Célmegjelölés nélkül lehívott hitel kamatának elszámolása

Kérdés: Az újonnan alakult társaság jelenleg beruházást folytat annak érdekében, hogy létrehozza azt a nagy értékű létesítményt, amivel a gazdasági tevékenységét folytatni fogja. A társaság jegyzett tőkéje a törvényben előírt legalacsonyabb összeg. Így saját forrással minimálisan rendelkezik. A beruházást anyavállalati hitelből valósítja meg teljes mértékben a társaság, amelyre rendelkezésre áll egy keretszerződés. A keretszerződés alapján a társaság a szükséges hitelösszeget egy írásbeli igénylő dokumentum alapján tudja lehívni. A keretszerződés és a lehívó dokumentum nem határozza meg a lehívott hitel célját. A lehívott hitel bármilyen tétel finanszírozására fordítható, így általános hitelnek tekinthető. Az Szt. 47. §-a (4) bekezdésének a) pontja alapján az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) kamat a bekerülési érték részét képezi. Egyes szakmai vélemények szerint csak olyan hitel kamata aktiválható, amelyet konkrétan nevesítve a beruházás finanszírozására vettek fel. Esetünkben egyértelműen megállapítható, hogy a beruházást az anyavállalati hitelből finanszírozták. Véleményünk szerint ebben az esetben indokolt az üzembe helyezésig felmerült kamatnak egy meghatározott arányszámmal történő aktiválása? Amennyiben igen, milyen elfogadható módszerekkel kalkulálható ki az aktiválandó kamat mértéke?
Részlet a válaszából: […] ...értékében számításba venni, ezért az az eredményt terheli.A bizonylati elv és a bizonylati fegyelem alapvető követelménye, hogy minden gazdasági eseményről bizonylatot kell kiállítani. A kamatnak az eszköz bekerülési értékében történő számításbavétele is egy...ben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 13.

Közkereseti társaság átalakulása

Kérdés:

Egy kkt. szeretne átalakulni kft. társasági formára. Milyen lehetősége van erre a legegyszerűbb módon? A szakirodalomban több lehetőség ígérkezik. Kérem, hogy válaszukban jelöljék meg a törvényi hivatkozást is.

Részlet a válaszából: […] ...az egyesülésre, a szétválásra vonatkozó jogi szabályok részben a Ptk.-ban, azon belül– a jogi személyek általános szabályai,– a gazdasági társaságok közös szabályai,– az egyes társasági típusokra vonatkozó előírások között találhatók, másrészt az egyes.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 31.

Követelés elengedése

Kérdés: Vállalkozásunk bizonyos vevői követeléseinek elengedésén gondolkozik: eddig a számviteli politikában meghatározottak szerint számoltunk vevőértékvesztést, azonban előfordulnak olyan esetek, amikor (a törvényben nevesített eseteken felül) úgy döntene cégünk, hogy elengedne bizonyos vevőköveteléseket, így nem értékvesztést képeznénk rájuk. Az elengedéshez nem kell megállapodás, egyoldalú nyilatkozat is elég? Ha az elengedéssel élnénk, milyen adóhatásra kellene számolnunk?
Részlet a válaszából: […] ...bizonylati fegyelem és bizonylati elv alapvető követelménye, hogy a gazdasági eseményről bizonylatot kell kiállítani, és azt a bizonylat alapján kell a könyvviteli nyilvántartásban rögzíteni. A követelés elengedése is olyan gazdasági esemény, amely az eszközök, illetve az.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 13.

Nyitó tételek átalakulásnál

Kérdés: A kft. tulajdonosai a társaság zrt.-vé történő átalakulását tervezik. Az átalakulás során a tulajdonosi összetételben nem történik változás, kedvezményezett átalakulás kerül megvalósításra (vagyonátértékelésre nem kerül sor). A társaság tárgyieszköz-állománya mind darabszámban, mind eszközértékben jelentős. Partnereinek száma (szállítói, vevői) szintén jelentős. Az átalakulás során egy új gazdasági társaság jön létre (zrt.), mint általános jogutód. A jogutód társaság induló vagyontárgyai megegyeznek a jogelőd társaság (kft.) záró vagyontárgyaival. Könyvelő-, nyilvántartó rendszerünkben egy új gazdasági társaság (zrt.) létrehozása a nyitó analitikák (különösen a több ezer darab tárgyi eszköz értékcsökkenésének migrációja) jelentős munkával és költséggel valósítható csak meg. Helyes-e az eljárásunk abban az esetben, ha nyilvántartó (könyvelő-) rendszerünkben egy évzáráskor is alkalmazott zárással zárjuk le az átalakulás napjával a kft.-t (mely a végleges vagyonmérleg alapját képezi), majd a nyitást követően ugyanabban a rendszerben folytatjuk a könyvelést (természetesen ügyelve arra, hogy a lekérdezések mind a múltra, mind a jelenre-jövőre vonatkozóan a helyes cégmegnevezést alkalmazzák)? Úgy gondoljuk, ezzel az eljárással jelentős munkát takarítunk meg, és maradéktalanul megfelelünk a törvényi előírásoknak. Jól gondoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...az analitikus nyilvántartással kell alátámasztani. Az Szt. 141. §-ának (3a) bekezdése alapján az átalakulással létrejövő gazdasági társaság (jelen esetben a zrt.) könyvviteli nyilvántartásait az átalakulás napját követő nappal nyitja meg a végleges... nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 14.

