Gazdasági társaság igazolt veszteségének kiegyenlítése

Kérdés: A gazdasági társaság és az önkormányzat közötti közszolgáltatói szerződés alapján az önkormányzatnak – mint az ellátásért felelősnek – a szolgáltatás fenntartása esetén kötelezettséget jelent a szolgáltatást végző társaság indokolt ráfordításai alapján igazolható veszteség kiegyenlítése. (Ezt uniós rendelet és a 2012. évi XVI. törvény is szabályozza.) A szerződés szerint a két fél minden évet követően elszámol az előző évi kompenzálandó veszteség mértékéről (összegszerűen meghatározzák, az önkormányzat közgyűlése is elfogadja). Ugyanakkor az önkormányzat forrás hiányában nem tudja pénzügyileg rendezni az elszámolt támogatást, hanem arra majd külön fizetési megállapodást köt, amikor rendelkezik a megfelelő fedezettel. Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének 2016. évi módosítása szerint kötelezően elő kell-e írni 2017-ben a társaságnál egyéb bevételként a mérlegkészítésig elszámolt összeget? 2017-ig a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezett kompenzációt mint támogatást számolta el a társaság egyéb bevételként. A módosítás hatására a korábbi években elszámolt, de meg nem fizetett kompenzációt is el kell számolni 2017-ben egyéb bevételként?
Részlet a válaszából: […] ...éppen a gazdálkodó társaságok érdekében született. Gyakran előfordult, hogy a támogatásokkal kapcsolatos dokumentumok csak a mérlegfordulónapot követően készülhettek el, kerülhettek elbírálásra, és így a mérlegkészítés időpontjáig a pénzügyi rendezés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Hibás teljesítés

Kérdés: X. kft. ablakok, ajtók kereskedelmével, beépítésével foglalkozik. A Z. kft.-től beszerzett (kifizetett) ablakok beépítése során kiderült, hogy a termék hibás. A hibás termékeket visszavették, azok helyett jobb minőségű került beépítésre, de a vevő X. kft. részére csak a különbözetét fizette meg. Emiatt az új ablakok beszerzése veszteséges. Per indult. A bíróság X. kft.-nek a Z. kft.-vel szembeni követelését megítélte. A Z. kft. – mint vesztes kereskedő – két éven belül tudná kifizetni az ablakok árát, a perköltséget, a késedelmi kamatot (bízva az ablakok gyártójával szembeni per megnyerésében). Addig egy földet ad biztosítékként, amire a jelzálogjog bejegyezhető. Hogyan kell ezt az eseményláncot a számviteli törvény szerint könyvelni? Milyen gazdasági eseményeket kell könyvelni, milyen címen és milyen sorrendben?
Részlet a válaszából: […] ...a hibás ablakok valóban használhatatlanok (és azokat Z. kft.-hez nem szállították vissza!), akkor az üzleti év végével, a mérlegfordulónapi értékelés keretében értékelni kell, és az Szt. 56. §-a alapján értékvesztést kell (T 8661 – K 261) az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Befektetési jegyekkel kapcsolatos elszámolások

Kérdés: Nem pénzügyi tevékenységet folytató kft. Magyarországon forgalomba hozott befektetési jegyet jegyzett a befektetési alap indulása előtti jegyzési időszakban. A megfizetett ellenérték a névértéknél alacsonyabb diszkontált ár volt (5,5 százalékos kamat figyelembevételével került megállapításra). El lehet-e számolni, és ha igen, akkor hogyan, a ténylegesen megfizetett vételár és a névérték közötti különbözetet? A kibocsátási tájékoztató szerint a 4 éves futamidő alatt a befektetési alap a napi árfolyamon köteles visszavásárolni a befektetési jegyet. A futamidő alatt kell-e, lehet-e hozamot elszámolnia piaci árfolyam alapján, ha ténylegesen hozamfizetés nem történik? Változik-e az eset megítélése, ha a kibocsátó tőkegaranciát és a teljes futamidőre összesen 6% hozamgaranciát vállalt, de azzal a megkötéssel, hogy a tőke- és hozamgarancia csak a lejáratig tartott befektetési jegyekre érvényes?
Részlet a válaszából: […] ...(bármilyen jogcímen) csak akkorlehet, ha azt ténylegesen megfizették (T 384 – K 9735), illetve ha a tárgyévrejáró hozamot a mérlegfordulónap és a mérlegkészítés időpontja közöttmegfizették (T 3913 – K 9735). Ebből következően a befektetési jegyek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 25.

Követelés értékesítése (faktorálása)

Kérdés: A Számviteli Levelek 44. számában, a 876. kérdésre adott válaszban foglalkoznak a faktoring elszámolásával az ügyfélnél. Társaságunk a vevői számlát kívánja faktorálni. Mi ennek a számviteli elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...magasabb az eladási ár. [A követeléseknél az értékvesztés elszámolása, illetve az elszámolt értékvesztés visszaírása, a mérlegfordulónaphoz kapcsolódó értékelés az Szt. 55. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján.] A Tao-tv. 7. §-a (1) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 15.