Leltárkészítés módszerei, követelményei

Kérdés: A könyvvizsgálatok során gyakran tapasztalom, hogy az Szt. 69. § (1)-(2) bekezdéseinek követelményeit csak részben teljesítik a beszámolót összeállítók, előfordul, hogy önálló leltárdokumentációt egyszerűen nem is készítenek, a főkönyvi egyenlegek és az analitikák egyeztetéséről nem készülnek végrehajtást igazoló dokumentumok, mert azt mondják, ezt a törvény nem írja elő, sok esetben elegendőnek tartják a főkönyvek zárásának bemutatását. Hivatkoznak a törvény 165. § (1) bekezdésére, mely szerint bizonylattal az eszközök források összetételének változását kell alátámasztani, és a főkönyvi könyvelés-analitika egyeztetés nem eredményez változást, csupán ténymegállapítást. Az ellenőrzésre alkalmasság követelménye is gyakran sérül, rendszerint azzal, hogy a leltárnak nevezett dokumentumok tartalma és terjedelme hiányos, és nem teljesül az Szt. 165. § (4) bekezdésében elvárt logikailag zárt rendszerre vonatkozó elvárás, távolról sem felelnek meg a 166. § és 167. § (1) bekezdésében leírt számviteli bizonylattal szembeni követelményeknek. Míg az ellenőrzésre alkalmasság, lehetőségmeghatározás véleményem szerint igen tág fogalom, és nehezen számonkérhető, addig a logikailag zárt rendszer teljesülése talán pontosabban mérhető és megkövetelhető. Hogyan kell értelmezni a számviteli törvényben meghatározott leltárkészítési követelményekben megfogalmazott elveket? Milyen bizonylatolási, alaki és tartalmi követelmények vonatkoznak a főkönyvi könyvelés és az analitikák egyeztetésére és általában a tényeket rögzítő leltárra? Mit jelent pontosabban az ellenőrzésre alkalmasság és a logikailag zárt rendszerre vonatkozó követelmény?
Részlet a válaszából: […] ...és számviteli törvény előírásai szerint megőrizni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a vállalkozónak a mérleg fordulónapján meglévő eszközeit és forrásait mennyiségben és értékben. Az Szt. 169. § (1) bekezdésének az előírása szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 16.

Külföldi telephely számvitele, adózása

Kérdés: Kérem, ismertessék a külföldön létesített fióktelepek számvitelével, adózásával kapcsolatos legfontosabb előírásokat!
Részlet a válaszából: […] ...jellemzően külföldi adószámmal, az adott külföldi ország – magyartól eltérő – számviteli előírásaival (főleg a mérlegfordulónapi értékelések terén), beszámolókészítési és közzétételi kötelezettségével. A szabályozás terén mutatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 27.

Kereskedelmi képviselet

Kérdés: Az Oroszországban nyitott kereskedelmi képviselet orosz adószámmal, cégjegyzékszámmal, irodával, képviselővel rendelkezik, a képviselet nem folytat üzleti/vállalkozási tevékenységet. A társasági szerződést kell-e módosítani, a magyarországi cégjegyzékbe be kell-e jegyezni? A képviselet költségeit a magyar társaság finanszírozza, meghatározott összeg előre történő átutalásával. A hónap lezártával a képviselő elszámolást készít, és azt számlamásolatokkal küldi meg (az eredeti számlákat nem). Elfogadható a számlamásolat, annak érdekében, hogy az így elszámolt költség a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség legyen? A számlák a magyar cég székhelyére szóljanak, vagy elegendő, ha azokon a képviselet címe szerepel? (A név megegyezik!) A jövedelemkifizetés az orosz szabályok szerint adózik. Milyen bizonylat szükséges ezen költségek könyveléséhez?
Részlet a válaszából: […] ...el kell számolni, az elszámoláshoz kapcsoltan a számlákat, egyéb bizonylatokat a magyar társasághoz meg kell küldeni, az elszámolás fordulónapját követő 8 napon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 30.