Könyvek, régiségek készletre vétele

Kérdés: A 2000. évi C. törvény 45. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint: A passzív időbeli elhatárolások között halasztott bevételként kell kimutatni az egyéb bevételként vagy a pénzügyi műveletek bevételeként elszámolt
- térítés nélkül (visszaadási kötelezettség nélkül) átvett eszközök, továbbá az ajándékként, a hagyatékként kapott, a többletként fellelt eszközök piaci – illetve jogszabály eltérő rendelkezése esetén a jogszabály szerinti – értékét.
Civil szervezetek esetén is irányadó a fent említett jogszabályi hivatkozás. Jelentős mennyiségű és értékű, részben több száz éves könyvek készletre vételével kapcsolatban a következő kérdések, problémák merültek fel:
- Nem ismert a piaci érték a készletre vétel időpontjában,
= elegendő-e a "0"-s számlaosztályban, analitikában mennyiségi nyilvántartásba venni az értékesítésig?
= van-e időbeli korlátja a piaci érték megállapításának, az értékesíthető könyvek piaci értéke csak az árverésen derül ki?
= elegendő-e az értékesítéssel egy időben készletre venni a passzív időbeli elhatárolással szemben, és egyúttal ki is vezetni?
- Vannak olyan könyvek, amelyek értékesítését jogszabály tiltja, a 22/2005. NKÖM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerinti muzeális dokumentumok, végleges megőrzési kötelezettség áll fenn, ezeket eladni nem lehet, csak átadni a közgyűjteményeknek, közkönyvtáraknak, ezek érték nélkül maradhatnak-e a nullás számlák között? Ez utóbbi könyvek, amennyiben átadásra kerülnek az Országos Széchényi Könyvtár részére, az keletkeztet-e áfafizetési kötelezettséget, illetve társaságiadó-kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 45. §-a (1) bekezdésének c) pontját – természetesen – a számviteli törvény hatálya alá tartozó civil szervezeteknek is alkalmazniuk kell.A kérdező nem írt arról, hogy a szóban forgó, több száz éves könyvek hogyan kerültek a civil szervezethez? Vásárolta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. május 23.

Raktárépület felújítása támogatásból

Kérdés: A társaság már meglévő (2018-ban beszerzett) raktárépület felújítására nyert fejlesztési támogatást 2021-ben, amelyet meg is valósított 2022-ben, az üzembe helyezés 2022. 09. 30-án megtörtént. A támogatás összegét 100%-ban megkapta, amit előlegként tart nyilván, az elszámolásról még nem kapott értesítést. A felújítás révén nem változott meg a várható használati idő (2068.), a leírási kulcs (2%) és a maradványérték sem. A raktár 2018-as bekerülési értéke 20 millió Ft, az akkor megállapított maradványérték 5 millió Ft. A felújítás összege 50 millió Ft, a támogatási arány 50%. Ha 2023-ban (mérlegkészítés időszaka után) megtörténik az elszámolás, mekkora időszakra kell felosztani a támogatás összegét, illetve a maradványértékre fog-e jutni a támogatási összegből? A helyzetet bonyolítja, hogy a felújítás üzembe helyezése időpontjában a támogatott beruházáson felül további beruházási érték is aktiválva lett. Mennyiben módosítja ez a támogatási arányt, illetve a jövőbeli várható további beruházások mennyire befolyásolják azt, hogy az eszköz értékcsökkenésének mekkora hányadát számolja el egyéb bevételként a halasztott bevételek között nyilvántartott támogatásból?
Részlet a válaszából: […] ...a raktárfelújításra, illetve a raktári berendezésekre, gépekre jóváhagyott támogatás összegét, és külön-külön kell azokat halasztott bevételként időbelileg elhatárolni. Amennyiben a támogató nem nyilatkozik, akkor a társaságnak kell a jóváhagyott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 27.

Térítés nélkül kapott szobor nyilvántartása

Kérdés:

Társaságunk 8 millió Ft piaci értéken egy szobrot kapott térítésmentesen egy másik társaságtól. Az átadót a beruházáshoz kapcsolódóan nem illette meg áfalevonási jog, így az átadás mentes az áfa megfizetésének kötelezettsége alól. A szobor egy műalkotás, az átvevő társaság értékcsökkenést nem számolt el az eszközzel kapcsolatban. Helyesen jár el az átvevő társaság, ha a 8 millió Ft piaci érték teljes összegét egyéb bevételként számolja el (nincs értékcsökkenés, nincs bevételelhatárolás)?

Részlet a válaszából: […] ...is. Ezért rendelkezett úgy a számviteli törvény 77. §-a (4) bekezdésének c) pontja, hogy egyéb bevételként kell elszámolni, de halasztott bevételként időbelileg el kell határolni a térítés nélkül – visszaadási kötelezettség nélkül – átvett.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 13.

