Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...sem volt, akkor helyes elszámolás mellett az ügyvezetőnek a veszteséget kellett volna előbb-utóbb megtérítenie. Ez viszont nem tagi hitel!Nem tűnik ki a kérdésből, hogy az ügyvezető az építési engedélyt a társaság nevében vagy saját nevében kérte. Bár...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Szövetkezet végelszámolása

Kérdés: Jogszerűen megszűnhet-e a szövetkezet végelszámolással, ha külső adósság nincs, csak a tagokkal kell elszámolni? Jegyzett tőke 4750 E Ft, eredménytartalék -1248 E Ft, saját tőke 3502 E Ft, tag által adott kölcsön 400 E Ft, befektetett eszköz 500 E Ft (nincs remény a megtérülésre), készleten lévő göngyöleg 3400 E Ft. A tagok közgyűlési határozattal elfogadják a göngyöleget teljes kielégítésül. (A göngyöleget korábban a tagoktól vásárolták.) Hogyan kell elvégezni a könyvelést a végelszámolás teljesüléséig?
Részlet a válaszából: […] ...közzétesz. A közleménynek a szövetkezetre, a végelszámolásra vonatkozó adatokon túlmenően – többek között – tartalmaznia kell a hitelezőknek szóló felhívást, hogy követeléseiket a közzétételtől számított 40 napon belül a végelszámolónak jelentsék be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 12.

Jegyzett tőke a fióktelepnél

Kérdés: Az EU-ban székhellyel rendelkező társaság magyarországi fióktelepének központja a fióktelep működéséhez, a tartozások kiegyenlítéséhez szükséges vagyont kölcsönök formájában biztosította a fióktelep számára. Néhány év elteltével azonban a központ a rendelkezésére bocsátott vagyont tartósan a fióktelep rendelkezésére kívánja bocsátani. Az Szt. előírása szerint ezt a fióktelepnél jegyzett tőkeként kell kimutatni. Ebből következően a fióktelep működéséhez tartósan nem szükséges pénzeszközt a külföldi székhelyű vállalkozásnak hitelként kell a fióktelep rendelkezésére bocsátania. Ha időközben a külföldi vállalkozás központja mégis arra az álláspontra jut, hogy a hitel még vissza nem fizetett részét tartósan a fióktelep rendelkezésére bocsátja, ezt megteheti egy megállapodás megkötésével, amelyben a fióktelep könyvelésében hitelként nyilvántartott követelését a fióktelep tartós rendelkezésére bocsátja, és intézkedik a hitelnek megfelelő összegű jegyzett tőke cégbírósági bejegyzése felől. Könyvelése: T Egyéb rövid lejáratú kötelezettség központtal szemben – K Jegyzett tőke. A jegyzett tőkének a fenti módon történő megemelése nem minősül a hitel elengedésének, és semmilyen adó-, illeték- vagy járulékfizetéssel nem jár!?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban idéztük a kérdést, alapvetően a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepeinek a sajátosságaira tekintettel.A kérdésre a rövid válasz az, hogy az elképzelés jó, támogatandó, a megoldás azonban nincs összhangban a magyar jogszabályi előírásokkal (az új...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.

Adott támogatások elszámolása alapítványnál

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető alapítvány a tárgyévi bevételei terhére dönt támogatások kifizetéséről, miközben a támogatások elszámolása a számviteli törvény szerint pénzforgalmi tétel. Ez az éves számviteli eredmény indokolatlan ingadozását okozhatja, gátolja a valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet megítélését. A kuratórium gazdálkodási döntéseit a tárgyévben járó és legkésőbb a mérlegkészítésig pénzben is megkapott támogatások terhére hozza. Ezek terhére kerülnek az adott támogatások megítélésre. Lehetséges elszámolási mód lehetne az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazása a következők szerint: a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 86 – K 479 (Egyéb ráfordítás – különféle egyéb kötelezettség); a pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381; év végén a rövid lejáratú kötelezettségek közül az egy éven túl lejárókat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé. Ez az elszámolási rend könnyen követhető, analitikája egyszerűen szervezhető. Egyedül az egyéb ráfordítást, összhangban az összemérés elvével, nem pénzforgalommal könyveljük. Másik alternatíva: a kuratórium döntését könyvvitelen kívül vezetjük, majd pénzforgalommal elszámoljuk a támogatást ütemezés szerint: T 86 – K 384; a támogatási szerződésből még hátralévő biztos tartozásokat – a realizációs elvet felrúgva, az összemérés elvét nem teljesítve – nem könyveljük.
Magánszemélyek részére adott támogatások esetén: Ott az elszámolt összegeket személyi jellegű kifizetésként indokolt kimutatni, miközben a szerződött, fix összegű, adott időpontban esedékes nemteljesítéshez kötött jövőbeni kifizetésekre nem is tudnánk más módon fedezetet képezni, mint az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének az alkalmazásával a következők szerint:
- -a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 55 – K 479; pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381;
- -év végén, az éven túli elszámolásokat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé;
- -a még ki nem fizetett, nem számfejtett összegekre, a bizonytalan, de várható adókra, járulékokra céltartalékot képezünk: T 86 – K 42.
A másik alternatíva szerint nem vennénk figyelembe az összemérés elvét, és a számfejtéssel elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint az esedékes támogatást és járulékait: T 55 – K 479. Így a könyvelés a jövőbeli biztos tartozásokat nem tartalmazná.
Részlet a válaszából: […] ...és egyéb szerződésekből eredő, pénzértékben kifejezett elismert tartozások, amelyek a szállító, a vállalkozó, a szolgáltató, a hitelező, a kölcsönt nyújtó által már teljesített, a vállalkozó által elfogadott, elismert szállításhoz, szolgáltatáshoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Készpénzkölcsön a kft.-nek

