Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...sem volt, akkor helyes elszámolás mellett az ügyvezetőnek a veszteséget kellett volna előbb-utóbb megtérítenie. Ez viszont nem tagi hitel!Nem tűnik ki a kérdésből, hogy az ügyvezető az építési engedélyt a társaság nevében vagy saját nevében kérte. Bár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Beruházás bérelt ingatlanon vagy ráépítés

Kérdés: A kft. 2018-2019-ben nagyberuházást végzett bérelt ingatlanon. Új üzemcsarnokot épített, amely a korábbi építménytől független építmény. A csarnok építéséhez uniós támogatást is kapott, valamint banki hitelt is igénybe vett. A beruházással kapcsolatos számlák, bizonylatok könyvelése a befejezetlen beruházások főkönyvi számlára történt. 2020-ban elkészült a csarnok, és a különböző engedélyek beszerzése után március 1-jén aktiválva lett. Egy 2020. április 2. napján kelt megállapodással földhasználati jog alapítása történt. Azaz a bérelt ingatlanon elkészült felépítmény tekintetében a kft. ráépítő és egyben földhasználati jogot szerző féllé vált. Az ingatlan-nyilvántartásba ráépítés jogcímen a kft. tulajdonaként, kivett üzem megnevezéssel került be önálló ingatlanként. A felépítmény értékét a kft. mint ráépítő 500 millió forint értékben határozta meg a fenti megállapodásban. A ráépítés mentes a vagyonátruházási illeték alól. Hogyan kerül ez be a könyvekbe? A március 1-jei aktiválás a "beruházás bérelt ingatlanra" történt, és a könyv szerinti értéke kevesebb, mint 500 millió forint. Kerekítve 450 millió forint került könyvelésre. A földhivatali bejegyzés napjával a különbözetet könyveltük térítés nélküli átvétel címén, majd elhatárolással halasztott bevételként. Végül pedig az 500 millió átvezetésre kerül "Földhasználati jog/ráépítés" főkönyvi kartonra? Ha nem akarunk terv szerinti értékcsökkenést elszámolni, akkor az elhatárolást fel kell oldani, és még ebben az évben bevétel lesz?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt meg kell jegyezni: a számviteli előírások nem megfelelő ismerete, az ingatlan-nyilvántartás előírásainak számviteli előíráskénti kezelése, a nem létező vagyontárgy könyvekbe való felvétele a kérdésben leírtak alapján a számviteli fegyelem, az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 15.

Eszközök értékesítésekor a teljesítés időpontja

Kérdés: Eszközök értékesítésekor a teljesítés időpontjára vonatkozóan egyes vélemények szerint az adásvétel a Ptk., az Szt., az Áfa-tv. összefüggésében akkor teljesül, amikor a vevő megszerzi a tulajdonjogot. Ezért, ha az adásvételi szerződésben a tulajdonjogot fenntartják a vételár teljes kifizetéséig, akkor a fizetés dátuma lesz a teljesítés időpontja? Hogyan kell eljárni ingatlanok, más eszközök értékesítésekor?
Részlet a válaszából: […] ...az ingó dologra (a más eszközökre) vonatkozó tulajdonjog-fenntartást az eladó köteles a fenntartás tényének és a vevő személyének a hitelbiztosítéki nyilvántartásba (megfelelő lajstromba) bejegyeztetni.A tulajdonjognak az ellenérték megfizetéséig való fenntartása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 24.

Kötelezett értesítése az engedményezésről

Kérdés: A tagok "A" kft. egyszerűsített végelszámolását határozták el. A pénzeszközt a vagyonfelosztási javaslat szerint a magánszemély tagok kapták, míg a követeléseket "B" kft.-re engedményezték. A céget a Cégbíróság 2018. 11. 30-ával törölte. A cégtörvény szerint a vagyon kiadása csak a törlést követően lehetséges. A kötelezett részére az engedményezési szerződés egy példányát 2018. 12. 15-ével megküldtük. A kötelezett jogásza szerint az engedményezési szerződés akkor kelt, amikor a végelszámolónak nem volt aláírási joga, emiatt azt nem fogadja be. Úgy véljük, helyesen jártunk el, mert csak a cégbírósági törlést követően lehet a vagyont rendezni. Elfogadhatóak-e a kötelezett érvei, illetve mi a teendő ez esetben?
Részlet a válaszából: […] ...végelszámolás nem azért egyszerű, mert jogszabályi előírásokat nem kell teljesíteni. A cégtörvény, az Szt. tulajdonosokkal, hitelezőkkel való elszámolás bizonylataival kapcsolatos követelményeitől nem lehet eltekinteni. Az adott esetben a végelszámolást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Elengedett osztalék

