Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...hogy a rendezvényszervező cég problémájára szeretne a kérdező választ kapni. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény az iparűzési adó alapját csökkentő tételként nevesíti az alvállalkozói teljesítések értékét, amelynél feltétel az 52. § 32. pont....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Közvetített szolgáltatás értelmezése, számlázása

Kérdés: A társaság a Ptk. szerint megkötött építési vállalkozási szerződés keretében lakó- és irodaépület építését és átadását vállalta. Ehhez kétféle formában vesz igénybe alvállalkozókat:
a) olyan vállalkozókat, akik az Építményjegyzék szerinti termék vagy építési szakasz elkészítésére vállalkoztak, ezek továbbszámlázására a számviteli törvény nem tartalmaz előírást, így ezekre a számlában utalni nem kell;
b) olyan vállalkozókat, akik szolgáltatói típusú munkákat végeznek (festést, mázolást, villanyszerelést stb.), ezekkel a vállalkozókkal a Ptk. szerinti vállalkozói szerződést kötöttek, csak ezeket kell közvetített szolgáltatásként elszámolni.
Hogyan kell rögzíteni a fővállalkozó által kiállított számlán a közvetítés tényét?
Részlet a válaszából: […] ...az alvállalkozói teljesítmény értelmezésére, számlázására. Ennek ellenére rendszeresen visszatérő kérdés, mivel a kérdezők a helyi iparűzési adó alapját csökkentő tételként kívánják a közvetített szolgáltatást is, az alvállalkozói teljesítményt is számításba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 11.

Utazási iroda iparűzésiadó-alapja

Kérdés: Utazási irodánál az utóbbi években folyamatosan probléma a helyi iparűzési adó megállapítása. A Fővárosi Önkormányzat ellenőrzése során a közvetített szolgáltatások megítélésénél alapvetően más követelményeket kér számon, mint a NAV vagy a számviteli törvény. A közvetített szolgáltatást nyújtó cégekkel írásos külön szerződést kér, és azt, hogy vevőszámlán külön sorokon írjuk be a közvetített szolgáltatásokat. Az utazási iroda utazási csomagokat értékesít, és az ehhez konkrétan kapcsolódó közvetített szolgáltatások feltüntetése rendkívüli – és szerintünk felesleges – adminisztráció. Nem fogadja el az önkormányzat azokat az üzleti partnerekkel történt levelezéseket, amik e-mailen történtek, csak faxot vagy postai levelezést, a napi üzleti gyakorlat ettől jelentősen eltér. Az utazási iroda a pozíciószámonkénti (áfa)elszámolást választotta, a kimenő számlákon ezért fel kell tüntetni tételesen a közvetített szolgáltatást nyújtókat, hogy az iparűzési adónál elszámolható legyen?
Részlet a válaszából: […] ...pedig ezt alátámasztja a megfelelő számlázási gyakorlat is. Tartalma szerint közvetített egy beszerzett szolgáltatás akkor, ha azt az adóalany a megrendelőjével írásban kötött szerződés alapján saját nevében vásárolja meg (a megrendelő igényének megfelelően) és.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 12.

Eladásra szánt lakások alvállalkozói

Kérdés: Az építőipari cég új lakások előállításához vállalkozási szerződés alapján alvállalkozói munkákat vesz igénybe 2016-2017. években. A lakások értékesítése 2017-ben lesz. 2016-ban csupán bérbeadásból származik árbevétele. Figyelembe vehető-e az ilyen típusú alvállalkozói munka a helyi iparűzésiadó-alap megállapítása során? (A kérdező idézi a Htv. alvállalkozói teljesítések értéke értelmező rendelkezését!) Ha igen, elszámolható-e az eladásra szánt lakások kivitelezéséhez 2016. évben igénybe vett alvállalkozói munkák díja a 2016. évi bérbeadásból származó árbevétellel szemben, illetve a 2017. évi lakásértékesítésből származó árbevétellel szemben csak a ténylegesen 2017. évben végzett alvállalkozói munka értéke vehető figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...Htv. 39. §-ának (1) bekezdése alapján állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén – a főszabály szerint – az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve– az eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke, együttes – a...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Közvetített szolgáltatás a számlán

Kérdés: Társaságunknál gyakran előfordul, hogy a számlán nem kerül feltüntetésre az, hogy "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz". A közvetített szolgáltatás többi kritériumának az adott számlatétel megfelel, de így az iparűzési adó alapját nem tudjuk csökkenteni. Felmerült, hogy a fenti probléma elkerülése végett esetleg a számlán állandó tartalomként jelenítenénk meg "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz" szöveget. Ha olyan számlán szerepel a közvetített szolgáltatást tartalmazó felirat, amely valójában nem az, jelenthet-e bármilyen adókockázatot, esetleg bírság kiszabására ad-e alapot?
Részlet a válaszából: […] ...közvetített szolgáltatás bekerülési értékének ráfordításkénti elszámolását, és a ráfordításként elszámolt összegének a helyi iparűzési adó alapja meghatározásakori számításba vételének a lehetőségét.A számviteli törvény alapelvei, a ráfordítások...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Műtrágya-előállítás iparűzésiadó-alapjának meghatározása