Kérdés: A bt.-nél az évek során jelentős mennyiségű készpénz halmozódott fel a pénztárban, amelyből kölcsönt nyújtana a kft.-nek. Később a kft.-ből a tagi hitelt kivezetnék. Megvalósítható-e, hogy pl. 2011 januárjában adja a pénzt a bt., és ugyanezen év decemberében el is engedi? Az elengedés társasági adójával tisztában vagyunk. Van-e más adóvonzata?
Részlet a válaszából: […]  A válasznál abból indulunk ki, hogy a kérdésben szereplőkölcsönnyújtás nem üzletszerűen, hanem eseti jelleggel történik, és csak a kéttársaság viszonylatában. Ebben az esetben nincs jogszabályi akadálya annak,hogy a bt. kölcsönt nyújtson a kft.-nek. Követelmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 15.

Lejárt tartozás engedményezése vételi jog érvényesítésével

Kérdés: "X" kft. nem törlesztette a pénzintézettel szembeni tartozását. Ezért a pénzintézet a kölcsönszerződéseket felmondta, és a tartozást egy összegben lejárttá tette. A pénzintézet ezen követelését engedményezési szerződés keretében "Z" kft.-re engedményezte oly módon, hogy "X" kft. – korábbi kölcsönszerződése biztosítékául szolgáló – ingatlanjainak vonatkozásában vételi jogával úgy élt, hogy a vételi jog engedményeseként szintén "Z" kft.-t jelölte meg. A földhivatal a tulajdonosváltozást – "X" kft.-ről "Z" kft.-re – a vételi jog érvényesítése okán, számla kiállítása nélkül – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A fentiek alapján "X" kft. hiteltartozása megszűnt, "X" kft. eszközeit (ingatlanok, tárgyi eszközök, árukészlet) a könyvekből ki kell vezetni, ezen eszközöket "Z" kft. könyveibe fel kell venni és ki kell mutatni "Z" kft. könyveiben az átvállalt kölcsöntartozást is. Kérdéseim: Helyesen értelmezem-e a fentieket, ha az eszközátadást "X" kft. és "Z" kft. közötti adásvételként, a pénzintézet és "Z" kft. között létrejött hitelszerződést engedményezésként kezelem? Áfa szempontjából az új hitelszerződéssel létrejött tartozásátvállalás minősíthető-e "pénzhelyettesítő eszközzel" történt megfizetésnek? Az eszközök átadását áfaköteles termékértékesítésnek kell tekinteni? A beépített ingatlanokat meg kell-e bontani telek és épület értékére? 10 éven belül szükséges-e a korábban levont áfa arányosítás útján történő visszafizetése? A társasági adó szempontjából "X", illetve "Z" kft.-nél milyen adóalap-módosító tételekkel kell számolni? Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni? Milyen értéken történjen az eszközök kivezetése, illetve nyilvántartásba vétele? És az engedményezett követelés nyilvántartásba vétele?
Részlet a válaszából: […] ...engedményesre, a "Z" kft.-re átszállnak a követelést biztosítózálogjogból és kezességből eredő jogok is), másrészt a pénzintézet újhitelszerződést kötött "Z" kft.-vel.A követelésengedményezési szerződésben mindenképpenrögzíteni kell az engedményezett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.

Elhunyt munkavállalónk hiteltartozása

Kérdés: A gyermekét egyedül nevelő munkavállalónk elhunyt. Árván maradt gyermekének a szülő által hátrahagyott hiteltartozása kifizetéséhez a temetési segélyen túl további támogatás került kifizetésre. Kérdéseink: E kifizetés is elszámolható lett volna adómentes temetési segélyként, hiszen a jogszabály nem határoz meg e segélyre vonatkozó felső határt? Ha a segélyezett közeli hozzátartozó nem az özvegy, és nem kiskorú közeli hozzátartozó, akkor a segély a társasági adó szempontjából nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség? A Tao-tv. szerinti minősítéstől függetlenül a személyi jellegű egyéb kifizetések között kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] ...elhunyt közeli hozzátartozójának, amelyet aszemélyi jellegű egyéb kifizetések között számoltak el.Az elhunyt munkavállaló hátrahagyott hiteltartozásánakpénzügyi rendezése azonban nem sorolható közvetlenül a temetéssel összefüggőköltségek közé, bár annak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 21.

