Adóhatósági eljárás jogszerűsége

Kérdés: A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...az adós, a társaság elismerte. Ezen követeléssel a tag szabadon rendelkezik, azt nem pénzbeli hozzájárulásként gazdasági társaságban a jegyzett tőke növelésére, emelésére is fordíthatja, ha az adott esetben a társasági szerződés módosításával így rendelkeznek. Az...s,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 29.

Közbenső mérleg készítésének kötelezettsége

Kérdés: A számviteli törvény milyen esetekben írja elő a közbenső mérleg készítésének a kötelezettségét?
Részlet a válaszából: […] ...a saját részvény, a saját üzletrész, továbbá a visszavásárolható részvény visszavásárlása;– a 40. §-a a jegyzett tőkének a jegyzett tőkén felüli saját tőke terhére történő rendezésefeltételeinek az alátámasztására, tekintettel a Ptk......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Tagi kölcsön elengedése

Kérdés: Adott egy bt. negatív saját tőkével az évek során felgyülemlett veszteség miatt, illetve jelentős összegű tagi hitellel (kötelezettséggel). Több internetes szakmai portál szerint a negatív saját tőke rendezhető a tagi hitel elengedésével. Ez rendben is van, mert az elengedett tagi hitel egyéb bevétel, a társasági adó megfizetése után mint adózott eredményt rendezi a saját tőkét. A szaklapok szerint illetékmentes, mert az elengedés nem ingyenes, hiszen a tag azzal, hogy elengedi a követelését, több részesedést szerez. Ez fennáll egy bt. esetében is? Máshol azt hangsúlyozták, hogy ajándékozásiilleték-köteles. Melyik a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...esetében az illetéktörvényt akkor kell alkalmazni, ha a vagyonszerző belföldi illetőségű magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet.A másik módszer a rendezésre bonyolultabb, és nagyobb körültekintést igényel.A Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 21.

Befektetés értéke ázsióval történő tőkeemelésnél

Kérdés: Belföldi gazdasági társaság 3000 E Ft részesedéssel rendelkezik egy másik belföldi gazdasági társaságban, amelyben a meglévő részesedés értékének növelése érdekében további ázsiós tőkeemelést hajt végre készpénz átadásával. A tőkeemelés során a jegyzett tőkére átadott készpénz 3000 E Ft, a tőketartalék részére átadott készpénz 7000 E Ft. Hogyan kell ezt könyvelni a tőkeemelést végrehajtó társaságnál? Mi lesz a részesedés értéke? A tőketartalék részére átadott készpénz értékét el kell-e különíteni?
Részlet a válaszából: […] ...végrehajtó gazdasági társaságnál a számviteli nyilvántartásokban a tőketartalékba átadott készpénzt nem kell elkülöníteni a jegyzett tőke növelésére szánt összegtől. Elkülöníteni a taggyűlési határozatban kell, a létesítő okiratban pedig csak a jegyzett...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 13.

Jegyzett tőke emelésével egyidejűleg a tőketartalék növelése

Kérdés: Az Szt. 36. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja eltérően fogalmazza meg a jegyzett tőke emeléséhez kapcsolódó tőketartalékba helyezést. Tartalmilag is van eltérés? Lehet-e ezen tőketartalékba helyezés bizonylata a tulajdonosok nyilatkozata? Miért kell a tőketartalékba helyezésnek a jegyzett tőke emeléséhez kapcsolódnia? Más esetekben nem lehet a tőketartalékba helyezni? Mikor kell könyvelni a tőketartalékba helyezést? Hol kell a befektetőnél kimutatni? Van-e korlátja a tőketartalékba helyezésnek?
Részlet a válaszából: […] ...az alapítók (együtt: a tulajdonosok) alapításkor (az alapítás részeként), illetve tőkeemeléskor (a tőkeemelés részeként) nemcsak a jegyzett tőkének, a jegyzett tőke emelésének megfelelő összegű (értékű) eszközöket (pénzeszközöket és egyéb eszközöket)...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 11.

Jegyzett tőke leszállításakor figyelembe veendő tőke

Kérdés: A társaság leszállította a jegyzett tőkét szeptember 21-én 3000 E Ft-ra. A jegyzett tőke leszállítása előtti, lezárt üzleti évben a jegyzett tőke 50 000 E Ft, az eredménytartalék -43 000 E Ft. Szeptember 21-én a jegyzett tőke 50 000 E Ft, az eredménytartalék -43 000 E Ft, adózott eredmény -2000 E Ft. Mikori állapot szerint kell a saját tőke elemeit rendezni, a beszámolóval lezárt üzleti év szerint, vagy a tőkeleszállításkor fennálló állapot szerint?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 35. §-a (4) bekezdésének előírása alapján a jegyzett tőke felemelése, illetve leszállítása miatti jegyzett-tőke-változást a cégjegyzékbe való bejegyzés alapján, a bejegyzés időpontjával kell a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni. Ebből csak az...Az Szt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 15.