Ingatlan számviteli, adójogi értelmezése

Kérdés: A Számviteli Levelek 434. számának átnézése kapcsán a 8360. kérdésre adott válaszban megdöbbenéssel olvastam, hogy a választ adó szerint: "Fentiek alapján nem egyértelmű, hogy 2014-ben milyen okból kerülhetett sor a számla megbontására, hiszen az ingatlan és a hozzá tartozó földrészlet (telek) együtt kezelendő." Ez a szövegrész ellentmond a számviteli követelményeknek, amelyből az következik, hogy a telek (földrészlet) és a felépítmény (épület) együttes vásárlásakor a számlán külön kell feltüntetni a telek értékét, és külön a felépítmény értékét, sőt, ha csak egy értéket tüntet fel az eladó, akkor azt a vevőnél (a beszerzőnél) a könyvelés során meg kell bontani a telek és a felépítmény értékére. Ezek előrebocsátása után kérdezem, melyik álláspont a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...termék, amely vállalkozáson belüli rendeltetésszerű használatot feltételezve, legalább egy évet meghaladó időtartamban szolgálja a gazdasági tevékenység folytatását. Mivel az ingatlan fogalmát külön nem adja meg, így az ingatlan – ez esetben – nem értelmezhető.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 12.

Befektetési jegyek év végi értékelése

Kérdés: Adott egy gazdasági társaság, amely 2019. 02. 20-án zárt végű hitelviszonyt megtestesítő befektetési jegyeket vásárolt. A bekerülési értéke 100 egység, 2019. 12. 31-én az alap által megadott nettó eszközérték 160 egység. Milyen módon kell és szükséges átértékelni a befektetési jegyeket?
Részlet a válaszából: […] ...nettó eszközértéke és névértéke közötti – bevételjellegű – különbözetet elszámolni, ha azt a befektetési jegyet vásárló társaság már megkapta. Ha a befektetési jegyek hozamát a társaság a mérlegkészítés időpontja előtt megkapta, akkor a megkapott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 15.

Haszonélvezeti jog ingatlanon

Kérdés: "A" társaság értékesíti a befejezetlen saját rezsis beruházásként 105 millió Ft értékben nyilvántartott (építési engedéllyel rendelkező) termelő célú ingatlanát egy másik, az értékesítő "A" társasággal kapcsolt vállalkozásban álló "B" társaság részére, az értékesítő "A" társaság haszonélvezeti jogával terhelten. Az adásvételi szerződésben rögzítik, hogy az ingatlan forgalmi értéke 100 millió forint. A szerződő felek az ingatlan bruttó vételárát az eladó "A" társaság haszonélvezeti jogával terhelten 26 millió forintban határozták meg. Az értékesítés a hatályos jogszabályok szerint fordított adózás szerint történik, az adót a vevő közvetlenül az adóhatóságnak fizeti meg (adólevonási jog gyakorlásával). Az eladó "A" társaság 15 évig tartó haszonélvezeti joga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerül. Az adásvételi szerződés szerint haszonélvezeti jogot nem alapítottak, hanem azt fenntartotta az eladó kft., ezért azt nem is kell számlázni, nem terheli áfa. Hogyan kell könyvelni a fenti gazdasági eseményt az eladó, illetve a vevő társaságnál? Hogyan jelenik meg az eladó könyveiben a haszonélvezeti jog, és mi lesz az értéke?
Részlet a válaszából: […] ...árának 26 millió forintban való meghatározása akkor, amikor annak a piaci értéke 100 millió forint. Alapvető követelmény, hogy a gazdasági események eszközökre-forrásokra, illetve az eredményre gyakorolt hatását nem lehet összemosni, összevontan kezelni. A kérdés.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...átalakulással kapcsolatos jogi szabályok egyrészt a Ptk.-ban (a jogi személyek általános szabályai, a gazdasági társaságok közös szabályai, az egyes gazdasági társasági típusokra vonatkozó előírások között), másrészt az egyes jogi személyek átalakulásáról,...Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Szerszámok elhasználódásának elszámolása

