Téves könyvelés, jelentős összegű hiba bemutatása

Kérdés: A társaság 2019. évi beszámolójának készítése során hibásan készítette el az eredménykimutatását. Sajnálatos módon az év közben realizált árfolyamveszteségeket nem a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai soron mutatta ki a beszámolójában, hanem a pénzügyi műveletek egyéb bevétele soron (lényegében téves besorolás történt, negatív előjellel, csökkentve az összes pénzügyi műveletek bevétele sor összegét). A fenti hiba folytán a minimumadó alapját tévesen állapította meg, amelynek következtében adóhiány keletkezett. Amennyiben a fenti említett besorolási hiba jelentős összegű, akkor ezt a társaság 2020. évi könyvelésében hogyan tudja javítani, kell-e "3 oszlopos" beszámolót készítenie a 2020-as évre vonatkozóan, azt is figyelembe véve, hogy a "minimumadó-hatás" külön vizsgálva nem lenne jelentős összegű hiba? A fenti kérdés más szemszögből közelítve: amennyiben a társaság könyvelési hibát vétett, és nem a fent leírt besorolási hibát vétette, vagyis a realizált árfolyamveszteséget a társaság tévesen könyvelte a realizált árfolyamnyereség főkönyvi számlára, akkor ez változtat-e bármit is a hiba jelentős összegének meghatározása, illetve a számviteli hiba javítása szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...az árfolyamveszteséget helytelen soron vették figyelembe.A jelentős összegű hiba értelmező rendelkezése alapján a feltárt hibák és hibahatások eredményt, saját tőkét növelő-csökkentő (előjeltől független) abszolút értékének együttes összegét kell a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

Nem jelentős összegű hiba könyvelése

Kérdés: X kft. rendszeresen végzett cégünknél karbantartási tevékenységet. Belső ellenőrzésünk 2019-ben megállapította, hogy a k ft. 2016-2018. évi számlái – több esetben – el nem végzett munkákat is tartalmaztak. A kft. a túlszámlázásokat elismerte, az érintett számlákat helyesbítette. Hogyan könyveljük az egyik évben sem jelentős összegű helyesbítő számlákat?
Részlet a válaszából: […] ...venni, hanem egy adott üzleti évet (a kérdésben leírt esetben külön a 2016., a 2017., illetve a 2018. évet) érintően feltárt hibák és hibahatások (előjeltől független) abszolút értékének együttes összegét.Az ellenőrzés, az önellenőrzés megállapításait (nemcsak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 10.

Számlahelyesbítés a következő évben

Kérdés: A kft. 2008. évben értékesített egy tárgyi eszközt, 20% áfával. A vevő egy év után sem fizette ki a vételárat, ezért közös megegyezéssel visszaadta az eszközt. A kft. emiatt 2009. októberi dátummal kiállított egy helyesbítő számlát, a 2008. évi nettó értékkel és 20% áfával, negatív előjellel (T 961, 467 – K 311). Az eszközt nyilvántartásba vettük a visszavételi értéken (T 131 – K 861). A vevőkövetelés így megszűnt, az áfát a IV. negyedévi bevallásba beállítottuk. Vissza kell nyúlni 2008. évre? Helyes a fenti tételek elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...év már lezárt év, a 2009-ben könyvelt – fenti tételekkel – a 2008. évieredményt kell korrigálni. Amennyiben jelentős a hiba és a hibahatás, azt a2009. évi beszámoló mérlegében, eredménykimutatásában a középső oszlopban kellbemutatni, ha nem jelentős, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 15.

Utólag elismert áremelés

Kérdés: Egy 2007-ben teljesített szolgáltatásra 2008 decemberében utólag elismert áremelést mely időszakra kell elszámolni? A számvitelben, a társaságiadó-alapban, az áfában mikor kell figyelembe venni a szolgáltatást nyújtónál, illetve a szolgáltatást igénybe vevőnél?
Részlet a válaszából: […] ...lehet könyvelni, az elszámolás évének könyvelési tételei közöttfognak szerepelni, mint az előző évekkel kapcsolatos hiba és hibahatás. Ezenhibák, hibahatások eszközökre, forrásokra és eredményre gyakorolt hatását a2008. (a 2009.) évi beszámolóban, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 5.

Nem jelentős hiba ellenőrzése

Kérdés: A kéményseprő vállalat 2006-2007-ben téves összegről állította ki a számlát. A hiba feltárása 2008-ban volt. Erről értesítettük a vállalatot, amely a számlákat októberben módosította. Az összeg egyik évben sem jelentős, így számvitelileg beépül a tárgyévi gazdálkodásunkba. Mi a helyes könyvelése a módosító számláknak?
Részlet a válaszából: […] ...hanem egy adott üzleti évet (a kérdésben leírt esetben külön a 2006. éskülön a 2007. évet) érintően feltárt hibák és hibahatások értékének együttesösszegét.Az ellenőrzés, az önellenőrzés megállapításait (a hibákat, ahibahatásokat) a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 8.