Ajándékozott telek apportálása

Kérdés: Adott egy idén (2022-ben) alakult kft., mely nyaralót akar építtetni, elsősorban bérbeadás céljával. A cég 3 millió Ft-os tőkével alakult (1fő magánszemély tag és ügyvezető). Az építésnek helyet adó telek úgy fog bekerülni (ügyfél így szeretné) a nyilvántartásba, hogy a kft. tulajdonosa az édesapjától egy ajándékozási szerződéssel megkapja a telket mint magánszemély (ez elvben illetékmentes), majd a tulajdonos beapportálja a cégbe, terv szerint 22 millió Ft-os értéken. Ehhez majd lesz értékbecslés is, aminek még nem tudjuk az összegét, de ha nem lenne 22 millió, akkor sem lesz sokkal kevesebb. A kérdésem csak annyi, hogy az apportnak ugye nincs semmi extra költsége, bármilyen egyéb vonzata? Hogyan könyveljük? Szükséges bármi számla, áfa, bejelentés?
Részlet a válaszából: […] ...nélkül átvett telek ellenértékét könyvelni kell az egyéb bevételekkel szemben (T 122 – K 9647), amelyet a telek apportálásáig halasztott bevételként időbelileg el kell határolni (T 9647 – K 4832).Ha a társasági szerződés elfogadása esetén könyvelhető...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 10.

Szén-dioxid-kvóták számviteli elszámolása

Kérdés: Szeretném a véleményüket kérni a szén-dioxid-kereskedelem, az ingyenesen kapott és a vásárolt szén-dioxid-kvóták számvitelével kapcsolatban. Korábban valamilyen támpontot nyújtott az egyik cikk, azóta viszont nagyot változott ez a terület. Egyre csökkenő arányú az ingyenesen kiosztott mennyiség, folyamatosan növekszik a vásárolt kvóta mennyisége és ára. Milyen esetben készlet és milyen esetben eszköz a nyilvántartott kvóta? Hogyan könyveljen az, aki csak a kötelezettség teljesítésére vásárol kvótát, és hogyan az, aki befektetési célból is? Immateriális jószág vagy készlet a kvóta? Milyen nyilvántartási értéket célszerű meghatározni? Időbeli elhatárolás vagy céltartalék a következő év áprilisában visszaadandó mennyiség? És hogyan kell könyvelni a visszaadást?
Részlet a válaszából: […] ...vásárolt készletek között állományba venni az Szt. 77. §-a (4) bekezdésének c) pontja szerint az egyéb bevételekkel szemben, de azt halasztott bevételként időbelileg el kell határolni (T 113, 261 – K 9647 és T 9647 – K 4832).A vásárolt szén-dioxid-kvótákat –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 15.

Közműfejlesztési hozzájárulás nyilvántartása

Kérdés: Társaságunk víziközmű-szolgáltató. A 2011. évi CCIX. törvény 72. §-ának (2) bekezdése szerint a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást a víziközmű-szolgáltató szedi be az ellátásért felelős javára, és jogosult azt jogszabály vagy hatóság által előírt vagy az üzemeltetési szerződésből fakadó felújítási, pótlási és beruházási kötelezettség teljesítéséhez szükséges mértékig felhasználni, összhangban a hivatal által jóváhagyott gördülő fejlesztési tervvel. Állásfoglalásunkat olyan esetre szeretnénk kérni, hogy helyes eljárásnak tekinthető az, ha
-az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában áll a víziközművagyon, társaságunk az önkormányzattal kötött bérleti-üzemeltetési szerződés keretében üzemelteti azt, és gondoskodik a víziközmű-szolgáltatás biztosításáról;
-a nem lakossági felhasználók a közműfejlesztési hozzájárulást társaságunk részére fizetik meg, amelyről társaságunk a befizetést követően kiállítja a számlát;
-társaságunk a befizetett hozzájárulást elkülönítetten halasztott bevételként tartja nyilván;
-a rendelkezésre álló közműfejlesztési hozzájárulást az ellátásért felelős önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű-rendszeren végzett felújítási, bővítési munkákra használja fel.
Amennyiben a fenti eljárás helyes, további kérdésünk, hogy
-az önkormányzati tulajdonon elvégzett beruházási, illetve felújítási munkák (létrejött új eszközök, illetve felújítások) milyen módon és milyen bizonylati alátámasztással/megállapodással, illetve milyen számviteli elszámolással (könyvelési tételek megjelölésével) kerülhetnek az önkormányzat részére átadásra;
-a befizetett közműfejlesztési hozzájárulás felhasználása (a halasztott bevétel feloldása) milyen számviteli elszámolással lehetséges.
Kérjük, hogy állásfoglalásukban szíveskedjenek a jogszabályi hivatkozásokat is feltüntetni a számviteli elszámolásokhoz kapcsolódóan. Amennyiben a fenti vázolt eljárásunk – véleményük szerint – nem megfelelő, kérjük, hogy a szabályos eljárási menetet az azt alátámasztó bizonylatolással és kapcsolódó könyvelési tételek megjelölésével szíveskedjenek megadni.
Részlet a válaszából: […] ...áfa az önkormányzattal szembeni követelésként: T 368 – K 467 (ha az önkormányzat nem fizet, akkor T 8643 – K 368). Ezzel egyidejűleg a halasztott bevétel is feloldható, legfeljebb a ráfordításként elszámolt összegek erejéig: T 4832 – K9646. A feloldáshoz a bizonylat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 14.