Kérdés: Magyar kft. 100 százalékban magyar magánszemély tulajdonosai 2008. évre 100 M Ft osztalékot határoztak el. Az osztalék nem került kifizetésre, a könyvelésben a rövid lejáratú kötelezettségek között szerepel. 2010-ben a tulajdonosok (a veszteséges gazdálkodásra, a válságra, a rossz pénzügyi helyzetre tekintettel, a hitelfelvétel esélyei javítása céljából) kénytelenek elengedni az elhatározott osztalékkövetelésüket, nincs esély a kifizetésre. Az elengedés növeli az adózás előtti eredményt és a hitelfelvételi esélyeket. A magánszemélyek az elhatározott 100 M Ft osztalékot illetékmentesen engedhetik el? A ki nem vett osztaléknak nem kell először megfizetni az adóit, járulékait? Van-e az elengedésnek illeték vonzata?
Részlet a válaszából: […] ...akkor felel meg ennek a követelménynek, ha a saját tőkét érintő döntésről, az adott esetben az osztalékfizetésről időben és hitelesen tájékoztat. Ezért ha megszületett a döntés az osztalékfizetésről a beszámoló elfogadásával egyidejűleg, akkor azt –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.

Elengedett osztalék illetékfizetése

Kérdés: A Számviteli Levelek 180. számában megjelent 3759. számú, illetve a 207. számában megjelent 4334. számú kérdésre adott válaszok ellentmondásosságának a feloldására APEH-állásfoglalást kértünk, amely szerint az adóhatóság a Számviteli Levelek 180. számában írt 3759. számú kérdésre adott válasszal ért egyet, mivel az az Itv.-ben foglalt rendelkezéseknek teljes mértékben megfelel. Így az osztalékról való lemondás mint követelés elengedése ajándékozásnak minősül, mely ajándékozásiilleték-fizetési kötelezettséget keletkeztet az Itv. alapján, amelynek a megfizetésére a megajándékozott társaság köteles. Kérem, hogy az APEH állásfoglalásának ismeretében fejtsék ki egyértelműen állásfoglalásukat az adott kérdésben!
Részlet a válaszából: […] ...be, nem saját forrásból, hanem idegenforrásból, ezért és emiatt van kötelezettsége az eladóval, a szolgáltatóval, aszállítóval, a hitelezővel szemben. Ha az eladó, a szolgáltató, a szállító, ahitelező az előbbiek szerinti követelését elengedi, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 4.

Ingatlan-adásvétel áfakötelezettsége

Kérdés: Kft. telket vásárol, rá társasházat épít, a ház elkészül, és most kerül sor a lakások értékesítésére. Az értékesítés áfaköteles. A társaság az adásvételi szerződések alapján kiállította a számlákat, és elszámolt a foglalókkal, illetve előlegekkel. A vevők az adásvételi szerződések birtokában tudják csak a vásárláshoz szükséges hitel konkrét ügyintézését megkezdeni, azaz az ellenértékkel még nem rendelkeznek, így a számlákat sem tudják kiegyenlíteni. Az eladó cégnek viszont most nagyon jelentős áfakötelezettsége keletkezett. Első kérdésünk: a társaságnak valóban ki kellett-e számláznia az adásvételi szerződések aláírásakor az ingatlanok ellenértékét, figyelembe véve, hogy a szerződések szerint a vevő a vételár maradéktalan kiegyenlítésével szerez csak tulajdonjogot? A földhivatali bejegyzéshez szükséges nyilatkozatot az eljáró ügyvéd csak abban az esetben adja ki a vevőnek, ha a vevő bemutatja az "utolsó vételárrész megfizetésére vonatkozó, a bank által cégszerűen aláírt fedezetigazolást". Második kérdésünk (kizárólag az áfa teljesítési dátumára értelmezve ezt a kérdést): a "régi" Áfa-tv.-ből egyértelműen levezethető volt, hogy a tulajdonjog átengedése keletkeztetett áfakötelezettséget (illetve a birtokba adás, ha az előbb következett be), továbbá az is megállapítható volt, hogy a tulajdonjog-fenntartásos értékesítéseknél a tulajdonba, ill. birtokba adásig megfizetett részletekre az előleg szabályait kellett alkalmazni. De hogyan kell ugyanezen helyzetet az új Áfa-tv. alapján értelmezni? A 10. § a), 10. § d), 55. § (1) és 58. § szakaszait tanulmányozva egyáltalán nem világos, hogy tulajdonjog-fenntartásos értékesítésnél az áfakötelezettséget lehet-e az egyes részletek esedékességéhez kötni? A leírtakat az áfa finanszírozása szempontjából tarthatatlannak ítélem! Áfa-tv. 55. §-ának (2) bekezdését is figyelembe véve Önök szerint mi lehet a fenti helyzetre a megoldás? Hogyan kellene szabályosan, de pénzügyileg sokkal kiegyensúlyozottabban eljárni? Harmadik kérdésünk: ha az adásvétel meghiúsul, az előlegszámlát az eredeti időpontra sztornírozni kell, a jóváírt összeget és annak áfáját viszont a számla kelte szerinti időszak áfabevallásában szerepeltethetjük? Ha foglalónál hiúsul meg a szerződés, akkor a foglaló marad áfás, vagy értékesítés hiányában "bánatpénz"-ként funkcionál, és így nem lesz áfás, tehát a foglaló számláját is helyesbíteni kell?
Részlet a válaszából: […] 1-2. Ingatlan-adásvétel során áfa szempontból vetttermékértékesítés [Áfa-tv. 9. §-ának (1) bekezdése] akkor valósul meg, amikor avevő az ingatlan felett tulajdonosként való rendelkezésre jogosultságot szerez.Ezen tény bekövetkeztének időpontja (mint a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 26.

