Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Promóciós célra felhasznált termék adózása, számvitele

Kérdés: Hogyan kell adózni, illetve elszámolni a promóciós célra beszerzett termékeket?
Részlet a válaszából: […] ...akár ismert, akár nem ismert a termék végső átvevője.Promóciós célra felhasznált termékek személyi jövedelemadója, szociális hozzájárulási adójaAz Szja-tv. szempontjából a magánszemély részére, promóciós céllal átadott termék lehet áruminta,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 24.

Egyéni cég alapítása

Kérdés: Egyéni cég 2015. január 1-jével történő létrehozásával kapcsolatosan kérdésként merült fel, hogyan szerepeltesse az egyéni vállalkozó bevallásaiban az addig ki nem fizetett vevői számlák nettó értékét és áfáját? Továbbá az addig ki nem fizetett szállítói számlák nettó értékét és áfáját, a december 31-i leltárban szereplő vásárolt készletek nettó értékét és áfáját. Hogyan szerepeltesse a 2014. de­cember hónapra járó, de még ki nem fizetett, majd 2015 januárjában kifizetett munkabért, az ezek utáni adókat és járulékokat, ha az egyéni vállalkozásában lévő minden eszközét beviszi az egyéni cégbe, és az apport megegyezik a könyv szerinti értékkel? Vagy az Szt. 163. §-a alapján a kettős könyvviteli nyitás utáni tételként a vevők, a szállítók nettó összegének és a munkabér járulékainak könyvelése már a társasági adó alapját módosítja? Egyéni cég egyszemélyes kft.-vé alakulását milyen esetben kötelező könyvvizsgálóval ellenőriztetni? Az egyéni cég nyitó mérlegének forrásoldalát – a jegyzett tőkén és a kötelezettségen kívül – hogyan kell összeállítani, ha az egyéni vállalkozó nem kívánja a teljes összeget a jegyzett tőkébe helyezni? Előfordulhat, hogy a saját tőke nem éri el a jegyzett tőke összegét?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdése szerint az egyéni cég alapító okiratban meghatározott jegyzett tőkével alakul. A jegyzett tőke pénzbeli és nem pénzbeli hozzájárulásból állhat.Ezek előrebocsátása után igyekszünk a kérdésben foglaltakra válaszolni.Az Szja-tv. 49/A. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 13.

Pénzügyilízing-szerződés az új Ptk. szerint

Kérdés: 2014. március 15-ével hatályba lépett az új Ptk., amely a korábbi Ptk.-tól eltérően tartalmazza a pénzügyilízing-szerződéssel kapcsolatos előírásokat is. Mivel az Szt. értelmező rendelkezése szerint a pénzügyi lízing a Ptk. szerinti pénzügyilízing-szerződés alapján létrejött ügylet, a pénzügyilízing-szerződéssel kell a pénzügyi lízing számviteli elszámolását alátámasztani. Számomra úgy tűnik, hogy a pénzügyi lízing számviteli elszámolásához szükséges információkat nem tartalmazza az új Ptk. szerinti pénzügyilízing-szerződés. Jól látom-e, hogy a pénzügyilízing-szerződéssel megalapozható a pénzügyi lízing számviteli elszámolása? Vagy esetleg további kiegészítések szükségesek a lízingszerződésben?
Részlet a válaszából: […] ...új Ptk. szerint, ha a lízingbe vevő jogosult a lízingbe vett dolog tulajdonjogának vagy jognak a megszerzésére, e jogát a lízingbe adó hozzájárulása nélkül jogosult harmadik személyre átruházni.Adós maradt azonban a törvényi szabályozás azzal, hogy a lízingbe vevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 4.

Épületen belüli uszoda

Kérdés: A közhasznú nonprofit kft. az önkormányzat tulajdonában lévő rendezvényházat üzemeltet. Pályázati úton nyert pénzből a kft. az épületen belül uszodát épít, amelyet szintén a kft. fog üzemeltetni. Mivel a rendezvényház az önkormányzat tulajdona, úgy gondoljuk, hogy az uszodát is a megvalósítása után térítésmentesen át kell adni az önkormányzatnak. Helyesen gondoljuk? A beruházás áfája levonható? Az átadáskor keletkezik áfafizetési kötelezettség? Mindez milyen hatással van a társasági adóra?
Részlet a válaszából: […] ...kell állapodni, hogy az átadás térítés ellenében(értékesítésként) vagy térítés nélkül történjen, és ehhez a támogatást nyújtóhozzájárulását, egyetértését is meg kell szerezni. Mivel az uszodaépítés – feltételezhetően – áfakötelestevékenységet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. december 17.

