Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy a kérdés végén megfogalmazott megoldás nem alkalmazható, mivel nem a közös tevékenység eredményével számolnak el.Az elszámolás - a kérdés szerint - a jegybevétel függvényében sávosan történik, a sávokba tartozó bevételek nagyságától és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Belépőjegyek értékesítése bizományosi konstrukcióban

Kérdés: Cégünk bizományosi szerződés keretében értékesít belépőjegyeket különböző rendezvényekre mint jegyiroda. Saját nevünkben járunk el, tehát mi állítjuk ki a számlát. Utólagos elszámolással az eladott jegyekről a szervező kiállítja felénk az ő számláját. A profitunk az ügyleten a bizományosi díj (jutalék). Hogyan kell helyesen számlázni ezt az ügyletet? Ha a szervező a bizományosi díjjal csökkentett számlát állít ki felénk, mi pedig a teljes összeget a végfelhasználók felé, vagy az, ha a szervező is a teljes összeget számlázza felénk, és mi visszaszámlázzuk neki a bizományosi díjat (jutalékot)? Ha 18%-os áfakulcs alá tartozik a termék, amit bizományosként értékesítünk, akkor ezen termékek értékesítéséhez tartozó bizományosi díj is 18% áfa alá tartozik?
Részlet a válaszából: […] ...az ügynöki díjról külön áfás számlát lenne köteles kiállítani a megbízója felé. Ekkor az ügynök önálló szolgáltatása nem a jegyértékesítésre irányadó áfamértékkel, hanem a normál 27 százalékos adókulccsal adózna.Ez esetben– az ügynöknél az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 4.

Jegyeladás jutaléka (áfa)

Kérdés: Társaságunk külső szervezők által szervezett kulturális események jegyeinek terjesztését vállalja. A megállapodás szerint a megbízó jogosult a jegyeladásból származó bevételre, míg társaságunk az eladások utáni meghatározott mértékű jutalékra. Fenti ügyletre a megbízóval – eladási megbízásra – bizományosi szerződést kötünk, mint bizományos saját értékesítésként kezeljük a jegyértékesítésből származó jövedelmet, a megbízó pedig jutalékkal csökkentett jegybevételről állítja ki számláját. Nyereségünket a jegyvásárlásról kapott jutalékkal csökkentett összeg és az általunk értékesített jegybevétel különbözete, az árrés alkotja. Fenti jegyeket belföldi magánszemélyek részére értékesítjük. Erre az ügyletre az Áfa-tv. 15. §-a érvényes? Fenti szolgáltatás kulturális szolgáltatásnyújtás, amelyre az Áfa-tv. 42. §-a (1) bekezdésének a) pontja külön hivatkozik a teljesítés helyét illetően. Amennyiben a rendezvény helye külföld, ebben az esetben a teljesítés helye is külföld. Ezt úgy értelmezzük, hogy a külföldön lévő rendezvények jegyeinek értékesítése az Áfa-tv. területi hatályán kívül esik, tehát áfát a jegyre nem kell felszámítanunk. Helyes-e a fenti értelmezésünk abban az esetben, ha a rendezvény külföldön (EU-s tagállamban) kerül megrendezésre, a szervező, akivel szerződést kötünk, külföldön (EU-s tagállamban) nyilvántartásba vett adóalany, és a részünkre kibocsátott számlája a saját országában érvényes áfa-mértéket tartalmazza? (Jutalékunk vele szemben keletkezik, az eladási megbízás eredményeként.) Illetve van-e eltérés, ha nem EU-tagállamban, hanem 3. országban lévő rendezvény jegyeinek értékesítését vállaljuk? Továbbá hogyan kell értelmezni ebben az esetben a törvény 140. §-át, és ez hogyan kapcsolódik a fentiekhez?
Részlet a válaszából: […] ...szóló jegyeknek a bemutatottkonstrukcióban történő értékesítése kapcsán levezetett adójogi megítéléshelyes. Társaságuknak a jegyértékesítési tevékenysége tekintetében valóban azÁfa-tv. 15. §-ának előírásai szerint kell eljárnia....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.