Adóhatósági eljárás jogszerűsége

Kérdés: A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...mivel az általunk javasoltak a Ptk. előírásaival összhangban vannak.A Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése szerint: "Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte." Tagi kölcsön esetén a tagikölcsön-szerződés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Társaságban lévő ingatlan apportálása

Kérdés: A magánszemély tulajdonosok tulajdonában lévő társaság (alapító kft.) könyveiben 18 éve szerepel az építési telek, amelynek jelenlegi értéke többszöröse a könyv szerinti értéknek. Nem jelentkezett be az ingatlanok áfakötelezettsége alá. A tulajdonos 3 millió forint törzstőkével – kapcsolt vállalkozásként – projekttársaságot alapítana. A projekttársaságba apportálná az alapító kft. az ingatlant, amellyel ott tőkét emelne. Ezt követően az alapító kft. az így megszerzett üzletrészét értékesíti, az üzletrész értékesítéséből származó nyereségét az alapító kft. tulajdonosai osztalékként kiveszik. Hogyan alakulnak az alapító kft., a projektcég, a magánszemély tulajdonosok adóterhei? Az apportálás milyen értéken történjen? Az apportálás áfa- és illetékmentes? Milyen befizetési kötelezettséggel kell az üzletrész vevőjének kalkulálnia?
Részlet a válaszából: […] ...A taggyűlési határozatnak tartalmaznia kell – többek között – a törzstőkeemelés mértékét, az adott esetben a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tárgyát és értékét (ez az építési telek, amelyet az apportálás időpontjában meglévő piaci értéken kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Egyéni vállalkozó feladata egyéni céggé alakulás esetén

Kérdés: Mi a feladata az egyéni vállalkozónak egyéni céggé alakulás esetén? Mi lesz az egyéni cég jegyzett tőkéje?
Részlet a válaszából: […] ...értéken a tárgyi eszközökről, nem anyagi javakról;– a leltárban meg kell jelölni az egyéni cég tulajdonába nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként kerülő eszközöket azon az értéken is, amely értéket az egyéni cég alapító okiratában rögzített (ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Tőketartalék nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból

Kérdés: Újonnan alakuló egyszemélyes kft.-nek külföldi cég a tulajdonosa. Az alapító okiratban az alábbi szöveg szerepel: "A társaság törzstőkéje 3 000 000 Ft, mely teljes egészében nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból (apportból) áll. A törzsbetét összetétele: az apport megnevezése és értéke az XY kft.-vel (ez egy másik cég, amiben a külföldi tulajdonos a 100%-os tulajdonos) szemben fennálló valamennyi kölcsönkövetelésből (7400 euró tőke, 256 000 chf tőke, 29 500 000 Ft tőke, 11 470 485 Ft tőke + 1 733 077 Ft kamat), amelynek értéke 119 960 000 Ft – (mínusz) 3 000 000 Ft értékű kölcsönkövetelés. A tőketartalék összegét növelő apport az előbb bemutatott kölcsönkövetelés 3 000 000 forinttal csökkentett összege, azaz a 116 960 000 Ft értékű kölcsönkövetelés. Kérem Önöket, hogy az alapításkor a fenti adatok alapján kontírozással adják meg a könyvelendő tételeket. Mivel csak említésre került az euróban és a CHF-ben meglévő tőketartalék, azt át kell értékelni év végén?
Részlet a válaszából: […] ...összege megközelítően 40-szerese a törzstőkének. Ez nem lehetséges.A Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése alapján nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 8.

Tőkeemelés nem pénzbeli hozzájárulással – könyvelés

Kérdés: A társaság a Gt. 13. §-a (2) bekezdése alapján egy másik társaság részére nyújtott kölcsönből származó követelésével nem pénzbeli hozzájárulásként tőkeemelést hajtott végre. A nem pénzbeli hozzájárulással egyrészt a jegyzett tőke, másrészt a tőketartalék növekedését határozták el a tulajdonosok. Hogyan kell könyvelni a nem pénzbeli hozzájárulással történő tőkeemelést az apportáló tulajdonosnál, illetve az apportot kapó társaságnál, tekintettel a jegyzett tőkére, a tőketartalékra?
Részlet a válaszából: […] ...igénybe vevő társaság részére. Így a tőkeemelés befejezését követően a kölcsönt igénybe vevő társaságnak a nem pénzbeli hozzájárulás miatt önmagával szemben lesz követelése. Ezáltal azonban a kölcsön igénybevétele miatti, a kölcsönt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 23.