Vízi- és szennyvízközmű megvalósítása

Kérdés: A víziközmű-társulat 2007-ben alakult, közel 6000 érdekeltségi egységgel. Egy érdekeltségi egységre eső befizetés vízellátásra 350 E Ft, csatornaberuházás esetén 150 E Ft. Ennek a megfizetésére 3 választási lehetőség van: két év alatt készpénzzel, 10 év alatt hitelfelvétel útján, vagy a lakás-takarékpénztárba való belépéssel. Ez utóbbi esetben a társulathoz csak kamatot és működési költséget fizetnek a tagok, 75 hónapon keresztül a lakás-takarékpénztárhoz törlesztést fizetnek, majd a lejáratkor a társulat a hitellel fedezett tőkét egy összegben kapja meg. Társulatunk analitikus nyilvántartást vezet, amelyben a törlesztőrészletek előre feltüntetésre kerültek. A víziközmű-beruházás kivitelezési számlái ISPA/KA támogatás igénybevétele mellett az önkormányzathoz mint beruházóhoz kerülnek. A kifizetéshez a társulat az érdekeltségi hozzájárulást és a felvett hitel összegét az önkormányzathoz utalja át. A társulat csak a működésével kapcsolatos költségeket fizeti ki. A társulat nem bevételszerző tevékenységre alakult. Kérdéseink: a) A kivetett érdekeltségi hozzájárulást teljes összegében nyilván kell-e tartani a főkönyvi könyvelésben, vagy csak a ténylegesen befolyt összeget? b) A hitelkamaton felül felmerült költségeink is beruházási költségnek minősülnek? c) Ha átadjuk a költségeket az önkormányzatnak, azt számlázni kell? d) Ha a működési költségek nem beruházási költségek, akkor rendkívüli bevétel átvezetésével ellentételezhető? e) Ha követelésként kimutatjuk az érdekeltségi hozzájárulást, kell-e értékvesztést elszámolni? f) Az önkormányzathoz át nem utalt, befolyt érdekeltségi hozzájárulást nyereségként kell kimutatni?
Részlet a válaszából: […] ...magának a víziközmű-társulatnak alétjogosultságát is. A kérdés szerint a víziközmű-társulat – valójában -beszedi az érdekeltségi hozzájárulásokat, felveszi a hitelt, az nem derül ki akérdésből, hogy az ISPA/KA támogatást ki kapja, valószínű a társulat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 3.

Követelések engedményezése, tartozásátvállalás

Kérdés: A kft. a befektetett eszközeit, valamint készleteit, a követeléseit szeretné engedményezni, illetve a kötelezettségeit átadni kapcsolt vállalkozás számára. A vevőköveteléseknél 100 százalékban értékvesztést számoltak el, így azok könyv szerinti értéke nulla. Az engedményezés könyv szerinti értéken történik. Hogyan kell ezt könyvelni az engedményezőnél, illetve az engedményesnél? Hogyan kell könyvelni a tartozásátvállalást az átadónál, az átvevőnél? Hogyan érintik ezen tételek az adózás előtti eredményt? A követelések, kötelezettségek értékesítése során az áfát fel kell számítani? Tételesen kell számlázni, vagy elegendő az átadás-átvételi jegyzőkönyvvel dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...ki kell emelni, hogy atartozásátvállalás alapvetően a jogosult (a szállító, a hitelt, a kölcsöntnyújtó, az adóhatóság stb.) hozzájárulásával történhet.Annál a társaságnál, amelynek a tartozásait egy másiktársaság átvállalja, az átvállalt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 9.

Promóciós célra felhasznált termék adózása, számvitele

Kérdés: Harmadik országból terméket importálunk, amelynek egy része promóciós célra kerül felhasználásra. Ezt a külföldi számláján érték nélkül tünteti fel, amely a vámhatározatba valamilyen értéken bekerül, de sem áfa, sem vám kivetésére nem kerül sor. Van, amikor előre nem tudjuk, hogy a terméket promóciós célra fogjuk felhasználni, és érték nélkül szétosztjuk. Ebben az esetben a vámköltséget és az áfát megfizetjük. A marketingcélú termék szétosztása általában nyilvános kiállításokon és egyéb rendezvényeken történik, ahol a termék átvevője nem ismert, illetve kiskereskedelmi partnereinknél kerül szétosztásra. A termékminta szétosztása áfa szempontjából hogyan kerül elszámolásra? Milyen bizonylatot kell kiállítani, ha az átvevő ismert, illetve nem ismert? Hogyan kell könyvelni? Miként befolyásolja a cég eredményét társasági adó szempontjából? Kell-e a szétosztott termékek után személyi jövedelemadót, tb-járulékot, egészségügyi hozzájárulást fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...értéke után van, mértéke 2007. január 1-jétőlváltozott. (Ha szja-fizetési kötelezettség van, akkor 11 százalékosegészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség is terheli!)Ha viszont nem minősül üzleti ajándéknak, akkor 2007. január1-je után...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 19.

Ajándékként átadott eszközök

Kérdés: Gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cégünk a következő eszközöket adja át ingyenesen promóciós céllal, ajándékként: könyv (kis értékű), hűtőszekrény, faxkészülék, orvosi segédeszközök (pl. vérnyomásmérő, digitális hőmérő) és egyszer használatos tesztek (adott gyógyszer hatékonyságának mérésére). Az ajándékozottak: hol intézmények, hol gazdasági társaságok, hol magánszemélyek. Hogyan történik ezek elszámolása és adózása 2006. szeptember 1-jét megelőzően és azt követően, milyen változás van 2007. január 1-jétől? Számviteli elszámolás
Részlet a válaszából: […] ...a személyi jövedelemadót ésaz áfát is a személyi jellegű egyéb kifizetések között, a természetbenijuttatást terhelő járulékokat és hozzájárulásokat pedig a bérjárulékok közöttkell elszámolni az eszközök átadásával egyidejűleg. A megajándékozott intézménynél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.

Üzleti ajándék

Kérdés: 2006-ban cégünk minden 10 000 Ft vásárlás után egy 6000 Ft-os mobiltelefont ad ajándékba. Kérdésünk: Milyen járulék-, illetve áfavonzata van az ajándéknak?
Részlet a válaszából: […] ...természetbeni juttatásnak minősül azSzja-tv. 69. §-a (1) bekezdésének l) pontja alapján, és a kifizetőt 11 százalékegészségügyihozzájárulási-fizetési kötelezettség terheli.Az Áfa-tv. 7. §-ának (3) bekezdése tartalmazza azokat azeseteket, amikor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 13.
1
2