1. cikk / 7 Fizikai dolgozók nyelvoktatásának minősítése
Társaságunk egy német vállalat ipari tevékenységet végző, főként bérmunkát és ipari szolgáltatást biztosító kapcsolt vállalata, ugyanakkor konszolidált beszámolót nem készít. A 2023-as évben a dolgozók részére biztosított összes németóra díját bérként elszámoltuk és leadóztuk. Mivel 2023-ban ügyvezetőváltás történt (a magyar ügyvezető helyett az egyik német tulajdonos látja el az ügyvezetői teendőket), és a dolgozóknak fokozottan szükséges használni a német nyelvet, hogy kapcsolatot tudjanak tartani az ügyvezetéssel és a kapcsolt jogviszonyú céggel, elgondolkodtunk a változtatáson a következők alapján.
A szellemi dolgozóknak egyértelműen szükséges a német nyelv ismerete, mert az ügyvezetőkkel és a partnerekkel németül tudnak kommunikálni. Ez esetben úgy gondolom, sem a dolgozónak, sem a munkáltatónak nem keletkezik adókötelezettsége, mert ez egyértelműen elszámolható szolgáltatási díj. A fizikai munkát végző dolgozók közül is többen részt vesznek a németórákon, de nekik napi szinten nem kell használniuk a német nyelvet, ugyanakkor a gépek beállítása és a kapcsolódó különböző német nyelvű programok kezelése és a kapcsolattartás a német kollégákkal egyértelműen igényli. De nem mindenkinek kell használni a német nyelvet, így nehezebben alátámasztható a nyelvismeret szükségessége, mint a szellemi dolgozóknál. A szellemi dolgozók többségében a haladó csoportba járnak, és ezután nem fizetünk ez évtől adót. A fizikai dolgozók nyelvoktatása a kérdéses. Ha alá van támasztva, hogy néha nekik is kell használni a német nyelvet, akkor lehet meglátásunk szerint adómentes. Az ő órájukat külön tanár tartja, de jár erre az órára szellemi dolgozó is. Vagyis úgy gondolom, dolgozónként külön kell/kellene megítélni az adózás kérdését, vagy megfelelő alátámasztottsággal, a munkaköri leírásban a pontos feladatleírással bizonyítható az adómentesség ennél a csoportnál is?
2. cikk / 7 Kata tételes adóját választó adózó a vállalkozói tevékenységét egyéni vállalkozóként folytatja
3. cikk / 7 Kata tételes adóját választó adózó vállalkozói tevékenységét korlátolt felelősségű társaságban folytatja
4. cikk / 7 Kata tételes adóját választó adózó a vállalkozói tevékenységet egyéni cégben folytatja
5. cikk / 7 Éles látást biztosító szemüveg költségtérítése
6. cikk / 7 Életbiztosítás biztosítási díjának adózása, elszámolása
7. cikk / 7 Automata autómosók használata, elszámolása
1. A kedvezménykártyára feltöltött összegről milyen számlát kell kiállítanunk: "simán" bruttó 5000 Ft-ról, vagy bruttó 5500 Ft – bruttó 500 Ft engedmény = bruttó 5000 Ft-ról?
2. Mekkora összegű árbevételt és áfát kell elszámolnunk: a bruttó 5000 Ft nettó összegét és áfáját, vagy a bruttó 5500 Ft nettó összegét és áfáját?
3. Innét kezdve az automata elmozdulásszámlálója által mutatott értékből hogyan tudjuk megállapítani a teljes árbevételt és az áfát, hiszen lesz benne "sima" és "kedvezménykártyás" elmozdulás is?