Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...az ügyvezető az építési engedélyt a társaság nevében vagy saját nevében kérte. Bár a kérelmező társaság nevére szól a végleges használatbavételi engedély, a présház azonban nem lakóház (mint az utóbbi engedély szerint). Ez is zavaros, és még inkább azzá válik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Bérelt ingatlanon új raktár építése

Kérdés: A társaság az általa bérelt ingatlanon új raktárakat épít. A raktárak építését részben pénzintézeti hitellel finanszírozza, a felmerülő költségeket az építés ideje alatt folyamatban lévő beruházásként számolja el. Az épületek egyetlen pillanatra se kerülnek a társaság tulajdonába, a beruházás befejezésekor a bérbeadók tulajdona lesz. Az egyik bérbeadó egyéni vállalkozó, aki a raktár értékének megfelelő összegben bocsátja ki az elkövetkező 80 hónapra egyben a bérlet díjról szóló számláját. Míg a másik bérbeadó egy társaság, amely szintén tulajdonosa lesz a telkén épített raktárnak az építés befejezése után, a használatbavételt követő 40 hónap bérleti díj fejében. Hogyan kell a gazdasági eseményeket bizonylatolni, számvitelileg elszámolni? Úgy gondolom, hogy az építő társaságnál a beruházás rendkívüli értékcsökkenés lesz, nem aktiválhatja? Ha nem, akkor hogyan vezethető ki? A bérbe adó társaság milyen jogcímen lép a területén épített raktár birtokába?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenységével kapcsolatos költségek között kell kimutatni. Az épületek megépítésének befejezésekor (ez lehet a rendeltetésszerű használatbavétel is) azok megállapodás szerinti értékét a telek tulajdonosai felé számlázni kell, a számlázott összeget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 28.

Nyílt végű pénzügyi lízing vevő kijelölésével

Kérdés: Nyílt végű pénzügyi lízing lejáratakor a lízingbe vevő cég élt a vevőkijelölési jogával, és egy magánszemélyt jelölt meg leendő tulajdonosként. A lízing futamideje 3 év volt, a cég 20%-os leírási kulccsal számolt, maradványértéket nem állapított meg. Mi a helyes amortizációs kulcs: 20% vagy 33% a futamidőből eredő elhasználódás? Ha a cég maradványértéket akar megadni, akkor az hogyan függ össze a szerződés szerinti maradványértékkel? A számviteli bizonylat, ami alapján aktiválásra került az eszköz, tartalmaz maradványértéket, azt az összeget, amelyet a vevőkijelöléskor a lízingbevevő nem fizetett meg a lízingbeadónak, azt a kijelölt személy fizette meg. Ezen elszámolásnak mi a helyes bizonylatolása? Vagy számlát kell kiállítani? Az ügylet végén a lízingbevevő könyveiben 2300 E Ft kötelezettség szerepel, egyezően a lízingszerződés szerinti maradványérték összegével. A tárgyi eszköz nyilvántartás szerinti értéke 6932 E Ft, az aktiválási érték 40 százaléka. A kettő közötti különbözet (4632 E Ft) mint veszteség adóalap-növelő korrekció nélkül elszámolható?
Részlet a válaszából: […] ...kikötött maradványértéket a 3 éves futamidő leteltével a lízingbe vevő cégnek meg kellett volna fizetnie. (A tárgyi eszköz használatbavételekor azzal számolt, hogy a szóban forgó tárgyi eszközt 5 éven keresztül használni fogja.)Ha viszont szó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 13.

