Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] ...már következik a kérdésükre a válasz, a társaság nem járt el helyesen, a jogszabályi előírásokat alapvetően nem vette figyelembe.(Kéziratzárás: 2023. 12....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Felújítás alatt álló épület értékesítése

Kérdés:

Az "A" kft. keretszerződés keretében elvállalta "B" kft. épületének a felújítását, a részteljesítés számlázásában is megállapodtak. A felújítási munkák végzését "A" kft. megkezdte, már részszámlát is benyújtott, amelyet a "B" kft. elfogadott, elismert. A megkezdett felújítás első részszámlájának a kiegyenlítése után azonban a "B" kft. a felújítás alatt lévő épületet értékesítette "C" zrt. részére azzal, hogy a felújítás az új tulajdonosnál is folytatódik. Természetesen a folytatódó felújítás költségeit már "C" zrt. viseli. Hogyan kell a fentieket a három szervezetnél elszámolni, könyvelni?

Részlet a válaszából: […] ...előtti – 161. számlára könyvelni (T 161, 466 – K 455), és csak a felújítás befejezésekor az aktiválást elvégezni (T 123 – K 161).(Kéziratzárás: 2023. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

A visszapótlási kötelezettségbe mi számítható be?

Kérdés: Önkormányzatunk vagyonkezelésbe adta ingatlanjainak egy részét államháztartáson kívülre. Visszapótlási kötelezettséget írtunk elő. A vagyonkezelő beruházást hajtott végre. Ha térítésmentesen átadja, akkor áfafizetési kötelezettség merül fel, mivel a beruházás során a vagyonkezelő visszaigényelte az áfát. Megteheti-e a vagyonkezelő, hogy nem adja át az önkormányzatnak a beruházás értékét az aktiválást követően térítésmentesen? Ha nem adja át térítésmentesen, akkor lehet-e csökkenteni a vagyonkezelő visszapótlási kötelezettségét?
Részlet a válaszából: […] ...által megvalósított beruházás átadás/átvételének a dokumentuma, azaz a térítés nélküli átadás/átvétel jegyzőkönyve.(Kéziratzárás: 2023. 11....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Idegen ingatlanon végzett beruházások átadása

Kérdés: Társaságunk 100%-os önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú nonprofit gazdasági társaság. A közhasznú feladatellátáshoz önkormányzati ingatlanokat kapott a társaság ingyenes használatra sok évvel ezelőtt. Az ingyenes használatra kapott ingatlanon az elmúlt években, évtizedekben jelentős összegű beruházások történtek, amelyek egy része a társaság saját forrásából valósult meg, míg más részükre a tulajdonos önkormányzat támogatást biztosított. A támogatás az értékcsökkenés arányában kerül feloldásra, halasztott bevételként szerepel a társaság könyveiben. Ezen beruházások aktiválása a társaságnál történt meg, a társaság könyveiben szerepelnek mint idegen ingatlanon végzett beruházások. Milyen módon, milyen számviteli elszámolás mellett van lehetőség az ingyenes használatba kapott önkormányzati ingatlanokon saját forrásból, illetve önkormányzati támogatásból megvalósított beruházások önkormányzat részére történő átadására, a halasztott bevételként kimutatott támogatásösszegek kivezetésére?
Részlet a válaszából: […] ...értékű – ingatlanokat a társaság ingyenes használatába adja, az ingyenes használatot szabályozó megállapodással (szerződéssel).(Kéziratzárás: 2023. 10....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 12.

Kiterjesztett gyártói felelősségi díj könyvelése

Kérdés:

Bár majd csak októberben kerül sor az első kiterjesztett gyártói felelősségi díj bevallására és megfizetésére, a könyveléssel kapcsolatban már most több kérdés merült fel bennünk. Ha a koncessziós társaság számlázza felénk, akkor hatósági díjként kell könyvelni szállítói számlaként? Lehet-e része a külföldről vásárolt készletek bekerülési értékének? (A környezetvédelmi termékdíjat eddig így kezeltük.)

Részlet a válaszából: […] ...a számviteli törvény 47. §-a (1) bekezdésnek az előírása alapján – az eszköz bekerülési (bruttó) értékének a részét képezi.(Kéziratzárás: 2023. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 28.

