Gazdasági társaság igazolt veszteségének kiegyenlítése

Kérdés: A gazdasági társaság és az önkormányzat közötti közszolgáltatói szerződés alapján az önkormányzatnak – mint az ellátásért felelősnek – a szolgáltatás fenntartása esetén kötelezettséget jelent a szolgáltatást végző társaság indokolt ráfordításai alapján igazolható veszteség kiegyenlítése. (Ezt uniós rendelet és a 2012. évi XVI. törvény is szabályozza.) A szerződés szerint a két fél minden évet követően elszámol az előző évi kompenzálandó veszteség mértékéről (összegszerűen meghatározzák, az önkormányzat közgyűlése is elfogadja). Ugyanakkor az önkormányzat forrás hiányában nem tudja pénzügyileg rendezni az elszámolt támogatást, hanem arra majd külön fizetési megállapodást köt, amikor rendelkezik a megfelelő fedezettel. Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének 2016. évi módosítása szerint kötelezően elő kell-e írni 2017-ben a társaságnál egyéb bevételként a mérlegkészítésig elszámolt összeget? 2017-ig a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezett kompenzációt mint támogatást számolta el a társaság egyéb bevételként. A módosítás hatására a korábbi években elszámolt, de meg nem fizetett kompenzációt is el kell számolni 2017-ben egyéb bevételként?
Részlet a válaszából: […] ...gyakorlata mellett az elmúlt évekről készített számviteli beszámoló nem biztosított megbízható és valós összképet a társaság jövedelemtermelő képességéről, vagyonáról, vagyona alakulásáról, pénzügyi helyzetéről. Veszteséget, a valósnál kisebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Elengedett osztalék illetékfizetése

Kérdés: A Számviteli Levelek 180. számában megjelent 3759. számú, illetve a 207. számában megjelent 4334. számú kérdésre adott válaszok ellentmondásosságának a feloldására APEH-állásfoglalást kértünk, amely szerint az adóhatóság a Számviteli Levelek 180. számában írt 3759. számú kérdésre adott válasszal ért egyet, mivel az az Itv.-ben foglalt rendelkezéseknek teljes mértékben megfelel. Így az osztalékról való lemondás mint követelés elengedése ajándékozásnak minősül, mely ajándékozásiilleték-fizetési kötelezettséget keletkeztet az Itv. alapján, amelynek a megfizetésére a megajándékozott társaság köteles. Kérem, hogy az APEH állásfoglalásának ismeretében fejtsék ki egyértelműen állásfoglalásukat az adott kérdésben!
Részlet a válaszából: […] ...követeléskénti kimutatásnak akkor lenne értelme, ha az Szja-tv. szerint az osztalék az osztalékról való döntés időpontjában minősülne jövedelemnek, és nemakkor, amikor azt a magánszemély megkapja, amikor a magánszemély részére – azadóterhek levonása, megfizetése...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 4.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...során a devizajogszabályok előírásaitfigyelembe kell venni,– az az előírás, mely szerint – átalakuláskor – az üzletiértékelés, a jövedelemtermelő képesség módszerével a vagyonértéket meg lehethatározni, a különbözetet pedig üzleti vagy cégértékként ki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.

Kezességvállalás és következményei

Kérdés: Egy társaság készfizető kezességet vállalt egy – vele kapcsolt vállalkozásban lévő – privatizációs lízingközösség tartozásaiért. A lízingközösség tartozását – mivel az nem fizetett – a jogosult a társaságtól még 1996-ben beszedte. A társaság a fizetett összeget követelésként tartja nyilván, de a beszedés érdekében nem tett lépéseket. A lízingközösség azóta megszűnt. Az 1996. évet az adóhatóság a társaságnál már ellenőrizte. Mi a követendő eljárás, és annak milyen adóvonzata van?
Részlet a válaszából: […] ...adóköteles jövedelmük, mivel velük szemben a társaságnak követelése állt fenn. A követelés elengedésekor a magánszemélynek egyéb jövedelem címen keletkezik adókötelezettsége, a társaságnak pedig egészségügyi-hozzájárulás fizetési kötelezettsége áll fenn....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. június 20.