Szállodák átadása üzemeltetésre

Kérdés: A több szállodából álló cégcsoport üzemeltetésre átadta szállodáit egy társaságnak. Az átadás szobánkénti leltárfelvétellel történt. A szállodákat tulajdonló cégek könyveiben a berendezési tárgyakat tárgyi eszközként tartják nyilván. Az üzemeltetési szerződés szerint a szállodákban lévő berendezési tárgyak selejtezését, pótlását, cseréjét az üzemeltető társaság végzi. A berendezési tárgyak egyedi értéke nagyrészt 100 E Ft alatti. A kis értékű berendezési tárgyak nem az üzemeltető cég tulajdonában vannak, az elszámolt költségeket havonta, a többi költséggel együtt átszámlázzák a megbízó társaságnak. Mikor járunk el helyesen az üzemeltető társaság elszámolásának elkészítése során? Ha az üzemeltető társaság a kis értékű szállodai berendezési tárgyakat készletként kezeli, beszerzéskor anyagköltségként számolja el, év végén a meglévő, fel nem használt felszerelési eszközöket készletre veszi. Ha a társaság nem üzemelteti tovább a szállodákat, a készleten lévő eszközöket átszámlázza a megbízó cégnek. Ha az üzemeltető társaság a kis értékű eszközökről tárgyieszköz-nyilvántartást vezet, az 1. számlaosztályban nullásan, mert az üzemeltető cég egy összegben elszámolja, a tárgyieszköz-nyilvántartó programban megjelenik a darabszám és 0 érték. Ha a társaság nem üzemelteti tovább a szállodákat, a tárgyieszköz-programjában és az 1. számlaosztályban lévő kis értékű eszközök érték nélkül szerepelnek, átszámlázni nem lehet, mert a megbízó társaság azt már egyszer megfizette, a tulajdonában van. Mikor selejtezze le, hogy ne szerepeljenek az üzemeltető cég könyveiben és a tárgyieszköz-kimutatásában?
Részlet a válaszából: […] ...azok könyvelése, pénzügyi rendezése, nyilvántartásba vétele már a szállodatulajdonosnál kell, hogy megtörténjen (ideértve a használatbavételt, az aktiválást is).Az üzemeltető feladata az is, hogy a mérlegfordulónapon meglévő eszközökről leltárt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Zárt végű pénzügyi lízing könyvelése

Kérdés: Zárt végű pénzügyi lízing könyvelése a lízingbe vevőnél és a lízinghez kapcsolódó könyvelési tételek!
Részlet a válaszából: […] ...áfát a lízingdíjtól elkülönítetten indokolt pénzügyileg rendezni!)A lízingbe vevő a lízingelt tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatbavételekor, az eszköz üzembe helyezésekor meghatározza a hasznos élettartamot (jellemzően a futamidővel azonosan), az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 30.

Társasház kizárólagos használati jogának értékesítése

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető "A" társasház az osztatlan közös tulajdonú tetőteraszának a kizárólagos használati jogát eladja 3 millió forintért az egyik magánszemély tulajdonostársnak. A "B" társasház egy másiktól pedig visszavásárolja az egyik közös tulajdonú tárolójának a kizárólagos használati jogát. A társasházaknak nincsenek a tárgyi eszközei között osztatlan közös tulajdonú ingatlanrészek, használati jogok. Ebben az esetben, a társasházaknál a kizárólagos használati jog értékesítését és vásárlását hogyan kell könyvelni? A társasház bevételei közül az ún. külön adózó jövedelmek körébe tartozók esetében a fizetendő adó mértéke 16 százalék. A közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész átruházása esetén az átruházásból származó bevétel 25 százalékát kell a társasház jövedelmeként figyelembe venni, amely után a társasháznak 16 százalék személyi jövedelemadót kell fizetnie. A kizárólagos használati jog értékesítése esetén mely számítási módot kell alkalmazni az adó kiszámításához? A társasházak által adóalanyként leggyakrabban végzett, az Áfa-tv. hatálya alá tartozó, ellenérték fejében teljesített termékértékesítések, szolgáltatásnyújtások a tevékenység speciális jellegére tekintettel adómentesek. Az "A" társasház, amikor bejelentkezett az adóhatósághoz adószám igénylése miatt, a NAV felszólítása után alanyi adómentességet választott. Ha jól olvasom a NAV 2014. évi 28. számú füzetét (a társasházak alapvető szabályai), akkor a társasház e gazdasági tevékenysége mentes az adó alól, és nincs áfabevallási kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] A társasház is a számviteli törvény hatálya alá tartozik, amiből az következik, hogy ha az osztatlan közös tulajdonú tetőteraszának a kizárólagos használati jogát értékesíti, annak ellenértékét árbevételként kell elszámolnia, függetlenül attól, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 26.