Feltételes tőkeleszállítás vagy valami más

Kérdés: Társaságunknál a tőke szerkezete kritikussá vált. 2012. 12. 31-én a saját tőke: -122 498; jegyzett tőke: 10 000; lekötött tartalék: 8005; eredménytartalék: 37 079; a mérleg szerinti eredmény: -177 582 E Ft. A tagi kölcsön: 139 639 E Ft. Ügyvédünk feltételes tőkeleszállítást javasol úgy, hogy a jegyzett tőkét csökkentsük -122 498 E Ft-tal, majd emeljük fel a tagi kölcsön apportálásával 132 498 E Ft-tal, így a jegyzett tőke nem fog változni. Hány közbenső mérleget kell készíteni? (A kérdező a könyvelési tételeket is ismerteti, helytelenül!) Az ügyvéd szerint, mivel a jegyzett tőke nem változik, csak számvitelileg kell a módosításokat elvégezni, és csak a feltételes tőkeleszállításról kell kétszer közleményt kiadni, valamint a taggyűlési határozatokat kell elkészíteni. Megoldható-e az, hogy a teljes tagi kölcsön összegéből a jegyzett tőkét emeljük, vagy egy része tőketartalék lehet? A közbenső mérleget közzé kell tenni? Van-e a tőkekorrekciónak adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...– valószínűleg – a kft.-nek vissza kell fizetnie.A másik az, hogy a tagok a Gt. 13. §-ának (2) bekezdése alapján nem pénzbeli hozzájárulásként apportálják a társasággal szembeni tagi kölcsön nyújtása miatti követelésüket. A taggyűlés hatáskörébe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 19.

Jegyzett tőke tagok által nyújtott kölcsönből

Kérdés: A kft. többévi veszteséges működés után megszüntette összes tevékenységét, és szeretné a negatív saját tőkét apport bevitelével rendezni. A veszteséget a tagok által nyújtott kölcsön fedezte. Az egyik tulajdonos végleg lemondana az általa nyújtott kölcsönről, és hozzájárulna ahhoz, hogy azt apportként a saját tőke rendezésére fordítsák. Lehet-e az apa és a tagok által nyújtott kölcsönökkel a jegyzett tőkét minimálisan, a tőketartalékot jelentősen megnövelve a negatív saját tőkét rendezni? Kell-e az apa által nyújtott, majd elengedett, és apportként bevitt kölcsön után illetéket fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...származó követelésének apportálásával lesz az édesapa is tulajdonos tag.A Gt. 13. §-ának (2) bekezdése alapján nem pénzbeli hozzájárulás lehet az adós (a kft.) által elismert vagy jogerős bírósági határozaton alapuló követelés is. A Gt. hivatkozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 13.

Ingatlanvagyon kivonása

Kérdés: Az Eva-tv. hatálya alá tartozó kft. ingatlanvagyonnal rendelkezik. Amennyiben a jogutódlással megszerzett ingatlanvagyont kivonja a vállalkozásból, milyen adókötelezettsége keletkezik a kft.-nek és a magánszemélynek? A vagyonkivonást hogyan kell könyvelni? A kft.-nek három tulajdonosa van, a tulajdoni hányad 60-30-10 százalék, de taggyűlési határozat alapján csak a személyesen közreműködő tag részesül osztalékban. A kft. jegyzett tőkéje 3 millió Ft, az evás előtti időszakról az eredménytartalék 400 E Ft. Az ingatlanvagyon értéke: az 1997. évi alapításkor az apportérték 800 E Ft, könyv szerinti értéke 600 E Ft; 2000. évi vásárlásból 1300 E Ft, könyv szerinti (nettó) értéke: 1100 E Ft.
Részlet a válaszából: […] ...a Gt. 118. §-ának (2) bekezdésére hivatkozássalkezdjük. E szerint a társaság fennállása alatt a tag az általa teljesítettvagyoni hozzájárulást – a tőkeleszállítás esetét kivéve – a társaságtól nemkövetelheti vissza. Így az ingatlanvagyon a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 24.

Társaság alapítása nem pénzbeli hozzájárulással

Kérdés: A kft. alapításához elegendő-e, ha az 500 ezer forint jegyzett tőkét az alapító tagok csak és kizárólag eszközökben bocsátják a társaság rendelkezésére? Milyen teendőkkel kell számolnia a társaságnak? Milyen könyvelési tételek vannak?
Részlet a válaszából: […] ...Gt. 114. §-a szerint a társaság törzstőkéje az egyes tagoktörzsbetéteinek összességéből áll. A törzsbetét a tagok vagyoni hozzájárulása,amely pénzbeli, illetve nem pénzbeli hozzájárulásból áll. A törzsbetét összegét- a Gt. előírásai figyelembevételével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 21.

Apport átadásának/átvételének könyvelése

Kérdés: Hogyan kell könyvelni 2009-ben helyesen az apport átadását, átvételét kapcsolt vállalkozásnál? 2008-tól nincs utána áfa?
Részlet a válaszából: […] ...nincs változás. A Gt. szerint a gazdasági társaság alapításához valamennyitag (részvényes) vagyoni hozzájárulása szükséges. A tagok (részvényesek)vagyoni hozzájárulása pénzbeli hozzájárulásból, illetve a tagok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 15.
1
2