Másodfokú határozat könyvelése

Kérdés: Az adóhatóság másodfokú határozatában milliárdos nagyságrendű áfahiányt állapított meg. Az adózó bizományosi konstrukcióban vásárolt különféle árukat, amelyeket adómentes közösségi értékesítésként adott el. Az adóhatóság a beszerzési számlákat nem fogadta el adólevonási jogot keletkeztető dokumentumként, az ügylet egészét fiktívnek minősítette. A felszámolás alatt álló adózó bírósági felülvizsgálatot kér. Jelen kérdésünk a következményekre vonatkozik: a jogerős határozat birtokában hogyan kell kezelni a határozat megállapításait? A bejövő, a kimenő számlákat sztornírozni kell? Ha igen, akkor fontos, hogy az érintett partner megkapja a sztornószámlát? A könyvelés során változik az adózás előtti eredmény és így az adófizetési kötelezettség is? Ha lényeges a saját tőkére gyakorolt hatása, akkor a beszámolót ismételten közzé kell tenni? Mi lesz majd a számviteli teendő, ha a bíróság – részben vagy egészében – helyt ad az adózó keresetének? Az adóhatóság az áfavizsgálatok után átfogó vizsgálatot is indított. Kötelező-e figyelembe vennie az átfogó vizsgálat során az áfavizsgálatok fent említett jogerős megállapításainak a következményeit?
Részlet a válaszából: […] ...feltételezés mellett a társaságnak a kimenő számlákat -az árbevétel csökkentésével – sztorníroznia kell (T 91-94 – K 311, 315). Ahelyesbítő számláknak a volt vevőkhöz való megküldését meg kell kísérelni,hiszen ha valóban fiktív volt az adóhatóság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

El nem ismert szolgáltatás elszámolása

Kérdés: A kifogásolt számla elismert részének lekönyvelése költségként, levonható áfaként mennyiben sérti, illetve sérti-e a számviteli törvény előírásait? Helyesen jártunk-e el, és ha nem, milyen szankcióval járhat? A szolgáltató a vele kötött megállapodás feletti összegben számlázott. A számla egy részét (a szerződés szerinti részét) elismertük és kiegyenlítettük, a másik részét pedig kifogásoltuk. A szolgáltató a jogos összegről nem állít ki számlát.
Részlet a válaszából: […] ...mint nemszámlázott szolgáltatást – kellett volna az általa elfogadott értékenköltségként elszámolni, és a szolgáltatótól kérnie a helyesbítő számlakiállítását és megküldését. (A számla elfogadott részének a pénzügyi rendezésenem mentesít a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.

Utólag el nem ismert számla könyvelése

Kérdés: A kft. által gyártott gépeket 2002 novemberében alvállalkozó festette le. A számla 2002-ben nem lett kiegyenlítve. 2003 februárjában a vevők – a festés miatt – minőségi kifogást nyújtottak be. Emiatt a számlát mint kötelezettséget a kft. nem ismeri el. A számlát a 2002. évi mérlegben nem szerepeltettük. A számlát tehát visszakönyveltük, de az áfa elszámolásával kapcsolatosan nem találunk megoldást. (A számla áfája 2002 novemberében le lett vonva!) Az el nem ismert számlának az áfáját önrevíziózni kell? 2002 novemberében, 2003 februárjában, vagy amikor az ügy a bíróságra került? Mi van, ha a bíróság mégis úgy dönt, hogy a számlát ki kell fizetnünk? Hogyan lesz ez szabályos adózási és számviteli szempontból?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés szerint a festés – utólag megállapított – hiányosságai miatt a festést végző árengedményt ad, akkor erről helyesbítő számlát állít ki az eredeti teljesítési időponttal (2002. november), és a kft. a helyesbítő számla alapján csökkenti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 11.

Peresített követelés

Kérdés: Hogyan kell eljárnia a társaságnak a peressé vált vevőállomány könyvekben történő kimutatását illetően? Szerepelhet-e a mérlegben a peresített állomány? Ha nem, akkor mi a teendő a már kiszámlázott tételeknél? Van-e áfavonzata a peresítésnek?
Részlet a válaszából: […] ...követelésként elszámolni. Ha már előbb számláztak, mint ahogyan a teljesítést elismerték, akkor a teljesítés el nem ismerésekor helyesbítő számlát kellett volna az eredeti teljesítési időpontra vonatkozóan kiállítani, és azzal az elszámolt árbevételt, áfát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 19.

Exportértékesítés, késleltetett kiszállítás

Kérdés: Külföldi megrendelő részére élelmiszert állítottunk elő. A vevő a terméket átvette, az ellenértéket számla alapján kifizette, a terméket azonban nem vitte el. Tárolási nyilatkozatot állítottunk ki részére azzal, hogy a terméket csak később fogja kiszállítani. Elszámolhatjuk-e a számlázott összeget árbevételként, vagy az átutalt devizát előlegként kezeljük-e? Van-e, illetve mikor van áfafizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti minősítő követelmény, akkor nem lehet nulla kulccsal az áfát felszámítani. Mivel a teljesítéskor nem így történt, utólag – helyesbítő számlával, önellenőrzés keretében – a teljesítés időpontjára visszamenőlegesen kell a belföldi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. október 3.

Utólag adott árengedmény

Kérdés: Az általam könyvvizsgált nagykereskedelmi vállalatnál a bónusz szerződésekben meghatározott mértéke az éves forgalom 2-4 százaléka, tárgyévi eredményre gyakorolt hatása 35-40 százalék. Hogyan adhatok hitelesítő záradékot, ha az adózás előtti eredményt 35-40 százalékkal csökkentő, a tárgyévi árbevételből adott engedmény összegével az eredményt nem csökkentették? Élhet-e a társaság az Szt. 4. §-ának (4) bekezdésében biztosított lehetőséggel, a bónusznak megfelelő nagyságú egyéb ráfordítás passzív időbeli elhatárolásával? Ha igen, az adóhatóság kifogásolhatja-e ezt?
Részlet a válaszából: […] ...ahol a kérdésben megfogalmazott aggályokat lehet felhozni.) Nincsen azonban akadálya annak, hogy az így utólag adott engedmény összegével helyesbítő számla kiállításával tételesen helyesbítsék az eredeti számla szerinti értéket. Természetesen, a helyesbítés ez esetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. július 18.