Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] A vevő az ingatlant a vételáron veszi nyilvántartásba, és ennek alapján számol el az eredmény terhére értékcsökkenést az Szt. 52.§-a szerint, és ennek alapján vesz figyelembe a társaságiadó-alapot csökkentő értékcsökkenési leírást a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Építési telek ingyenes használatba adásának áfája

Kérdés: Belföldi gazdasági társaság a befektetett eszközök között kimutatott építésitelek-ingatlant a Ptk. 6:250. § alapján ellenszolgáltatás-nyújtási kötelezettség nélkül (szívességi) használatba adja a vele kapcsolt viszonyban lévő gazdasági társaságnak. A használatba vevő társaság autómosót telepít és üzemeltet az átvett telekingatlanon. A számviteli elszámolás szempontjából "térítés nélküli szolgáltatásnyújtásnak" minősül-e a Ptk. 6:250. § alapján (szívességi) használatba adott építési ingatlan használatának biztosítása? A használatba adó társaságnak fel kell-e venni az üzletviteli tevékenységi körébe az ingatlan-bérbeadást? Hogyan kell elszámolni a telekingatlan (térítés nélküli) használatba adását a használatba adó és a használatba vevő számviteli nyilvántartásaiban? Mivel a Tao-tv. szerint az ügyvezetés azonossága alapján kapcsolt viszonyban lévő felek között történik a használatbaadás/használatbavétel, a telekingatlan helyben szokásos bérleti díjának értékével kell-e korrigálniuk a feleknek a társasági adó alapját? Helyesen jár-e el a használatba adó, ha az ingatlan-használatbaadást az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének i) pontja alapján áfamentes ügyletnek tekinti?
Részlet a válaszából: […] Számtalan kérdés, amelyek egy részére igennel, más részére nemmel lehet válaszolni. Éppen ezért menjünk sorjában.A Ptk. 6:250. §-a szerinti olyan vállalkozási szerződés, amely alapján a megrendelő ellenszolgáltatás nyújtására nem köteles, számviteli szempontból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 24.

Mikrogazdálkodói beszámoló – áttérés, amortizáció

Kérdés: A saját tulajdonú ingatlanok bérbeadásával foglalkozó kft. át kíván térni mikrogazdálkodói beszámoló készítésére. Az ingatlanok egy része már leíródott, illetve maradványértéken szerepel a nyilvántartásokban. Az adótörvény szerinti leírásnál azonban még értékkel szerepelnek, itt nincs maradványérték. Hogyan alakul, változik-e a leírás a mikrogazdálkodói beszámoló készítésére való áttérés után?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben – válaszként – leírtak valójában helyesek. Mások számára is hasznosíthatóan – kiegészítetten – a következőkben mutatjuk be azokat.A mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolóról szóló 398/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet 8. §-ának (5)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Bérelt ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatások továbbszámlázása

Kérdés: Bérelt ingatlanban végezzük a tevékenységünket. A továbbszámlázott közüzemi költségeket az anyagköltségek között kell kimutatni? Vagy a bérleti díjjal együtt szolgáltatásként kell könyvelni? A továbbszámlázott építményadó könyveléséről is kérünk tájékoztatást.
Részlet a válaszából: […] ...egészítik ki a szóbanforgó kiegészítő (járulékos) szolgáltatások, az áfát a számlázott összegegészére az ingatlan-bérbeadás szabályai szerint kell felszámítani.A leírtakból következően a bérbeadónak a bérlővel – abérleti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.