Adóhatósági eljárás jogszerűsége

Kérdés: A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...az adós, a társaság elismerte. Ezen követeléssel a tag szabadon rendelkezik, azt nem pénzbeli hozzájárulásként gazdasági társaságban a jegyzett tőke növelésére, emelésére is fordíthatja, ha az adott esetben a társasági szerződés módosításával így rendelkeznek....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó

Kérdés: 2020. január 1-jétől hatályát veszti az Eva-tv. Az e törvény hatályon kívül helyezésével az Eva-tv. hatálya alá tartozó szervezetek is megszűnnek? Hova, milyen adótörvény hatálya alá kerülnek? Milyen számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak a jogszabályi háttér megszűnéséhez? Hogyan alakulnak ezek egy bt. esetében?
Részlet a válaszából: […] ...kell ellenőrizni.A saját tőke a nyitómérlegbe tehát különbözeti alapon határozható meg, amelyet azonban meg kell bontani elemeire.Jegyzett tőke a társasági szerződés szerinti, cégjegyzékben szereplő jegyzett tőke (vagyoni betét), az így dokumentált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Veszteség fedezetére pótbefizetés

Kérdés: Két taggal rendelkező kft. társasági szerződésében a veszteségek fedezetére pótbefizetés elrendelésének lehetőségéről döntöttek 5 millió forint maximált értékben. A társaság több éve működik, kb. 150 millió forintos saját tőkével, 3 millió forintos jegyzett tőkével. Mintegy 3 éve a társaság tényleges tevékenységet nem végez, alkalmazottja nincs, a vagyonelemeit kezeli a többségi tulajdonos. A működési költség 3-4 millió forint veszteség. A többségi tulajdonos pótbefizetést rendel el többségi szavazatával a tárgyévi veszteség miatt a társasági szerződésre hivatkozással. A korábban teljesített pótbefizetés visszafizetését a többségi tulajdonossal együttműködő ügyvezetés megtagadja, azzal az indokkal, hogy nem keletkezett még annyi nyereség, hogy az elmúlt két-három év veszteségét visszapótolja. A társaság nem fizetésképtelen, jelentős összegű kölcsönöket helyezett ki a többségi tulajdonos érdekkörébe tartozó társaságokhoz. Mivel a felhalmozott saját tőke összege bőven fedezi a keletkezett veszteséget, szerintünk jogszerűtlen a pótbefizetés elrendelése. Helyesen látjuk?
Részlet a válaszából: […] ...beszélhetünk-e veszteségről, illetve a veszteség miatti pénzhiányról? Ahol a saját tőke több mint 140 millió forinttal meghaladja a jegyzett tőke összegét, ott valójában finanszírozandó veszteség nincsen. Van, lehet egy-egy üzleti év veszteséges, de ez átmeneti, mert...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Egyéni cég beolvadása

Kérdés: Egyéni cég úgy döntött, hogy beolvadna egy kft.-be. Ezt az ügyletet egy lépésben végre lehet hajtani? Vagy szükséges, hogy az egyéni cég először bt.-vé vagy kft.-vé alakuljon át, és csak az után olvadjon be a kft.-be? Az átalakulás költségei jelentősek, fontos tudni, hogy van-e lehetőség egy lépésben a beolvadásra.
Részlet a válaszából: […] ...intézkedés alatt áll, ha egymást követő két üzleti évben az egyéni cég saját tőkéje nem éri el az alapító okiratban meghatározott jegyzett tőke összegét.A cégtörvény ad arra lehetőséget, hogy a beolvadó egyéni cég a beolvadás időpontját – a beolvasztó kft...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Tárgyi eszközök adója megszűnéskor (kata)

Kérdés: A katás bt. 2014. október 1-jével a végelszámolásról döntene. A 2013. 01. 01-i bejelentkezéskor az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentette a tárgyi eszközök nettó értékével. A tárgyi eszközök egy részét 2013-ban értékesítette, egy részét 2014. év elején selejtezte. Hogyan kell a kata hatálya alatt a megszűnéskor a tárgyi eszközök miatt fizetendő adót megállapítani? Az értékesítés milyen hatással van az adózatlan eredménytartalékra? Amennyiben a végelszámoláskor rendelkezik a tárgyi eszközökkel, hogyan kell azokkal zárni?
Részlet a válaszából: […] ...illetve selejtezték, természetesen a nyitó mérlegben nem szerepelhetnek.A nyitó mérlegben a saját tőkét meg kell bontani elemeire.Jegyzett tőke a társasági szerződés szerinti cégjegyzékbe bejegyzett tőke (vagyoni betét).Tőketartalék akkor állítható be a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Veszteségfinanszírozás tőkeemeléssel