Ajándékba kapott számítástechnikai eszközök

Kérdés: Társaságunk vele szerződéses viszonyban lévő társaságtól ajándékba kap szerződés szerint számítástechnikai eszközöket. Mi a helyes számviteli elszámolása, és kapcsolódik-e hozzá a megajándékozottnál bármilyen adókötelezettség és/vagy adóalap-módosító tétel?
Részlet a válaszából: […] ...kell elszámolni piaci értéken (T 13, 14 – K 9647), amely jellemzően eltér az átadónál kimutatott könyv szerinti értéktől, de halasztott bevételként időbelileg el kell határolni a térítés nélkül átvett eszközök piaci értékét (T 9647 – K 4833). Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. április 28.

Mikrogazdálkodói beszámoló, időbeli elhatárolás

Kérdés: A 398/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 3. §-ának (4) bekezdése szerint az olyan gazdasági eseményt, amelynek kihatása két üzleti évet érint, nem kell időbelileg elhatárolni, a bizonylat kiállításának időpontjában számolandó el. A 6. § (3) és (7) bekezdése szerint pedig időbeli elhatárolásként kell kimutatni azokat a költségeket, ráfordításokat, illetve bevételeket, amelyek kettő vagy kettőnél több üzleti évet érintenek. Milyen elhatárolásokat kell az adott paragrafusoknál értelmezni? Mely időszakra kell azokat a számlákat elszámolni, amelyeket időszakos elszámolás miatt a tényleges teljesítést követő hónapban állítanak ki?
Részlet a válaszából: […] ...értéke, feltételezve, hogy az átadáskor meghatározott időtartam az átadás üzleti évét követő két vagy kettőnél több üzleti év. A halasztott bevételek közül elhatárolandó a vállalkozó valamely befektetett eszköze tartós használati, üzemeltetési, kezelési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 7.

Fejlesztési támogatás elszámolása végelszámoláskor

Kérdés: Végelszámoláskor a fejlesztési támogatás kivezetése kétféle módon történhet. Melyik a helyes? A város tulajdonában lévő kht. 1999-ben 74%-os fejlesztési támogatással díszburkolatot aktivált a város tulajdonában lévő telken, 40 millió forintos összegben. A végelszámolás előtti értékesítés lehetősége: a díszburkolat nettó értéke 33 M Ft-tal terven felüli értékcsökkenésként kivezetendő, a 24 M Ft-os támogatás rendkívüli bevételként könyvelhető? A díszburkolat szabad forgalomban nem adható el, így az áfaalap lehet 1 M Ft-os érték is? A másik megoldás a végelszámolás végén a tulajdonosnak történő átadás. Ez esetben a díszburkolat nettó értéke egyben a fizetendő áfa alapja is. Mi a szerepe ez esetben a fejlesztési támogatásnak? Hogyan értelmezhető a forrás átadása a tulajdonosnak?
Részlet a válaszából: […] ...visszafizetett összegetrendkívüli ráfordításként kell elszámolni, és ezt részben vagy egészébenellentételezi a fejlesztési támogatás halasztott bevételként kimutatott éselhatárolt összegének megszüntetése (rendkívüli bevételkénti elszámolása).A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 14.

Ajándékként átadott eszközök

Kérdés: Gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cégünk a következő eszközöket adja át ingyenesen promóciós céllal, ajándékként: könyv (kis értékű), hűtőszekrény, faxkészülék, orvosi segédeszközök (pl. vérnyomásmérő, digitális hőmérő) és egyszer használatos tesztek (adott gyógyszer hatékonyságának mérésére). Az ajándékozottak: hol intézmények, hol gazdasági társaságok, hol magánszemélyek. Hogyan történik ezek elszámolása és adózása 2006. szeptember 1-jét megelőzően és azt követően, milyen változás van 2007. január 1-jétől? Számviteli elszámolás
Részlet a válaszából: […] ...nyilvántartási (legfeljebb forgalmi, piaci) értékén arendkívüli bevételekkel szemben [Szt. 86. §-a (4) bekezdésének c) pontja], deazt halasztott bevételként időbelileg el kell határolni. Az időbelielhatárolást az Szt. 45. §-ának (2) bekezdésében foglaltak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.
1
2