Vegyes tulajdonú ingatlanok kezelése

Kérdés: A kft. tulajdonában van: belterület 6520/2. hrsz.-ú beépített területű ingatlan, egy magánszemély (a kft. ügyvezetője) tulajdonában van a 6524/2. hrsz.-ú ingatlan (telek), amelyet a kft.-nek használatra átadott. Folyamatban lévő beruházás miatt szükségessé vált a telekösszevonás, amelynek következtében egy helyrajzi számon, a 6524/2. szerepel a nyilvántartásban. Az ügyvéd tájékoztatása szerint telekösszevonáskor mindkét fél, tulajdoni hányaduk arányában, jogosult az ingatlan felett rendelkezni. Valóban tulajdonjogot szerez a magánszemély is azokon az ingatlanokon, épületeken, ami a kft. könyveiben szerepel? Ha valóban tulajdonjogot szerez a magánszemély az ingatlanokon, akkor hogyan mutatom ki a kft. könyveiben? A magánszemélynek nem keletkezik valamilyen fizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...az építmény kizárólag a kft. pénzeszközeiből valósul meg. A telek marad vegyes tulajdonban, bár a kft. könyveiben fog szerepelni.(Kéziratzárás: 2023. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 28.

EPR-díjat hogyan kell könyvelni?

Kérdés:

A 2023. július 1-től bevezetett EPR-díjat hogyan kell könyvelni? A beszerzési ár része, mint a környezetvédelmi díj, vagy egyéb ráfordítás, vagy igénybe vett szolgáltatás?

Részlet a válaszából: […] ...számviteli törvény 47. §-a (1) bekezdésének az előírása alapján – az eszköz bekerülési (bruttó) értékének a részét képezi.(Kéziratzárás: 2023. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Beruházás selejtezése

Kérdés: Befejezetlen beruházásként nyilvántartott gépről kiderült, hogy nem kerül aktiválásra. A selejtezés hogyan könyvelendő? Lesz-e adóvonzata (tao, áfa)?
Részlet a válaszából: […] ...a megállapításokat, összegeket és azt is, hogy a céget ért kárért ki (kik) a felelős(ek).A selejtezésnek adózási vonzata nincs.(Kéziratzárás: 2023. 09....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. szeptember 14.

Lízingszerződés lejártakor a személygépkocsi megvétele

Kérdés: A kft. nyílt végű pénzügyi lízingszerződést kötött személygépkocsira 2019. évben. A szerződés ez év júniusában lejár. A lízingbe adó nyilatkozattételt kér az ügyben, hogy az eddigi lízingbe vevő kft. vagy egy harmadik fél akar élni a gépjármű-megvásárlás lehetőségével (ennek hiányában át kell adni az autót a lízingbe adónak). A kft. is a könyveiben nyilvántartotta a személygépkocsit, a havi tőke+kamat részleteket (az áfa 50%-át) helyezte csak levonásba, T 448/8712/4661 – K 454 tétellel könyvelte. A kft. kívánja megvásárolni az autót. A megadott 1.200.000 + áfa fennmaradó vételárat hogyan könyveljük, az áfával mit kezdjünk? Rá kell aktiválnunk a meglévő könyv szerinti értékre? Tehát az induló rész áfájának 50%-át helyeztük levonásba, illetve a havi törlesztőrészletek 50%-ának áfáját is. Ebből egy esetleges NAV-ellenőrzéskor lehet-e gond, hogy most a futamidő végén a kft. veszi meg az autót? Nem minősítik át, vagy a levont áfákkal nem lesz gond?
Részlet a válaszából: […] ...előírásai alátámasztják. Az elszámolás rendje jó harminc évvel azelőtt – az adóhatósággal együttműködve – alakult ki.(Kéziratzárás: 2023. 06....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. július 13.

Kezességvállalási díj elszámolása

Kérdés: Társaságunk 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú nonprofit gazdasági társaság. Egy beruházási hitel felvételéhez a tulajdonos önkormányzat kezességet vállalt, kezességvállalási díj ellenében. A beruházási hitel egy 2012. évben aktivált beruházáshoz kapcsolódó lízingkötelezettséget váltott ki. A díj kifizetésre került, és az önkormányzat számlát állított ki róla társaságunk számára. Helyesen járunk-e el, ha a kezességvállalási díjról szóló számlát bankköltségként könyveljük? Amennyiben nem, akkor milyen költség/ráfordítás a helyes? Tekintettel arra, hogy a beruházás 10 éve aktiválásra került, ez pedig egy refinanszírozó hitel kezességvállalási díja, így a beruházás részeként már nem tudjuk elszámolni.
Részlet a válaszából: […] ...biztosításnak minősíthető, és a felmerülés időszakának eredményét terheli. (Semmi köze nincs a beruházáshoz, beruházási hitelhez!)(Kéziratzárás: 2023. 06....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.
1
2
3