Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?

Kérdés: A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt javasoljuk, hogy alaposan tanulmányozzák át a műszaki vezetéssel az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének a 7., 8. és 9. pontjait, a beruházás, a felújítás, a karbantartás értelmező rendelkezéseit. A kérdésben felsoroltak között egyetlenegy felújításnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Maradványérték megállapítása ingatlannál utólag

Kérdés: Ügyfelünk könyveiben több mint 12 éve nagy értékű ingatlan szerepel, külön a földterület, külön a rajta lévő felépítmény. A telekre értékcsökkenés nem került elszámolásra, a bérbe adott épületre igen. Az ingatlan bekerülésekor maradványértéket állap ított meg, holott nyilvánvaló, hogy 50 év után sem lesz a piaci értéke nulla. Milyen feltételek mellett lehetséges a nullától eltérő maradványértéket megállapítani, és ezáltal a számviteli értékcsökkenés összegét megváltoztatni? A változtatáshoz szükséges ingatlanérték-becslés? Év végén hogyan, milyen módszerrel lehetséges a mérlegkészítéskor érvényes (ismert) piaci értéket meghatározni, amely alkalmas a tartós piaci tendencia megállapítására?
Részlet a válaszából: […] A kérdés lényege, hogyan lehet az épületnél maradványértéket megállapítani, mivel a teleknél nem beszélhetünk maradványértékről. A válasznál abból kell kiindulni, hogy az évenként elszámolandó terv szerinti értékcsökkenés összegének megállapításánál az egyedi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

Bérleti szerződés vételi joggal

Kérdés: Vállalkozásunk határozott idejű bérleti szerződést köt ingatlan bérbevételére, melyben a bérbeadó vételi jogot biztosít a bérlet megszűnését követően. Kinek a könyveiben kell nyilvántartani az eszközt a bérlet ideje alatt? Költségként szabad-e könyvelni, vagy az opció miatt eszközként kell a bérbevevőnek már kezdettől fogva nyilvántartania? Földterület esetén van áfa?
Részlet a válaszából: […] ...Amikor a bérleti időszaknak vége, érvényesítésre kerülhet a vételi jog, a bérbeadó az eladási áron köteles számlázni az ingatlan értékesítését, a bérbevevő pedig annak a beszerzését könyveli.A hiányos kérdés adatai alapján az áfára csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 14.

Állami vagyon kezelésbevételéhez kapcsolódó elszámolások

Kérdés: Az állami vagyon kezelésével összefüggésben elszámolandó pótlási alap számviteli kezeléséhez kapcsolódik a kérdés. Társaságunk 2006. december 31-ig költségvetési szervként, 2007. 01. 01-től gazdasági társaságként folytatja a tevékenységét. A költségvetési szerv kezelésében lévő vagyonrészét a gazdasági társaság apportként, az ingatlanokat és az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokat pedig vagyonkezelési szerződéssel kapta vissza. A vagyonkezelési szerződésben az eszközök bruttó értéke is meghatározásra került, és ennek megfelelően került a társaságnál nyilvántartásba vételre a hosszú lejáratú kötelezettségekkel szemben. Így az értékcsökkenés megállapításának az alapja a vagyonkezelési szerződésben meghatározott bruttó érték lett. Az elszámolt terv szerinti, terven felüli értékcsökkenés az analitikus nyilvántartásokból megállapítható. A vagyonkezelési szerződés a szerződéskori nettó értékre a társaságnak az elszámolt értékcsökkenés mértékében pótlási kötelezettséget írt elő, amely teljesítéséről minden évben be kell számolnunk. A "pótlási alap"-ot, a visszapótlási kötelezettséget növeli az elszámolt értékcsökkenés, és csökkenti az MNV Zrt. által elismert és jóváhagyott értéknövelő beruházások összege, tehát nem feltétlenül minden felújításunk. Kérdéseink: Hogyan történik a visszapótlási kötelezettség számviteli kimutatása, elszámolása? A visszapótlási alapot a könyvekben hogyan kell vagy lehet kimutatni? Az elszámolt értékcsökkenések számviteli elszámolása pótlási alap kimutatása esetén különbözik-e az egyéb eszközökétől? Hogyan kell az értéknövelő beruházást, felújítást az egyéb vagyonkezelő részéről számlázni, számviteli nyilvántartásokban elszámolni? A visszapótlási alap elszámolásával kapcsolatos kötelezettség hogyan változik?
Részlet a válaszából: […] A jogszabályi helyekre is hivatkozó kérdést rövidítveidéztük. A válaszhoz az általános számviteli előírásokat, a 254/2007. (X. 4.)Korm. rendelet (Korm. r.) elő­írásait kell figyelembe venni.Az újonnan alakult gazdasági társaság könyveiben az eszközökbekerülési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 23.

