Szellemi termék bekerülési értéke

Kérdés: Kínai tulajdonú anyavállalatunknak Európában, Ázsiában, Amerikában vannak leányvállalatai, amelyek közül az ázsiai, amerikai térség felé közvetlenül a kínai anyacég számláz, az európai leányvállalatok és európai egyéb partnerek felé a magyarországi leányvállalaton keresztül bonyolítjuk le a forgalmat. Az áruvédjegyek bejelentését a különböző kontinensek országaiban, a szabadalmi hivatali eljárási költségét eddig Magyarországon számoltuk el, mivel Magyarországról indítottuk az eljárásokat. Eddig a védjegyekkel kapcsolatos valamennyi költséget azonnal, a felmerülés évében költségként számoltunk el tévesen. Önellenőrzéssel kívánjuk helyesbíteni az előző évek eredményét azzal, hogy ezeket az immateriális javak közé vesszük nyilvántartásba. Mivel visszamenőlegesen, utólag ismerjük a ténylegesen felmerült kiadásokat (külföldi költségek, illetékek, szolgáltatási díj stb.), ennek megfelelően 2011-ben valamennyi költség a bekerülési érték részét képezi? A cégvezető döntése alapján ezen védjegyek nem veszítenek az értékükből, nem kíván értékcsökkenést elszámolni, majd csak akkor, amikor adott országban már nem kíván kereskedni az adott áruval, akkor egy összegben kerül kivezetésre az immateriális javak közül. A lajstromszámonkénti védjegyoltalom általában 10 évre szól, amelyek közül többet meghosszabbítunk. Kimutathatjuk-e az immateriális javak között, elszámolhatjuk-e költségként azokat a kiadásokat, költségeket a védjegyekkel kapcsolatban, amelyek olyan országokat érintenek, melyekkel nem állunk gazdasági kapcsolatban? Megjegyzés: valamennyi európai leányvállalattal és a kínai 100%-os tulajdonosunkkal társasági adó szempontjából kapcsolt vállalkozásnak számítunk. Az ázsiai, amerikai, afrikai országokkal nem folytatunk gazdasági tevékenységet, ott az anyavállalatunknak vannak további leányvállalatai. Azzal, hogy kínai anyavállalatunk venezuelai leányvállalata védjegybejelentését Magyarországon számoljuk el, transzferárszempontból kapcsolt jogviszonyt eredményez-e? Be kell-e jelenteni a NAV felé? Kell-e társaságiadóalap-korrekciót végrehajtanunk?
Részlet a válaszából: […] ...értékét is aSzt. 47-51. §-ai alapján kell meghatározni. E szerint a bekerülési érték azeszköz megszerzése, létesítése használatbavétele érdekében a használatbavételigfelmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Telepített gyümölcsös üzembe helyezése

Kérdés: A telepített gyümölcsös a telepítés évétől számított 3-8 év után fordul termőre. Mikor kell aktiválni? Mikor kezdhető el az értékcsökkenés elszámolása? A telepítéssel kapcsolatban igényelt, vissza nem térítendő fejlesztési támogatás könyvelhető-e a tőketartalékba?
Részlet a válaszából: […] ...elsődlegesen tehát az, milyen időpontot kell (lehet) az ültetvényeknél (ideértve a telepített gyümölcsöst is) a rendeltetésszerű használatbavétel, az üzembe helyezés időpontjának tekinteni?Az ültetvény, a telepített gyümölcsös sajátosságait figyelembe véve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. május 23.

Tárgyi eszközök év végi értékelése

Kérdés: Az új Szt. szerint a befektetett eszközöket év végén piaci értéken kell értékelni. Honnan lehet tudni, melyik eszköznek mennyi a piaci értéke? Az egyedi nyilvántartásnak milyen adatokat kell tartalmaznia? Az Szt. és a Tao-tv. szerinti különböző leírási kulcsok miatti különböző nettó értékeket ugyanazon piaci értékre kell-e korrigálni?
Részlet a válaszából: […] ...a könyv szerinti érték, alacsonyabb, mint az eredeti vételár volt, akkor meg kell határozni az utánpótlási árból az adott eszköznek a használatbavétel időpontjától eltelt időre jutó értékcsökkenéssel csökkentett értékét (ez lesz a piaci érték), azzal kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. január 3.

Operatív lízing, ami valójában pénzügyi lízing

Kérdés: a) Az operatívlízing-szerződés a bérleti időszak végén opciós vételi jogot biztosít a lízingbevevőnek, ezt a "tartalom elsődlegessége a formával szemben" számviteli alapelv szerint pénzügyi lízingként kell elszámolni. Ezt a konstrukciót támasztja alá az új Szt. 3. §-a (8) bekezdésének 13. pontja is. b) Ha az opciós vételi jogot biztosító szerződés alapján a lízingbevevő az eszközt a tárgyi eszközök között aktiválja, majd a szerződés lejáratakor vételi jogával nem él, és ezért az eszköz visszakerül a lízingbeadóhoz, hogyan kell kezelni az aktivált eszköz után elszámolt értékcsökkenést, hiszen az eszköz nem maradt a társaságnál, így ténylegesen csak bérlet volt (a társaság a lízingelt eszköz lízingdíját viszont a futamidő alatt nem tudta bérleti díj formájában elszámolni). Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...a b) kérdést illeti:A lízingbevevő az opciós vételi jogot biztosító szerződés alapján lízingelt tárgyi eszközt a rendeltetésszerű használatbavételkor – az általános előírások szerint – köteles aktiválni azon a számlázott értéken, amely az adott eszköznek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. december 20.

Maradványérték: lízingelt eszköz

Kérdés: Milyen értéken kell a pénzügyi lízing kifutása után (a 10 százalékos maradványérték kifizetését követően) a munkagépet és a tehergépjárművet a társaság nyilvántartásában szerepeltetni?
Részlet a válaszából: […] ...szükségesek, azok ráfordításaival, költségeivel növelni kell a lízingbe vett eszköz számlázott értékét, majd a rendeltetésszerű használatbavételkor a bekerülési értéken aktiválni kell, azaz a műszaki berendezések, gépek, járművek, illetve az egyéb berendezések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. június 14.