Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Szálloda kialakítása társasház megszüntetésével

Kérdés: Társaságunk ügyfélkörébe tartozó gazdasági társaság (kft.) egy 80 lakásos társasház valamennyi lakásának tulajdonjogát megszerezte, az ingatlan egyedüli tulajdonosává vált. A közeljövőben az ingatlant át kívánja alakítani, amelyben szálloda, étterem működését tervezi. A társasházat mint a tulajdonosok közösségét nem kívánja fenntartani. A társasház tevékenysége milyen módon, milyen adó- és számviteli elszámolások, zárások keretében szüntethető meg?
Részlet a válaszából: […] ...amelyet még a társasháznak a megszűnése előtt kell bevallania és megfizetnie. A társasház végelszámolással történő megszűnését az illetékes adóhatósághoz is be kell jelenteni.A végelszámolással célszerű olyan szakembert megbízni, aki megfelelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Evás bt.-beltag halála – végelszámolás

Kérdés: A bevételi nyilvántartást vezető bt. a beltag halála miatt végelszámolását határozta el. A végelszámolás kezdő napjával az Eva-alanyisága megszűnik, vissza kell térnie az Szt. hatálya alá, nyitó mérleget kell készítenie. Bankszámláján az evás időszakból származó lekötött betét szerepel, amelynek forrása az evás időszakból származó ki nem vett osztalék. Szerepeltethető-e ez az összeg a nyitó mérlegben, mint az alapítókkal szembeni kötelezettség? Mi lehet az osztalék megállapításának időpontja? Kit illet meg az osztalék? A beltag örökösei lemondhatnak-e az őket megillető osztalékról a kültag javára? Milyen adózási kötelezettséggel jár ez? Vagy ez csak a végelszámolás végén osztható fel? Lehet-e a nyitó mérlegben eredménytartalék?
Részlet a válaszából: […] ...a beltag vagyoni hozzájárulásából és az evás időszak eredménytartalékából áll, akkor az örökösöket legfeljebb örökösödési illeték terheli.A beltag örökösei a hagyatéki eljárás során az örökségről lemondhatnak akár a kültag javára is. Ez esetben azonban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Bizonylatok megőrzése

Kérdés: Az rt. tervezett végelszámolása esetén hány évre visszamenőleg kell megőrizni a beszámolókat, a bizonylatokat, a tárgyieszköz-kartonokat? Adóhatósági ellenőrzés során hány évre visszamenőlegesen vizsgálhatják a zrt.-t? Személyzeti anyagokat hány évig kell megőrizni? A megőrzendő bizonylatokat hol kell tárolni, ha a zrt. teljesen megszűnik, ha a tulajdonos a zrt. egykori székhelyétől távolabb költözik?
Részlet a válaszából: […] ...társaság biztosítottjainak a nyugdíj-biztosításiigazgatósághoz átadásra kerülő adatairól, azok megőrzésének időtartamáról azilletékes szerv ad felvilágosítást. Az Art. 47. §-a szerint a különböző adók megállapításáhozszükséges iratokat az adózónak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.

Visszatérés számviteli feladatai (eva)

Kérdés: Nem az Szt. hatálya alá tartozó, evát választó bt. már 2003-ban kénytelen megszüntetni tevékenységét, egyszerűsített végelszámolással. Hogyan kell ez esetben az Szt. hatálya alá való visszatérés szabályait alkalmazni? Hogyan kell a végelszámolást számviteli és adózási szempontból lebonyolítani? Kell-e könyvvizsgálóval értékeltetni az eszközöket?
Részlet a válaszából: […] ...a harmadik személyekkel szembeni várható kötelezettségekre, folyamatban lévő peres eljárások várhatóan megítélésre kerülő terhei, illetékei, bírságai miatti kötelezettségekre képzett céltartalékot) a számított, a törvény előírásainak megfelelő összegben....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 22.