Értékcsökkenési leírás alapja bérbeadásnál

Kérdés: A 2011. évben önálló tevékenység keretében, tételes költségelszámolással ingatlant ad bérbe magánszemély. Probléma az értékcsökkenés alapjának meghatározása. Ugyanis az ingatlan beszerzési értéke jelentősen eltér a jelenlegi forgalmi értékétől, ez utóbbinál lényegesen kevesebb. Van-e lehetőség az értékcsökkenési leírás alapját forgalmiérték-becsléssel megállapítani? Az ingatlan és a telek értékét milyen módszerrel különítsük el, mivel a telek értéke után nem lehet amortizációt érvényesíteni?
Részlet a válaszából: […] AzSzja-tv. 11. számú mellékletének II. fejezete tartalmazza az értékcsökkenésileírás szabályait. Ezen rész 2/c. pontja alapján az értékcsökkenési leírásalapja a tárgyi eszköz beszerzési ára. A tárgyi eszköz beszerzéséhezegyedileg kapcsolódó járulékos kiadás a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 24.

Lejárt tartozás engedményezése vételi jog érvényesítésével

Kérdés: "X" kft. nem törlesztette a pénzintézettel szembeni tartozását. Ezért a pénzintézet a kölcsönszerződéseket felmondta, és a tartozást egy összegben lejárttá tette. A pénzintézet ezen követelését engedményezési szerződés keretében "Z" kft.-re engedményezte oly módon, hogy "X" kft. – korábbi kölcsönszerződése biztosítékául szolgáló – ingatlanjainak vonatkozásában vételi jogával úgy élt, hogy a vételi jog engedményeseként szintén "Z" kft.-t jelölte meg. A földhivatal a tulajdonosváltozást – "X" kft.-ről "Z" kft.-re – a vételi jog érvényesítése okán, számla kiállítása nélkül – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezte. A fentiek alapján "X" kft. hiteltartozása megszűnt, "X" kft. eszközeit (ingatlanok, tárgyi eszközök, árukészlet) a könyvekből ki kell vezetni, ezen eszközöket "Z" kft. könyveibe fel kell venni és ki kell mutatni "Z" kft. könyveiben az átvállalt kölcsöntartozást is. Kérdéseim: Helyesen értelmezem-e a fentieket, ha az eszközátadást "X" kft. és "Z" kft. közötti adásvételként, a pénzintézet és "Z" kft. között létrejött hitelszerződést engedményezésként kezelem? Áfa szempontjából az új hitelszerződéssel létrejött tartozásátvállalás minősíthető-e "pénzhelyettesítő eszközzel" történt megfizetésnek? Az eszközök átadását áfaköteles termékértékesítésnek kell tekinteni? A beépített ingatlanokat meg kell-e bontani telek és épület értékére? 10 éven belül szükséges-e a korábban levont áfa arányosítás útján történő visszafizetése? A társasági adó szempontjából "X", illetve "Z" kft.-nél milyen adóalap-módosító tételekkel kell számolni? Milyen könyvelési tételeket kell alkalmazni? Milyen értéken történjen az eszközök kivezetése, illetve nyilvántartásba vétele? És az engedményezett követelés nyilvántartásba vétele?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban idéztük a kérdés mögötti gazdasági eseményekleírását és az azokhoz kapcsolódó követeléseket. A válasznál az tűnik alegegyszerűbbnek, ha a gazdasági eseményeket követve próbálunk a kérdésekreválaszolni.Az "X" kft. sajnálatos módon nem törlesztette...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 16.

Ingatlanok terv szerinti értékcsökkenése

Kérdés: Mit takar az Szt. 52. §-ának (6) bekezdésében az egyéb eszközök vonatkozásában az, hogy "amely értékből a használat során sem veszít, illetve amelynek értéke évről évre nő"? Értelmezhető-e a 2001. január 1-je előtt beszerzett és üzembe helyezett irodaépületnél, amelynek értéke – jelenlegi ismereteink szerint – évről évre nő? Elszámolható-e ezen irodaépületekre az évi 2 százalékos értékcsökkenési leírás? A "nem szabad terv szerinti értékcsökkenést elszámolni" kitétel csak a 2001. január 1-je után üzembe helyezett ingatlanokra vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 52. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint az immateriális javaknak, a tárgyi eszközöknek a hasznos élettartam végén várható maradványértékkel csökkentett bekerülési értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben ezeket az eszközöket előreláthatóan használni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. augusztus 1.