Kérdés: Cégünk autógyárak részére gyárt alkatrészeket. Ezen alkatrészek gyártása során speciális gyártóeszközöket (szerszámokat) használunk. Cégünk külföldi anyavállalata egyezik meg a vevővel a szerszámok költségének megtérítési módjában, többféle módon. Legegyszerűbb esetben a vevőnek számlázzuk a beszerzési árat, aki a tulajdonjog átszállása mellett megtéríti azt. Másik esetben a vevő a késztermékek eladási árába beépítve téríti meg a szerszám költségét. (Az eszközt a tárgyi eszközök között aktiváljuk, a tulajdonjog a cégnél marad.) Előfordul, hogy a vevő a szerszámok beszerzési költségének egy részét a gyártás beindításakor megfizeti, a másik része viszont az eladási árba beépítve a késztermékek értékesítése során térül meg. A szerszámokat 5-6 évig is használjuk. Mi a helyes elszámolási módja ez utóbbi ügyletnek? Hogyan lehet biztosítani, hogy a későbbiekben befolyó árbevétellel szemben folyamatosan kerüljön kivezetésre a még meg nem térített beszerzési költség? Hogyan biztosítható az összemérés számviteli alapelv követelménye? Társasági adó szempontjából mi lenne a helyes elszámolási mód?
Részlet a válaszából: […] ...hogyemiatt a társasági adó alapját korrigálni nem kell. Megjegyzés: A szerszámok bármilyen arányban történőértékesítése nem valós gazdasági esemény, hiszen az értékesített hányadfizikailag nem kerülhet a vevő birtokába. Így a számviteli fegyelemmegsértésével járna...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 3.

Állami vagyon kezelésbevételéhez kapcsolódó elszámolások

Kérdés: Az állami vagyon kezelésével összefüggésben elszámolandó pótlási alap számviteli kezeléséhez kapcsolódik a kérdés. Társaságunk 2006. december 31-ig költségvetési szervként, 2007. 01. 01-től gazdasági társaságként folytatja a tevékenységét. A költségvetési szerv kezelésében lévő vagyonrészét a gazdasági társaság apportként, az ingatlanokat és az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat pedig vagyonkezelési szerződéssel kapta vissza. A vagyonkezelési szerződésben az eszközök bruttó értéke is meghatározásra került, és ennek megfelelően került a társaságnál nyilvántartásba vételre a hosszú lejáratú kötelezettségekkel szemben. Így az értékcsökkenés megállapításának az alapja a vagyonkezelési szerződésben meghatározott bruttó érték lett. Az elszámolt terv szerinti, terven felüli értékcsökkenés az analitikus nyilvántartásokból megállapítható. A vagyonkezelési szerződés a szerződéskori nettó értékre a társaságnak az elszámolt értékcsökkenés mértékében pótlási kötelezettséget írt elő, amely teljesítéséről minden évben be kell számolnunk. A "pótlási alap"-ot, a visszapótlási kötelezettséget növeli az elszámolt értékcsökkenés, és csökkenti az MNV Zrt. által elismert és jóváhagyott értéknövelő beruházások összege, tehát nem feltétlenül minden felújításunk. Kérdéseink: Hogyan történik a visszapótlási kötelezettség számviteli kimutatása, elszámolása? A visszapótlási alapot a könyvekben hogyan kell vagy lehet kimutatni? Az elszámolt értékcsökkenések számviteli elszámolása pótlási alap kimutatása esetén különbözik-e az egyéb eszközökétől? Hogyan kell az értéknövelő beruházást, felújítást az egyéb vagyonkezelő részéről számlázni, számviteli nyilvántartásokban elszámolni? A visszapótlási alap elszámolásával kapcsolatos kötelezettség hogyan változik?
Részlet a válaszából: […] ...az általános számviteli előírásokat, a 254/2007. (X. 4.)Korm. rendelet (Korm. r.) elő­írásait kell figyelembe venni.Az újonnan alakult gazdasági társaság könyveiben az eszközökbekerülési értékükön szerepelhetnek. Az apport esetén ez az apportlistánszereplő –.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 23.
1
2