Nagy értékű gépnél kártérítés?

Kérdés: Egy nagy értékű gép baleset következtében a 2018-as év folyamán javíthatóan kárt szenvedett. A javítás költsége, melyet 2019-ben végeztek el, 170 millió forint volt. A biztosító kártérítés címén 153 millió forintot fizetett, szintén 2019-ben, a különbség az önrész volt. 2018-ban évzáráskor elszámoltunk terven felüli értékcsökkenésként 170 millió forintot, és egyéb bevételként a biztosító által majd 2019-ben utalt, de a mérlegkészítésig ismertté vált kártérítés összegét, a 153 millió forintot. A gép beszerzéséhez támogatás kapcsolódik, 50%-os támogatástartalommal, amelynek értékcsökkenés-arányosan még el nem számolt összege a passzív időbeli elhatárolásokban van. 2018-ban a terven felüli értékcsökkenés elszámolásakor ennek 50%-os mértékéig kellett volna e passzív elhatárolásról is kapcsolódó tételt könyvelni az egyéb bevételekkel szemben? A passzív elhatárolásról csak a balesetig felmerülő normál értékcsökkenés arányos részét vezettük ki 2018-ban. A társaságiadó-alapot növelő tételként kell-e kezelni a terven felüli értékcsökkenés összegét a fenti körülmények alapján?
Részlet a válaszából: […] ...térített. Mivel a gépet 2019-ben javították meg, a javítási költségét, a 170 millió forintot 2019-ben kellett könyvelni az igénybe vett szolgáltatások között, és 2019-ben kellett könyvelni a biztosító térítését is, a 153 millió forintot, és nem 2018. évre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 18.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...formájában számláznia a "B" és "C" társaság felé, amelyet árbevételként számol el, a "B" és "C" társaságnál pedig költségként (igénybe vett szolgáltatások költségeként) mutatnak ki.A leírtak figyelembevételével meghatározható a közösen beszerzett munkagép...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Nyílt végű pénzügyi lízing áfája

Kérdés: A társaság nyílt végű pénzügyi lízingszerződést kötött személygépkocsira. A személygépkocsi nettó értékéről megkapta a számviteli bizonylatot. Az egyes lízingdíjakhoz kapcsolódóan kerül felszámításra az áfa, amely áfa nem vonható le. A személygépkocsit a kapott számviteli bizonylat alapján nettó értéken, vagy az óvatosság elve alapján áfával növelt értéken vesszük fel a nyilvántartásba? Mivel az egyes lízingdíjakhoz kapcsolódó áfa eltérő a futamidő alatt, az egyéb ráfordításként elszámolt áfát időbelileg el kell-e határolni? 2008. évben az áfával vagy áfa nélküli aktiválás a cégautóadóhoz való besorolást is befolyásolhatja.
Részlet a válaszából: […] ...pénzügyirendezéskor – a lízing miatti kötelezettségét, a felszámított áfát pedig – minta szolgáltatás áfáját – elszámolja az igénybe vett szolgáltatások költségekéntarra az időszakra, amelyre a lízingdíjat fizette. A lízingdíj számlájábanfelszámított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 5.

Ajándékként átadott eszközök

Kérdés: Gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cégünk a következő eszközöket adja át ingyenesen promóciós céllal, ajándékként: könyv (kis értékű), hűtőszekrény, faxkészülék, orvosi segédeszközök (pl. vérnyomásmérő, digitális hőmérő) és egyszer használatos tesztek (adott gyógyszer hatékonyságának mérésére). Az ajándékozottak: hol intézmények, hol gazdasági társaságok, hol magánszemélyek. Hogyan történik ezek elszámolása és adózása 2006. szeptember 1-jét megelőzően és azt követően, milyen változás van 2007. január 1-jétől? Számviteli elszámolás
Részlet a válaszából: […] ...január 1-jétől, hogy a megajándékozottnál atérítés nélkül átvett eszközt piaci értéken kell állományba venni, a térítésnélkül igénybe vett szolgáltatást is piaci értéken kell költségként elszámolnia rendkívüli bevételekkel szemben. Egyebekben nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 22.