? (Több ingatlan épül, amelyeket külső tervező, generálkivitelező és egyéb külső vállalkozók építenek meg, a megrendelő az építkezéshez anyagot sem vesz, és a külső vállalkozások által benyújtott számlák értéke nagyságrendekkel meghaladja a saját alkalmazásban álló szakértők bérköltségének összegét.)
Részlet a válaszából: […] A kérdésre a rövid válasz az, hogy sem az Áfa-tv. hivatkozott előírása, sem a számviteli törvényi szabályok a saját vállalkozásban végzett beruházás vonatkozásában nem változtak a Számviteli Levelek 246. száma megjelenése óta, így nem indokolt az 5067. kérdésre adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Társasház "üzemeltetője"

Kérdés: Magánszemély tulajdonosok, több jogi személy tulajdonos által létrehozott társasház üzemeltetője a többségi tulajdonos kft. A társasház víz-, villany-, gázórája az üzemeltető nevén van, a közüzemi és általában minden, működéssel kapcsolatos számla az üzemeltető nevére szól, azok kiegyenlítése az üzemeltető bankszámlájáról történik. Az üzemeltető és a társasház együttműködési megállapodást kötött az üzemeltetésre. Az elszámolás, az üzemeltetés, a közműdíjak továbbterhelése a következők szerint történik: a kistulajdonosok apartmanjainak víz-, villanyfogyasztását a részlegesen kiépített saját víz-, villanyóra-leolvasás és a tényleges fogyasztás alapján az üzemeltető továbbterheli (számlázza) áfával a társasház felé (a saját tulajdonában lévő apartmanonként nem). A társasház a kistulajdonosok részére számlaadás nélkül elküldi a fizetendő összeget, akik a kiterhelt összeget a társasház bankszámlájára utalják. Számlázás nélkül az áfát a kistulajdonosok nem tudják visszaigényelni. A közös költségek összegét (az éves közgyűlésen elfogadott összeggel) szintén havonta fix összegben – a tulajdoni hányad arányában – a kistulajdonosok befizetik a társasház bankszámlájára, számla nélkül. A társasház a kistulajdonosok által befizetett közös költséget utalja az üzemeltető számlájára. Szerintem a közös költséget az előzetesen felszámított áfa nélkül kellene meghatározni, úgy, hogy a társasház a közüzemi költségeket továbbszámlázza. A kistulajdonosok a társasház bankszámlájára fizetnek úgynevezett hűtés-fűtés költségátalányt, amely áfás összegének kiterhelése számla nélkül történik, amit a társasház szintén átutal az üzemeltető bankszámlájára. Mi a helyes megoldás? A társasház nem áfaalany, továbbszámlázhatja-e a fentiekben körülírt költségeket? Az üzemeltető számlázhatja-e ezeket a költségeket közvetlenül a vállalkozási tevékenységet végző áfaalany kistulajdonosok felé, a többit pedig a társasház felé? Az üzemeltető és a társasház között bruttó módon történő elszámolásnak kellene lennie? Ez utóbbi azonban többletköltséget okozna.
Részlet a válaszából: […] ...a ténylegesen befizetett közösköltség-hozzájárulás különbözetét), illetve a kötelezettségek között a túlfizetések összegét.Összefoglalóan: társasház esetében nem beszélhetünk üzemeltetőről. Közös képviselő van a Tht. szerint, a közös képviselő és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 13.

Saját üdülőnél az üdülési hozzájárulás elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni és könyvelni a saját üdülőben üdültetett munkavállalók üdülési hozzájárulását?
Részlet a válaszából: […] ...megoldása érdekében célszerű, ha naponként megállapítják az üdülőben lévő, ténylegesen igénybe vett szobák áfát is magában foglaló kalkulált fogyasztói árát, majd könyvvitelen kívül az igénybevevők (munkavállalók, szakszervezeti, szövetkezeti tagok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 26.

Saját konyhánál az étkezési hozzájárulás elszámolása

Kérdés: Hogyan kell elszámolni és könyvelni az étkezési hozzájárulást, ha a cégnél üzemi konyha van?
Részlet a válaszából: […] ...az 5. Költségnemek számlaosztályban kell elszámolni. Így például– a tárgyi eszközök (ideértve az üzemi konyhát magában foglaló épület arányos részét is) terv szerinti értékcsökkenési leírását az 571. számlán, bérelt tárgyi eszközök esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 9.

Bérelt üdülő felújítása, berendezése

Kérdés: A kft. üdülőt bérel, alkalmazottak üdültetésére és tréning helyszínéül. Az üdülőt felújította, műszaki cikkeket, kondigépeket, matracokat stb. vett bele. Az önkormányzatnál egyéb szálláshely címén jelentkezett be. Elszámolhatók-e költségként a felsorolt beruházások, tárgyi eszközök, levonható-e az áfa, illetve béren kívüli juttatásként hogyan számoljam el?
Részlet a válaszából: […] ...leírását;– az üdülő üzemeltetése, fenntartása, karbantartása kapcsán igénybe vett szolgáltatások – áfát is magában foglaló – értékét;– az üdülőben foglalkoztatottak közterhekkel növelt munkabérét, mint saját előállítású eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Egyéni cég alapítása

Kérdés: Egyéni cég 2015. január 1-jével történő létrehozásával kapcsolatosan kérdésként merült fel, hogyan szerepeltesse az egyéni vállalkozó bevallásaiban az addig ki nem fizetett vevői számlák nettó értékét és áfáját? Továbbá az addig ki nem fizetett szállítói számlák nettó értékét és áfáját, a december 31-i leltárban szereplő vásárolt készletek nettó értékét és áfáját. Hogyan szerepeltesse a 2014. de­cember hónapra járó, de még ki nem fizetett, majd 2015 januárjában kifizetett munkabért, az ezek utáni adókat és járulékokat, ha az egyéni vállalkozásában lévő minden eszközét beviszi az egyéni cégbe, és az apport megegyezik a könyv szerinti értékkel? Vagy az Szt. 163. §-a alapján a kettős könyvviteli nyitás utáni tételként a vevők, a szállítók nettó összegének és a munkabér járulékainak könyvelése már a társasági adó alapját módosítja? Egyéni cég egyszemélyes kft.-vé alakulását milyen esetben kötelező könyvvizsgálóval ellenőriztetni? Az egyéni cég nyitó mérlegének forrásoldalát – a jegyzett tőkén és a kötelezettségen kívül – hogyan kell összeállítani, ha az egyéni vállalkozó nem kívánja a teljes összeget a jegyzett tőkébe helyezni? Előfordulhat, hogy a saját tőke nem éri el a jegyzett tőke összegét?
Részlet a válaszából: […] ...által az egyéni cégbe bevinni szándékozott tárgyi eszközökön túlmenően az általa elfogadott követeléseket is, áfát is magában foglaló értéken, továbbá a kérdésben említett vásárolt készleteket is könyv szerinti (áfa nélküli) értéken, függetlenül attól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.
1
2