Műemlék jellegű épületek felújítási terveinek felhasználási joga

Kérdés: Társaságunk állami tulajdonú műemlék jellegű épületek felújítását végzi, amelyhez terveket rendel meg. A vételár ezeknek a terveknek a felhasználási jogát is tartalmazza. Hogyan kezelendő a felhasználási jog ellenértéke: ingatlanérték-növelő tételként, vagyoni értékű jogként, esetleg ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogként? Ez a kérdés társaságunk esetében azért is lényeges, mert a 2018. évi 134. törvény az állami tulajdonú ingatlanok esetében a szerzői jogok, illetve felhasználási jogok tekintetében is kimondja az állami tulajdonba kerülést. Ha társaságunk nem kezeli külön számviteli szempontból a felhasználási jogot (szerzői jogot), akkor milyen módon tudjuk kezelni annak átadását az állam, illetve a tulajdonosi joggyakorló részére? Véleményünk szerint tehát a felhasználási jog külön vagyoni értékű jogként kezelendő a számviteli nyilvántartásban is, hiszen ez egy forgalmi értékkel rendelkező, átruházható vagyoni értékű jognak minősül, amivel ráadásul el is kell számolnunk. Hangsúlyozom, hogy nem felhasználási díjat fizetünk a felhasználási jog jogosultjának, hanem mi leszünk a felhasználási jog jogosultjai. És véleményem szerint – mint ilyet – a számvitelben, illetve a könyvelésben is le kell követni, vagyis külön nyilvántartásba kell venni vagyoni értékű jogként (szellemi termék felhasználási joga). A kérdés még az, hogy – mivel ingatlanhoz kapcsolódó tervről beszélünk – melyik csoportban kell kimutatni: az ingatlanok között, vagy az immateriális javak között?
Részlet a válaszából: […] ...az eszközök között kimutatni (mint már említettük, a tervező által számlázott jog költség, a továbbszámlázott pedig árbevétel).(Kéziratzárás: 2021. 07....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

Víziközmű és útberuházás átadása

Kérdés: Egy ingatlanalap (áfaalany) részéről kialakítás alatt van több telek és egy út. Az út két részből áll: víziközmű és út. A víziközmű engedélyköteles beruházás, és ha kész lesz, akkor ingyenesen át kell adni a helyi szolgáltatónak. A beruházás fordított áfás, mert engedélyköteles. Az ingyenes átadás áfaköteles? A beruházás áfatartalma az alap részéről levonható? Átadásig hogyan szerepel az alap könyveiben? Az út is engedélyköteles beruházás, amit az önkormányzatnak kell majd átadni. Akérdés ugyanaz.
Részlet a válaszából: […] ...számlával vagy egyéb módon dokumentálni, és az átvevő tudomására hozni: T 311 – K 467. (Az áfa alapját a jegyzőkönyv tartalmazza.)(Kéziratzárás: 2021. 04....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 15.

Régi, felújított épület értékesítésének áfája

Kérdés: A kft.-nek van egy gazdasági épület néven szereplő ingatlana, mely ilyen megnevezéssel szerepel a földhivatal nyilvántartásában is. Az ingatlan az 1930-as években épült, 1998-ban került a kft. tulajdonába. Ezt követően anélkül, hogy lebontották volna, hozzáépítettek, felújították, de az ingatlan ugyanúgy gazdasági épület maradt. A felújítás, hozzáépítés után az új részre használatbavételi engedélyt nem kértek, és nem kaptak (kellett volna kérniük). Az ingatlant 2019-ben eladták. A kft. az ingatlanértékesítésre áfakötelezettséget választott. Az eredeti használatbavételi engedély már nem lelhető fel. Az illetékes önkormányzat úgy nyilatkozott, hogy nincs a birtokukban használatbavételi engedély 1930-ból. Valószínűsíthetően eredetileg volt használatbavételi engedély, amely alapján a földhivatali bejegyzés megtörtént. Miként kell ebben az esetben eljárni az áfa vonatkozásában? Úgy kell-e tekinteni az ingatlant, mint használatbavételi engedéllyel nem rendelkezőt, és 27 százalék áfát felszámítani, vagy vélelmezni, hogy megvolt a használatbavételi engedély, és fordított áfával számlázni (a vevő belföldi adóalany)?
Részlet a válaszából: […] ...még nem telt el, az ingatlan (épület) értékesítése egyenesen adózik, az ellenértéket a 27%-os áfa felszámításával kell számlázni.(Kéziratzárás: 2020. 07....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.