Veszteség kezelése átalakulásnál

Kérdés: A zrt.-ből kiválik 4 kft. A közgyűlés elfogadta a vagyonmérleg-tervezetet, amely tartalmazza azt, hogy a kiváló részvényesek mely eszközállományt viszik ki, illetve mekkora összegű hitelállományt vállalnak hozzá. A tervezetben 40 millió Ft veszteség van beállítva a kért átutalási időpontig. Az átalakulási tervben nincs szó arról, hogyan osztoznak a veszteségen, a kivitt ingatlan és hitel összegét milyen formában módosítja az időszak eredménye. Voltak olyan részvényesek, akik sem a zrt.-ben, sem a kiváló kft.-kben nem akartak tagok lenni. A határozatban elfogadták, hogy őket névértéken fizetik ki. A végleges vagyonmérlegben kimutatott egy részvényre jutó érték kevesebb lesz, mint a tervezetben volt. Az elszámolást kérők, illetve kiválók kötelesek elfogadni a végleges vagyonmérleg értékei alapján, hogy kevesebb összeg kerül kifizetésre, hogy az adott ingatlanhoz több hitelt kell átvállalniuk? Megegyezés alapján mehet-e a tényleges eszköz és kötelezettség kivitel a terv számai alapján, vagy kötelező a kiválóknak tudomásul venni azt, hogy a végleges adatok alapján a megállapodás szerinti eszközhöz nagyobb kötelezettséget kell kivinniük?
Részlet a válaszából: […] A válaszadó számára – a kérdésben leírtak alapján – úgytűnik, hogy a kiválással kapcsolatos, a Gt.-ben, illetve az Szt.-ben foglaltelőírásokat nem megfelelően alkalmazták. A válaszban azonban csak a kérdésszempontjából fontos előírásokra tudunk – terjedelmi okokból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 7.

Közös költség elszámolása számla nélkül

Kérdés: A kft. magánszemélyektől bérel lakást iroda céljára. A közüzemi költségeket átírattuk a kft. nevére. A közös költségeket is a kft. fizeti. Több helyen olvastam, hogy a közös költséget a magánszemélynek kell megfizetnie, a kft. csak a magánszemély által számlázott bérleti díj részeként számolhatja el költségként. Miért nem lehet a banki befizetés és a szerződés alapján a kft.-nél saját költségként elszámolni? Hiszen a költségelszámolás hiteles bizonylatolása így is biztosítva van. Melyik számviteli vagy adózási alapelv sérül, ha a költség közvetlenül a bérbevevőt terheli?
Részlet a válaszából: […] ...akkor fennáll a kétszeres számbavétellehetősége is. A magánszeméllyel kötött szerződés önmagában nem elegendő aköltségelszámolás hiteles bizonylatolására, ahhoz a kft. nevére szóló számla iskell. A közös költséget a kft. tehát szabályszerűen elszámolhatja,ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 8.

Megvásárolt bolthelyiségben végzett felújítás

Kérdés: Cégünk 2003 óta bérel egy bolthelyiséget. 2006. 01. 03-án adásvételi szerződés készült, amely szerint ezen teljesítési nappal az eladó elkészíti az ingatlan eladásáról a számlát. A vételár megfizetése két részletben 2006. 02. 07-ig megtörtént. Az eladó a tulajdonjogát a vételár kiegyenlítéséig fenntartotta. 2006. január hónapra még bérleti díjat fizetünk. Január hónapban az üzlethelyiségben felújítási munkát végeztünk (ezeket a válaszban ismertetjük!) A számlát 2006. 02. 01-jei teljesítéssel állították ki. Ezzel a nappal szeretnénk a felújítást aktiválni. Melyeket lehet aktiválni, és melyeket kell karbantartásként elszámolni? A felújításhoz (vagy beruházáshoz) devizaalapú beruházási hitelt vettünk igénybe, amelynek a bekerüléskori árfolyam-különbözetével a felújítás (beruházás) értékét növelni, illetve csökkenteni kell?
Részlet a válaszából: […] ...teljesítőképessége, használhatósága vagy gazdaságossága nő.A kérdés szerint a fentiekben körülírt munkához devizaalapúberuházási hitelt vettek igénybe. Mivel a bank által forintban folyósítottberuházási hitel összege és a beruházási hitel devizaalapjának a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 27.
1
2