Üzletrész megszerzésére fordított érték

Kérdés: A kft.-nek két magánszemély tulajdonosa van. Az egyikük az alapítástól kezdve tulajdonos, a jegyzett tőkéből az övé 3 millió Ft, ami a jegyzett tőke 75%-a. A másik tag csak később szerzett részesedést 1 millió Ft jegyzett tőkével, úgy, hogy saját személyes vagyonából 20 millió Ft pénzbeli vagyoni hozzájárulást bocsátott a kft. rendelkezésére (19 millió Ft a tőketartalékba került). Ez utóbbi, a 25 százalékos tulajdonos üzletrészét a kft. most megvásárolná 22,5 millió Ft összegű ellenérték fejében. Kérem annak megerősítését, hogy az üzletrész megszerzésére fordított érték a 25 százalékos tulajdonos személynél egyrészt a jegyzett tőke felemelésére rendelkezésre bocsátott, és a belépő tag törzsbetéteként nyilvántartott 1 millió Ft, másrészt a tőketartalékba helyezett 19 millió Ft, vagyis a személyes vagyonból szolgáltatott összesen 20 millió Ft. Következésképpen a magánszemély adóköteles jövedelme az üzletrész eladási árából származó 22,5 millió Ft bevétel, csökkentve a megszerzésre fordított összesen 20 millió forinttal, ami 2,5 millió Ft, feltéve hogy a megszerzésre fordított értéket a magánszemély megfelelő dokumentumokkal igazolni tudja. [A kérdező hosszan sorolja a meglévő dokumentumokat, amelyek teljeskörűen pótolják az Szt. 36. §-a (3) bekezdésében nevesítetteket. Ezekre visszatérünk!]
Részlet a válaszából: […] ...időpontjával történik.A kérdező által felsorolt dokumentumok egyike a következő: A kft.-t eredetileg alapító tag ügyvéd által ellenjegyzett tagi határozata arról, hogy a társaságban 20 millió forint összegű tőkeemelést hajt végre oly módon, hogy a 3 millió forint.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. szeptember 22.

Tőkeemelés a kötelező minimumra

Kérdés: A kft.-nek két magánszemély tagja van. Az 500 E Ft-os jegyzett tőkét szeretnék a kötelező 3000 E Ft-ra emelni. Több millió forintos tagi kölcsön van. Ha egy autót apportálnak a cégbe, azzal megvalósítható a jegyzett tőke emelése? Az autót csak annak tulajdonosa apportálhatja? Tagi kölcsönből is lehetne jegyzett tőkét emelni? A 3000 E Ft-ra történő jegyzett-tőke-emeléssel probléma lehet, ha az eredménytartalék negatív, és így a saját tőke nincs 3000 E Ft? Az apportált gépjárművet amortizálni lehet? Későbbi eladáskor mi az elszámolás módja?
Részlet a válaszából: […] ...2016. március 15-e, amikorra a kft.-nél a törzsbetétek összege, a törzstőke (jegyzett tőke) nem lehet kevesebb hárommillió forintnál. Ebből következően a kft. továbbműködésének alapvető feltétele a törzstőke felemelése. Ez azonban felvet – mint a kérdés is.....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. szeptember 24.

Tőkeemelés után negatív eredménytartalék

Kérdés: A kft.-nek meg kellett emelnie a jegyzett tőkéjét 1 millió forintról 3 millió forintra. A tőkeemelés az eredménytartalék terhére történt, illetve a hiányzó összeget a tagok fizették be. Az eredménytartalék terhére történő jegyzett-tőke-emelés után negatív lett az eredménytartalék az ezerforintos kerekítés miatt. A tőkeemelést a Cégbíróság bejegyezte. Mi a teendő a negatív eredmény­tartalékkal? Kerekítési különbözetként lehet könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésből nem derül ki, mivel alapozták meg az eredménytartalék terhére történő jegyzett tőkeemelést. (A cégbíróság se a bejegyzés előtt, se utána nem vizsgálja azt, hogy a kft. az eredménytartalékból történő tőkeemelés során figyelembe vette-e a számviteli...A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Feltételes tőkeleszállítás vagy valami más

Kérdés: Társaságunknál a tőke szerkezete kritikussá vált. 2012. 12. 31-én a saját tőke: -122 498; jegyzett tőke: 10 000; lekötött tartalék: 8005; eredménytartalék: 37 079; a mérleg szerinti eredmény: -177 582 E Ft. A tagi kölcsön: 139 639 E Ft. Ügyvédünk feltételes tőkeleszállítást javasol úgy, hogy a jegyzett tőkét csökkentsük -122 498 E Ft-tal, majd emeljük fel a tagi kölcsön apportálásával 132 498 E Ft-tal, így a jegyzett tőke nem fog változni. Hány közbenső mérleget kell készíteni? (A kérdező a könyvelési tételeket is ismerteti, helytelenül!) Az ügyvéd szerint, mivel a jegyzett tőke nem változik, csak számvitelileg kell a módosításokat elvégezni, és csak a feltételes tőkeleszállításról kell kétszer közleményt kiadni, valamint a taggyűlési határozatokat kell elkészíteni. Megoldható-e az, hogy a teljes tagi kölcsön összegéből a jegyzett tőkét emeljük, vagy egy része tőketartalék lehet? A közbenső mérleget közzé kell tenni? Van-e a tőkekorrekciónak adóvonzata?
Részlet a válaszából: […] ...tőkeleszállítás ezen szabályából az következik, hogy a törzstőke 500 E Ft alá (akár 0-ig is) leszállítható, de értelmezhetetlen a jegyzett tőke leszállítása a 0 érték alá, a negatív tartományba. Így a javaslatával nem lehet egyetérteni. A jegyzett tőke 122 498 E......[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 19.
1
2
3