Kérdés: Társaságunk egyik leányvállalatában a befektetés összege az idei évben 5 millió forintról 50 millió forintra emelkedett. A leányvállalat 2009-től veszteségesen gazdálkodott. 2013-ban társaságunk rendezte a negatív saját tőkét azzal, hogy a leányvállalat finanszírozását biztosító tagi kölcsönt apportálta a jegyzett tőkébe. A végelszámolás várhatóan 2014-ben fejeződik be. Ha 2013-ban a befektetésre 99% értékvesztést számolunk el, kell-e növelni a társasági adó alapját? (A végelszámoló nyilatkozik, hogy a befektetés megtérülése 1% lesz!) Ha nem számolunk el értékvesztést 2013-ban, 2014-ben a végelszámolást követően kivezetjük befektetésünket, akkor már nem kell a társasági adó alapját módosítani?
Részlet a válaszából: […] ...előtt egy megjegyzés. A leányvállalat negatív saját tőkéjét az anyavállalat csak formailag rendezte azzal, ha a tagi kölcsön egészét a jegyzett tőkébe helyezte. A negatív eredménytartalék csak a jegyzett tőke további leszállításával "tüntethető el". Ezzel viszont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Katából, evából való visszatérés

Kérdés: A Katv., az Eva-tv. hatálya alá tartozó, bevételi nyilvántartást vezető bt. végelszámolását határozták el a tulajdonosok. A végelszámolás során hogyan kell elkészíteni a végelszámolási mérleget, a vagyonfelosztási javaslatot stb.?
Részlet a válaszából: […] ...is lehet. (Ez utóbbi esetben nem végelszámolást, hanem felszámolást kell kezdeményezni!) A saját tőkét azonban elemeire meg kell bontani.Jegyzett tőke a társasági szerződés szerinti, cégjegyzékben szereplő jegyzett tőke (az adott esetben vagyoni betét), a nyitó mérlegbe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 20.

Lekötött tartalék a kilépő taggal történő elszámoláskor

Kérdés: Két részvénytársaság beolvadással történő átalakulása során, a Gt. 74. §-a értelmében el kell számolni az átalakulásban részt venni nem kívánó részvényessel. Az elszámolás alapja a saját tőke/jegyzett tőke arány. Szakértői vélemény szerint a lekötött tartalék nem képezi alapját a felosztható vagyonnak. Jól gondoljuk? A közgyűlés dönthet a jegyzett tőke értékénél lényegesen nagyobb lekötött tartalék felosztásáról? A kilépő taggal történő elszámolás veszélyeztetheti-e a maradó tagok vagyoni helyzetét és a társaság működését?
Részlet a válaszából: […] ...hogy – ha a társasági szerződés atagsági viszony megszűnése esetére más elszámolási módot nem ír elő – az atagnak a jogelőd jegyzett tőkéjéhez viszonyított vagyoni hozzájárulásaarányához igazodjon.A hivatkozott törvényi előírás szerint tehát, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 25.

Pótbefizetés végelszámoláskor

Kérdés: A végelszámolás során a korábbi veszteségrendezésre történt pótbefizetést hogyan kell kezelni? Ha a vagyonfelosztási javaslatban nincs fedezet a visszafizetésre, akkor az nem minősül elengedett kötelezettségnek? Van társaságiadó-, illetve illetékterhe? A bt. végelszámolási mérlegében pénzeszköz 50 E Ft, jegyzett tőke 50 E Ft, eredménytartalék -5000 E Ft, lekötött tartalék 5000 E Ft.
Részlet a válaszából: […] A veszteség rendezésére a társasági szerződés szerintbefizetett pótbefizetés összegét a lekötött tartalékba kell helyezni. Apótbefizetést akkor kell visszafizetni, ha arra a bt.-nek már nincs szüksége,mert az eredménytartalék és az adózott eredmény összevont értéke...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 24.

Végelszámolás számviteli teendői

Kérdés: A gazdasági társaságok végelszámolása egyre inkább a mindennapok része, de csak töredékekben lehet fellelni hozzá szakmai anyagot. Alapítani, napi dolgokat nagyon tudunk könyvelni, de a végelszámolásban még nincs rutin. A végelszámoláshoz kapcsolódóan néhány kérdés fogalmazódott meg. Kérem, hogy azokra válaszoljanak!
Részlet a válaszából: […] ...a kötelezettségekelőírásának az eredményre gyakorolt hatását az eredménykimutatás tartalmazzastb.A mérlegben a saját tőke elemei (jegyzett tőke,eredménytartalék, mérleg szerinti eredmény stb.) az általános előírásoknakmegfelelően szerepelnek, csak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 1.
1
2