Ipari üzem kialakítása bérelt ingatlanon

Kérdés: Meglévő raktárépületből ipari üzem kialakítása bérelt ingatlanon. Az elvégzett munka 60 százaléka a tulajdonos felé – megállapodás alapján – kiszámlázásra került. Ez az összeg a havonta számlázott és fizetendő bérleti díjba beszámításra kerül. Hogyan kell elszámolni az üzem kialakításának költségeit? Hogyan kell elszámolni a meg nem térült 40, illetve a kiszámlázott 60 százalék értékű munkákat?
Részlet a válaszából: […] ...számlázottösszeget beruházásként kell elszámolnia (T 161, 466 – K 455). Az átalakításbefejezésekor, az ipari üzem rendeltetésszerű használatbavételekor a bérbevevőa 40 százalékot – mint bérbe vett épületen végzett beruházást – aktiválja (T123 – K 161). De...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 27.

Könyvelés a vagyonkezelőnél

Kérdés: Hogyan történik a vagyonkezelőnél a vagyonkezelési szerződés alapján kezelésbe vett, a kincstári vagyon részét képező tárgyi eszközök főkönyvi könyvelése, analitikus nyilvántartása, értékcsökkenése, üzembe helyezés utáni felújításának elszámolása? A Kincstár részére történő adatszolgáltatásnak mi a tartalma?
Részlet a válaszából: […] ...az értékadatokban) folyamatosan átkell vezetni. Célszerű először beruházásként elszámolni (T 161 – K 4491), majda rendeltetésszerű használatbavételkor – az üzembe helyezés dokumentumaialapján – aktiválni (T 12, 13, 14 – K 161). A vagyonkezelési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 5.

Ültetvénytelepítés üzembe helyezése és áfája

Kérdés: A 2003. december 31-e előtt kiadott ültetvénytelepítési támogatási okirat alapján társaságunk ültetvényt telepített és ápol. A telepítés és ápolás költségeit az 5. számlaosztályban könyveljük, amelyet minden év végén a beruházási számlára átvezetünk (T 161 – K 582), kivéve az ültetvénytelepítéshez felvett hitel kamatköltségét, amelyet a felmerüléskor könyveljük a beruházási számlára (T 161 – K 384). Kell-e, és ha kell, mikor kell áfát elszámolni? A tárgyévben betakarított gyümölcs értéke csökkenti-e az aktiválandó költséget? Az üzembe helyezéshez milyen bizonylatot kell kiállítani? A 2004. január 1-je előtt kelt ültetvénytámogatási okirat alapján telepített, 2004. január 1-je után termőre forduló ültetvény esetében meg kell-e osztani az áfát a támogatás arányában?
Részlet a válaszából: […] ...is, ahol az adófizetési kötelezettség az Áfa-tv. 18.§-ának (2) bekezdése alapján a tárgyi eszköz (az ültetvény) rendeltetésszerűhasználatbavételének időpontjában keletkezik. Tehát van áfafizetésikötelezettség, de nem évenként, hanem a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 13.

Saját vállalkozásban végzett beruházás áfája

Kérdés: 2004. május 1-jétől az Áfa-tv. szerint a saját vállalkozásban megvalósított beruházást is számlázni kell, ami azt is jelenti, hogy az bevételként jelenik meg. Ugyanakkor az Szt. szerint az aktivált saját teljesítmények értékében kell kimutatni a saját rezsiben előállított eszközöket. Ez azt jelenti, hogy az évekkel ezelőtti előírásoknak megfelelően a teljesítményértéket árbevételként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...vették-evagy sem. Az Áfa-tv. 18. §-ának (2) bekezdése alapján viszont az adófizetésikötelezettség a tárgyi eszköz rendeltetésszerű használatbavételénekidőpontjában keletkezik, azaz az aktiválás (T 12-15 – K 161) időpontjában kella számlát a fizetendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 9.
1
2