1. cikk / 24 Vevő kijelöléséért fizetett összeg illetéke
Eladó és vevő egy ingatlanra ügyvéd által ellenjegyzett ingatlan-adásvételi előszerződést kötött. Ebben az előszerződésben a szokásos és szükséges rendelkezések mellett egy önálló pontban a következő rendelkezést is rögzítették: "Felek rögzítik, hogy vevő jogosult az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt jelölni, mely szerződésszerű teljesítésnek minősül." Ennek megfelelően a vevő az adásvételi szerződés megkötésére maga helyett 3. személyt (egy Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságot) jelölt meg. Eladó és a 3. személy megkötötte az adásvételi szerződést, az ügylet teljesült, a 3. személy az eladó részére az előszerződésben, majd a szerződésben azonos összegben rögzített vételárat megfizette. A pontosság kedvéért a továbbiakban az előszerződés vevője legyen korábbi vevő, a 3. személy legyen tényleges vevő. A korábbi vevő a vevőkijelölési jogát a tényleges vevő javára – különmegállapodásban rögzítetten, pénzben kifejezett ellenérték fejében – gyakorolta. Ezt az ellenértéket a korábbi vevő kiszámlázta a tényleges vevő felé, aki azt meg is fizette a korábbi vevő részére. Tehát a tényleges vevő az ingatlan megszerzése kapcsán az eladó részére megfizette az ingatlan szerződésben rögzített vételárát, és a korábbi vevő részére megfizette a különmegállapodás alapján javára gyakorolt vevőkijelölés ellenértékét. A vevőkijelölésért fizetett ellenérték része lehet-e az Itv. 102. §-ban meghatározott forgalmi értéknek, vagyis kell-e ezen ellenérték után vagyonszerzési illetéket fizetni?
2. cikk / 24 Transzferár-dokumentációs nyilvántartás
1. Ha fennáll a Tao-törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszony két adóalany között, akkor ők a rendelet hatálya alá tartoznak.
2. A Tao-tv. 18. § (5) bekezdése alapján azonban csak a kisvállalkozónak nem minősülő cégek esetében áll fenn ezen kötelezettség. Az, hogy az 1. pont szerint érintett fél minek minősül, azt pedig a Kkv-tv. szerint tudom megállapítani. És ez esetben az adatok összevonását csak a cég a cégben relációval rendelkezők esetében kell elvégezni. Így tehát ahol nem áll fenn egymásban való részesedés, azon cégeknél az önálló adataik alapján tudom megállapítani a cégméretet.
Jól gondoljuk a fenti levezetést? Ha a fentiek alapján az egyik cég középvállalkozónak minősül, a másik pedig kisvállalkozónak, akkor csak az előbbinek kell transzferár-dokumentációt készítenie, vagy esetleg mindkettőnek? Kell-e bármilyen nyilvántartással, számítással rendelkeznie annak a cégnek, amely fenti levezetés alapján nem köteles transzferár-dokumentációval rendelkezni? Avagy kell-e írásos formában bizonyítania, és ha igen, milyen módon azt, hogy ő az adott ügyletet a szokásos piaci ár mellett hajtotta végre? Például, ha ingatlanokat ad bérbe kapcsolt félnek is, és harmadik félnek is, elegendő-e a szerződés, amelyből látható, hogy nem érvényesít a kapcsolt féllel szemben torzított (alacsony vagy magas) árat?
3. cikk / 24 Vagyonkezelésbe adott ingatlan bérbeadása
4. cikk / 24 Befektetési alap a helyi adó vonatkozásában
A következőt írja az Alap:
"Köszönettel vettük figyelemfelkeltését, és egyben tájékoztatjuk, hogy az Ingatlanalapok nem alanyai az iparűzési adónak. Az 1990. évi C. tv. 35. § (2) bekezdése szerint a HIPA alanya az a vállalkozó (52. § 26. pont), aki a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végzi. A Befektetési Alap, a befektetési jegyek nyilvános vagy zárt körű kibocsátásával létrehozott és működtetett, jogi személyiséggel rendelkező vagyontömeg, amelyet a Befektetési Alapkezelő a befektetők általános megbízása alapján, azok érdekében kezel. A Befektetési Alapkezelő, mint társaság, alanya az iparűzési adónak, működési területén, amely Budapest." Ha megnézzük a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 35. § (2) bekezdését:
"(2) § Az adó alanya a vállalkozó, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyon."
A Htv. értelmező rendelkezései között az 52. § 26. pontjánál és a többi értelmező pontnál sem találtam definíciót erre a vagyonkezelési szerződés alapján kezelt vagyonra, azaz arra, hogy ebbe vajon egy ingatlankezelési alap beletartozik?
5. cikk / 24 Szerződés írásban vagy szóban
6. cikk / 24 Közös költség számlázása a bérlőnek
7. cikk / 24 Látványcsapatsport támogatása
8. cikk / 24 Ingatlanértékesítés, elállási jog érvényesítésével
9. cikk / 24 Együtt beszerzett eszközök és azok bővítésének minősítése
Cégünk 2012. év végén megvásárolt egy használt ingatlant, ami a földhivatali bejegyzés szerint: kivett iroda, udvar, számítógépalkatrész-gyártó üzem. A megvásárolt ingatlan áll: épület, térburkolat, kertépítés, parkosítás, telek részből. Az adásvételi szerződésben csak egy vételár van, az egyes részek között az ingatlan-értékbecslő szakvéleménye alapján tudom azt felosztani. Az épületet csak egy tárgyi eszközként lehet aktiválni, de az üzemkörön kívüli ingatlanra eső beruházási értékre nem lehet adókedvezményt igénybe venni. Hogyan lehet az üzemkörön kívüli részt külön aktiválni? Lehet csak a tárgyieszköz-nyilvántartásban két épületem? Meglévő levegőztető-rendszer bővítése, javítása az ingatlan értékét növeli? Az ingatlannal vásárolt klímaberendezés szerelési díja az épületre aktiválható? Vagyonvédelmi rendszer (riasztó), központi hangszórórendszer egyéb berendezés? Beléptetőrendszer az ajtók elektromos mozgatásával? Kamerás rendszer a régi telephelyről áttelepítve, majd bővítve? A maradványérték épület esetében az ügyvezető értékelése szerint lehetséges?