Jövedelem védettségi szint helyreállítása esetén

Kérdés: 2012. 05. 15-én egy magánszemély "erdő, legelő" megnevezésű külterületi ingatlant vásárolt 49 M Ft-ért, amelyet még ebben a hónapban, haszonbérleti szerződés keretében, 15 éves határozott időtartamra bérbe is adott egy kft.-nek. A magánszemély a vételárat a haszonbérlő kft. által előre fizetett 52 M Ft haszonbérleti díjból fizette ki. A kft. a magánszemély hozzájárulásával a bérelt ingatlanra jelzálogjogot alapított, és kölcsönt vett fel egy takarékszövetkezettől. A kölcsön összege volt a fedezete az előre megfizetett bérleti díjnak. 2014. 12. 09-én a kft. a haszonbérleti szerződést azonnali hatállyal felbontotta, mivel az erdő művelése veszteséges volt, és így nem tudta a kölcsönt törleszteni. Az azonnali hatályú felmondást a haszonbérbe adó magánszemély azzal a feltétellel fogadta el, hogy jogosult ugyan a kapott haszonbérleti díjat kártalanításként megtartani, de ebből a kft. jelzáloggal terhelt tartozását, 36 M Ft-ot a magánszemélynek kell kiegyenlítenie a kft. helyett. Ez 2014 decemberében megtörtént. Az ügylet kapcsán keletkezik-e jövedelme a magánszemélynek? Hogyan kell kezelni a fenti ügyletet a kft.-nél? A magánszemély 2014. december 9-én az "erdő, legelő" elnevezésű külterületi ingatlanát értékesítette, az XY Nemzeti Park Igazgatósága vette meg 68 M Ft-ért. (A magánszemély ebből rendezte, fizette ki a kft. kölcsönét!) Az értékesített ingatlan ellenértéke a vételi árajánlatban megfogalmazottak szerint adómentes bevételnek minősül, mert a védett területek védettségi szintjének helyreállításáról szóló 1995. évi XCIII. törvény hatálya alá tartozik, kisajátításra tervezett. Keletkezik-e a magánszemélynél jövedelem?
Részlet a válaszából: […] ...pontja alapján önálló tevékenységből származó bevételnek számít az a bevétel is, amely – ha a törvény másként nem rendelkezik – ingatlant, ingó vagyontárgyat hasznosító tevékenységből származik. Ezt a bevételt az Szja-tv. 17. §-a (3) bekezdésének ab)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 16.

A kilépő tagot megillető vagyon

Kérdés: Kettős könyvvitelt vezető betéti társaság tagja felmondással felmondja tagsági viszonyát. Elszámolás a 2002. évi mérleg adatai alapján történik: Eszközök: Tárgyi eszközök 23 456 Készletek 15 391 Követelések 10 314 Értékpapírok 12 000 Pénzeszközök 703 Aktív időbeli elhat. 208 Összesen: 62 072 Források: Jegyzett tőke 23 000 Eredménytartalék 1 766 Lekötött tartalék 12 000 Mérleg szerinti e. – 3 061 Saját tőke 33 705 Hosszú lejáratú köt. 2 775 Rövid lejáratú köt. 25 416 Passzív időbeli elhat. 176 Összesen: 62 072 Kölcsönös megállapodás alapján az ingatlanok forgalmi értékét 44 523 E Ft-ban fogadják el, így a tárgyi eszközök különbözete 21 067 E Ft. A kilépő tag szerint részére a saját tőke + értékhelyesbítés [54 772 E Ft] vagyoni betéte arányában (5,55 százalék) jár [3039 E Ft]. A vagyoni betét értéke 2000 E Ft. A lekötött tartalék a másik tagtól visszavásárolt vagyoni betét (névértéke: 5000 EFt), amelyet 18 havi részletben fizetnek ki. Helyes-e az az álláspont, hogy a kötelezettségekkel is csökkenteni kell az elszámolás alapját?
Részlet a válaszából: […] Alapvető problémákat tükröz a részletesen idézett kérdés. Ezért a válasz előtt tisztázni kell, a kilépő tagot milyen összeg illeti meg.A kérdésben a kilépő tag 2000 E Ft vagyoni betéttel rendelkezik, ami 5,55 százaléknak felel meg. Ennek alapján a jegyzett tőkének 36 000 E...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. július 3.

Bérelt és felújított ingatlan bérletének felmondása

Kérdés: A kft. magánszemélytől bérelt ingatlant. A bérbeadó a határozatlan időre szóló bérleti szerződést felmondta. A bérlő az ingatlanon felújítási és beruházási munkákat végzett el, amelyeket mint bérbe vett ingatlanon végzett beruházást mutatott ki. Az áfát visszaigényelte, 6 százalékos amortizációt számolt el, maradványértékkel nem számolt. Hogyan számolhatja el a társaság a szerződés megszűnése után a beruházás nettó értékét?
Részlet a válaszából: […] ...rendeltetésszerűen már nem használt tárgyi eszközöket (ideértve a bérbe vett ingatlanon végzett beruházást is) a tárgyi eszközök közül ki kell vezetni. Az állományból történő kivezetés általános szabályait (a készletre vételi értékkel csökkentett nettó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. április 3.

Bérelt ingatlanon végzett felújítás értékcsökkenése

Kérdés: A kft. egyik tulajdonosától épületet bérel, amelyen értéknövelő felújítási munkákat végez el. Egyes könyvelői vélemények szerint az értéknövelő felújítás értékét a felújítás befejezésekor a bérbe adó magánszemély felé ki kell számlázni, más vélemények szerint csak a bérleti jogviszony felmondásakor. Van olyan vélemény is, hogy ez esetben a kft. nem számolhat el értékcsökkenést, csak akkor, ha a bérelt ingatlanon olyan épületet épít, amely később a kft. tulajdona lesz.
Részlet a válaszából: […] ...kéri, akkor ezen időtartam alatt a felújítás teljes bekerülési értékét le kell írni.A kérdés utolsó mondatához: ha a bérelt ingatlan földterület, telek, az azon megépült épület nem minősül idegen ingatlanon végzett beruházásnak. Az így megépült...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. március 14.

Bérelt telken épített út, épület amortizációja

Kérdés: Egy társaság egy másik társaságtól telket bérel. A bérleti szerződés határozatlan időre szól. A bérlő a telken utat és épületet épített 1998-ban. A számviteli politikában a társaság a bérelt telken épített útnál, épületnél meghatározhat-e gyorsabb leírást? Indoka lehet az, hogy a bérbeadó a felmondási idő figyelembevételével felbonthatja a szerződést? A Tao-tv. szerinti 6 százalékos értékcsökkenési leírás alkalmazható-e?
Részlet a válaszából: […] ...használatbavételkor – mint utat, épületet aktiválnia kell. A leírt esetben a számviteli előírások szerint nem beszélhetünk bérelt ingatlanon végzett beruházásról.A társaság által így megvalósított út, épület rendeltetésszerű használatbavételekor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. szeptember 6.

Bérelt ingatlanon végzett munkák elszámolása

Kérdés: Bérelt ingatlan – üzlethelyiség – kialakításának költségeit (padlóburkolat, egyéb szakipari szerelés) miként kell elszámolni? Az üzlet nem lesz tulajdon, a ráfordításokat nem lehet elhozni, ha a bérlet felmondásra kerül.
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatosan felmerült költségeket beruházásként kell elszámolni, majd a rendeltetésszerű használatbavételkor épületrészként az ingatlanok között – mint bérbe vett bérleményen végzett beruházást – aktiválni kell.Az évenként elszámolandó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. március 22.