Kérdés: Társaságunk egy vállalkozóval szerződést kötött műtrágyák bérmunkában történő előállítására. A beszerzett alapanyagokat változatlan formában adjuk át gyártásra, oly módon, hogy a tulajdonjog társaságunké marad. A vállalkozó az átadott alapanyagokat előre kidolgozott receptúrák alapján, szigorú technológiai előírások betartása mellett összekeveri oly módon, hogy az összekeverés után egy új termék jön létre, amelyet mennyiségi elszámolás után átad társaságunknak. Így az előállított új termékek tulajdonjoga is a társaságunké. Az új termékek előállításáért társaságunk bérmunkadíjat fizet. Mikor járunk el helyesen az iparűzési adó alapjának meghatározásakor? Ha a bérgyártásra változatlan formában átadott alapanyagok értékével és a bérmunkadíj összegével az áruk értékét megnöveljük, és az új terméket ezen a megnövelt értéken vesszük nyilvántartásba áruként, majd értékesítéskor számoljuk el elábéként? Ha a számlázott bérmunkadíjat anyagjellegű szolgáltatásként könyveljük, az átadott alapanyagok értékét anyagköltségként számoljuk el, majd az anyagköltség és a szolgáltatási díj összevonásával kapott önköltségen saját termelésű készletként készletre vesszük, és mint saját termelésű készletet értékesítjük?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdés, mert azt az iparűzési adó alapja minél nagyobb mértékű csökkenésének a lehetősége fogalmazza meg. Ha a kérdésben leírtak számviteli elszámolásából indulnak ki, akkor az iparűzési adó alapja is egyértelműen meghatározott lenne. Bonyolítja a kérdést a....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 15.

Lakóházépítés eladási céllal

Kérdés: Ügyfelem eladási célzattal többlakásos épületet építtet. Félkész épületet vásárolt, a befejező munkálatokat generálkivitelező végzi. Ezenkívül műszaki ellenőrzés címén veszünk igénybe külső szolgáltatást. Hogyan kell könyvelni a fenti számlákat, a félkész épület vételárát? Saját termék vagy áru, anyag? Az építésre felvett hitel kamatát és árfolyam-különbözetét rá lehet tenni az ingatlan értékére? Eladáskor miként vonható le a bekerülési érték a helyi adó alapjából? Az értékesítési külön költségeket miként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...költségeinek az eladott lakással arányos részét ki kell vezetni a saját termelésű készletek állományváltozásával szemben.A helyi iparűzési adó alapjának megállapításakor az értékesítés árbevételét csökkenti a fentiek szerint az eladott áruk beszerzési.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...a mérlegkészítés időpontjáig történő pénzügyirendezés, ha az Szt., illetve más jogszabály ettől eltérően rendelkezik.Helyi iparűzési adó alapjával kapcsolatos viták végére teszpontot az Szt. azon módosítása, mely szerint, ha a tárgyi eszközt, azimmateriális.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Iparűzésiadó-alap: hirdetési újság költségei

Kérdés: Egy cég ingyenes hirdetési újság előállításával foglalkozik. Bevétele a hirdetési díjakból származik. Az újságot postai úton terjesztik. A nyomdaköltséget az 51. számlacsoportban, az igénybe vett nyomdai előkészítés költségét az 539. számlán, a terjesztési díjat az 527. számlán számolja el. Helyes-e ez a könyvelés? Iparűzési adónál mi vonható le az adóalapból?
Részlet a válaszából: […] ...iparűzési adó alapjának kiszámítása során a nettó árbevétel az eladott áruk beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével (ideértve a számviteli törvény által már nem használt alvállalkozói teljesítések értékét is) és az anyagköltséggel...Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. február 28.

Iparűzési adó: az adó alapja bérmunkánál

Kérdés: Könnyűipari tevékenységet folytató kft. az egyes munkafázisokat, vagy a teljes munkát bérmunkában végezteti el. Lehet-e a nettó árbevételt csökkenteni az igénybe vett bérmunka ellenértékével az iparűzésiadó-alap számítása során?
Részlet a válaszából: […] ...tételt csak akkor lehet az adóalap-számítás során figyelembe venni, ha azzal az adózó más nettó árbevétel-csökkentő jogcímen az iparűzésiadó-alapot nem szűkítette. (Kétszeres adóalap-csökkentés tilalma.)A kialakult bírói gyakorlat szerint a bérmunkaszerződésekre,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. február 28.
1
2