1. cikk / 37 Devizás tételek elhatárolása
2. cikk / 37 Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása
Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
– ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
– ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
– ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
3. cikk / 37 Rendezvényszervezéshez bérelt helyiség közvetítése
Egy vállalkozás fő tevékenysége különféle rendezvények szervezése. A rendezvények lebonyolításához minden esetben valamilyen területet, ingatlant vagy helyiséget bérel. Közvetített szolgáltatásként vásárolhat-e megrendelője számára valamilyen terület-, ingatlan- vagy helyiségbérlést, amelyet változatlan formában – közvetített szolgáltatásként – továbbértékesít, közvetít a megrendelője részére? Amennyiben lehetséges a bérbeadás közvetítése, akkor a megfelelő adminisztráció – konkrét szerződések, elkülönített nyilvántartás, számlán való feltüntetés – mellett ezzel a közvetített szolgáltatással csökkentheti-e az iparűzési adó alapját? Helyes eljárás-e az, ha az ingatlan-bérbeadásról szóló közvetítői szerződéssel egy időben, de külön készül a megbízás a rendezvény szervezésére? Lehet-e elkülöníteni az ügyleteket, vagy egy ügyletnek kell tekinteni a két szerződést mint rendezvényszervezést?
4. cikk / 37 Biztosító által fizetett összeg elszámolása
5. cikk / 37 Biztosítói kárrendezések javítási számláinak rendezése
A gépjármű-káreseményekkel kapcsolatos biztosítói kárrendezések javítási számláinak elszámolása az Szt. 81. §-ának (1)–(2) bekezdésén alapul. Az egyéb ráfordítások között kell kimutatni a káreseményekkel összefüggő helyreállítási munkák számlázott költségeit, ha a jármű használhatatlanná válik, terven felüli értékcsökkenés kerül elszámolásra az egyéb ráfordítások között. Káresemény bekövetkezésekor a biztosító bevonásával a kárrendezés, helyreállítás során felmerült díjakról kiállított számlát az egyéb ráfordítások között számoljuk el. Ennek az egyéb ráfordításként elszámolt kárösszegnek egy része kerül a biztosító által egyéb bevételként megtérítésre. Könyveinkben a káresemények társaságunkat terhelő tényleges ráfordítása a 86-96. számlák különbözetében (mint le nem vonható áfatartalom, avulás, önrész) jelenik meg, amelyet a fenti könyvelési megoldás támaszt alá, biztosítva az összemérés, valódiság elvét. A biztosítói kártérítés számviteli elszámolását az Szt. 77. §-ának (1) bekezdése és a (3) bekezdés f) pontja alapján az egyéb bevételek 9631. főkönyvi számlán tartjuk nyilván. Helyesen járunk-e el, vagy a teljes javítási számla értékét (az áfa vissza nem igényelhető részét is) az igénybe vett szolgáltatások között kellene kimutatni?
6. cikk / 37 Vizsgaközpont által számlázott vizsgadíj minősítése
7. cikk / 37 Kiterjesztett gyártói felelősségi díj könyvelése
Bár majd csak októberben kerül sor az első kiterjesztett gyártói felelősségi díj bevallására és megfizetésére, a könyveléssel kapcsolatban már most több kérdés merült fel bennünk. Ha a koncessziós társaság számlázza felénk, akkor hatósági díjként kell könyvelni szállítói számlaként? Lehet-e része a külföldről vásárolt készletek bekerülési értékének? (A környezetvédelmi termékdíjat eddig így kezeltük.)
8. cikk / 37 EPR (kiterjesztett gyártói felelősségi díj) számviteli kezelése
Hogyan kell a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat elszámolni?
9. cikk / 37 EPR-díjat hogyan kell könyvelni?
A 2023. július 1-től bevezetett EPR-díjat hogyan kell könyvelni? A beszerzési ár része, mint a környezetvédelmi díj, vagy egyéb ráfordítás, vagy igénybe vett szolgáltatás?