Társasházi lakások értékesítésének áfája

Kérdés: Kft. telket vásárol, rá társasházat épít, a ház elkészül, és most kerül sor a lakások értékesítésére. Az értékesítés áfaköteles. A társaság az adásvételi szerződések alapján kiállította a számlákat, és elszámolt a foglalókkal, illetve előlegekkel. A vevők az adásvételi szerződések birtokában tudják csak a vásárláshoz szükséges hitel konkrét ügyintézését megkezdeni, azaz az ellenértékkel még nem rendelkeznek, így a számlákat sem tudják kiegyenlíteni. Az eladó cégnek viszont most nagyon jelentős áfakötelezettsége keletkezett. Első kérdésünk: a társaságnak valóban ki kellett-e számláznia az adásvételi szerződések aláírásakor az ingatlanok ellenértékét, figyelembe véve, hogy a szerződések szerint a vevő a vételár maradéktalan kiegyenlítésével szerez csak tulajdonjogot? A földhivatali bejegyzéshez szükséges nyilatkozatot az eljáró ügyvéd csak abban az esetben adja ki a vevőnek, ha a vevő bemutatja az "utolsó vételárrész megfizetésére vonatkozó, a bank által cégszerűen aláírt fedezetigazolást". Második kérdésünk (kizárólag az áfa teljesítési dátumára értelmezve ezt a kérdést): a "régi" Áfa-tv.-ből egyértelműen levezethető volt, hogy a tulajdonjog átengedése keletkeztetett áfakötelezettséget (illetve a birtokbaadás, ha az előbb következett be), továbbá az is megállapítható volt, hogy a tulajdonjog-fenntartásos értékesítéseknél a tulajdonba, illetve a birtokbaadásig megfizetett részletekre az előleg szabályait kellett alkalmazni. De hogyan kell ugyanezen helyzetet az új Áfa-tv. alapján értelmezni? A 10. § a), 10. § d) pont, 55. § (1) bekezdés és 58. § szakaszait tanulmányozva egyáltalán nem világos, hogy tulajdonjog-fenntartásos értékesítésnél az áfakötelezettséget lehet-e az egyes részletek esedékességéhez kötni? A leírtakat, vagyis hogy az eladó kiszámlázza a teljes vételárat, miközben még az áfa összegének megfelelő részt sem kapja meg, az áfa finanszírozása szempontjából tarthatatlannak ítélem! Az Áfa-tv. 55. § (2) bekezdését is figyelembe véve, Önök szerint mi lehet a fenti helyzetre a megoldás? Hogyan kellene szabályosan, de pénzügyileg sokkal kiegyensúlyozottabban eljárni? Harmadik kérdésünk: ha az adásvétel meghiúsul, az előlegszámlát az eredeti időpontra sztornírozni kell, a jóváírt összeget és annak áfáját viszont a számla kelte szerinti időszak áfabevallásában szerepeltethetjük? Ha foglalónál hiúsul meg a szerződés, akkor a foglaló marad áfás, vagy értékesítés hiányában "bánatpénz"-ként funkcionál, és így nem lesz áfás, tehát a foglaló számláját is helyesbíteni kell?
Részlet a válaszából: […] 1-2.Ingatlan-adásvétel során áfaszempontból vett termékértékesítés [Áfa-tv. 9. §(1) bekezdés] akkor valósul meg, amikor a vevő az ingatlan feletttulajdonosként való rendelkezésre jogosultságot szerez. Ezen ténybekövetkeztének időpontja (mint a termékértékesítés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...alatt. Az Szt. módosítása élt az EK rendelet átmeneti (halasztási)lehetőségével, és megengedi azoknak a vállalkozóknak, amelyeknek csak ahitelviszonyt megtestesítő értékpapírjaikkal kereskednek az Európai Unióvalamely tagállamának elismert piacán (tőzsdéjén), hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.