6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Nagy értékű gépnél kártérítés?
Kérdés: Egy nagy értékű gép baleset következtében a 2018-as év folyamán javíthatóan kárt szenvedett. A javítás költsége, melyet 2019-ben végeztek el, 170 millió forint volt. A biztosító kártérítés címén 153 millió forintot fizetett, szintén 2019-ben, a különbség az önrész volt. 2018-ban évzáráskor elszámoltunk terven felüli értékcsökkenésként 170 millió forintot, és egyéb bevételként a biztosító által majd 2019-ben utalt, de a mérlegkészítésig ismertté vált kártérítés összegét, a 153 millió forintot. A gép beszerzéséhez támogatás kapcsolódik, 50%-os támogatástartalommal, amelynek értékcsökkenés-arányosan még el nem számolt összege a passzív időbeli elhatárolásokban van. 2018-ban a terven felüli értékcsökkenés elszámolásakor ennek 50%-os mértékéig kellett volna e passzív elhatárolásról is kapcsolódó tételt könyvelni az egyéb bevételekkel szemben? A passzív elhatárolásról csak a balesetig felmerülő normál értékcsökkenés arányos részét vezettük ki 2018-ban. A társaságiadó-alapot növelő tételként kell-e kezelni a terven felüli értékcsökkenés összegét a fenti körülmények alapján?
2. cikk / 6 Ingatlan ingyenes használatba adása
Kérdés: Az "A" és "B" társaság kapcsolt vállalkozások. Az "A" társaság a tulajdonában álló üzemi célú ingatlant műhely és bolt céljára ingyenes használatba adja "B" társaságnak. A használati jog ingyenes átadásához milyen bizonylatot kell kiállítani? Az ingyenes átadás áfaköteles? A térítés nélküli használati jog átengedését hogyan kell elszámolni? A társasági adó alapját kell korrigálni?
3. cikk / 6 Kísérleti gyógyszer elszámolása
Kérdés: Gyógyszerkísérlet keretében egy cég kísérleti gyógyszert számláz a gyógyszertárnak. Ezeket a termékeket nem kell kifizetni, a számlán szerepel, hogy pénzügyi teljesítést nem igényel. Ennek fejében a vásárlóknak (a betegeknek) ingyen kell "értékesíteni" ezt a gyógyszert. A kísérleti gyógyszert daganatos betegek gyógyítására használják. A tranzakciót hogyan kell kezelni az áfában, a számvitelben, az iparűzési adóban? A betegnek adható 0 forintért 0 forintos számla? Vagy úgy, hogy eladási ár mínusz 100% engedmény? Meg kell-e jelennie árbevételként a termék árának? Nem mindegy, hogy szerepel a nyereségminimum-számításnál. Hogyan kell könyvelni a kísérleti gyógyszer beszerzését és a betegeknek történő átadását? És az áfát? A gyógyszertár eleve 0 forintos számlát szeretne kapni. Megoldható? Kinek kell az áfát a kísérleti gyógyszer után megfizetni?
4. cikk / 6 Közös finanszírozású szoftver hasznosítása
Kérdés: Közös finanszírozású szoftverfejlesztés. Minden kiadás a magyar partnernél jelenik meg. A költségek 50 százalékáról kimenő számla készül programfejlesztés címen a külföldi felé. A megállapodás szerint a szoftver üzembe helyezése után a tulajdonjog aránya fele-fele lesz, mindketten (a magyar és a külföldi is) rendelkeznek forráskóddal, szabadon használhatják, és használatba adhatják a szoftvert. A hasznosításból származó bevételen osztoznak. Üzembe helyezés után a forráskód átadásával a tulajdonjog egyharmad részét értékesítették egy harmadik félnek. A további hasznosításból az a fél is részesedik és a további fejlesztésfinanszírozásban is részt vesz a tulajdoni hányadnak megfelelően egyharmad részben. A szoftver milyen értékben kerül nyilvántartásba a magyar fejlesztő könyveiben a fejlesztés során, az üzembe helyezéskor? Melyik bevételi számlán számolható el a külföldi által fizetett fejlesztés-finanszírozási rész a magyar fejlesztő könyveiben? Az egyharmad rész tulajdonjog-értékesítésével hogyan változik a szellemi termék nyilvántartási értéke a magyar tulajdonosnál? A három tulajdonos közös fejlesztése hogyan változtatja meg a magyar tulajdonos könyveiben a szoftver értékét?
5. cikk / 6 CO2-kvóta ellenében baktériumtrágya
Kérdés: Társaságunk egy projektjavaslatot dolgozott ki a mezőgazdaságiemisszió-kibocsátás csökkentésére, amely megkapta az NFM támogatását. A projekt lényege, hogy részleges nitrogénműtrágya-cserével és talajművelés-váltással csökkenthető a környezet CO2-terhelése. Cégünk mezőgazdasági termelőkkel köt együttműködési szerződést, amely szerint a termelő részére rendelkezésre bocsátjuk a nitrogénműtrágyát kiváltó baktériumtrágyát és a talajművelés-váltáshoz szükséges eszközöket, de ezek nem kerülnek a termelő tulajdonába. Cserébe ő kötelezettséget vállal, hogy betartja a technológiai előírást a talajművelés során, így csökkentheti az önköltségét. Az együttműködés következtében a termelési ciklus végén a létrejövő üvegházgázemisszió-megtakarítás – amely CO2-kvótában testesül meg – a társaságunk tulajdonát képező termék. A vázolt szerződés alapján megteheti-e a társaság, hogy nem számít fel az eszközök használatáért díjat, a baktériumtrágyát nem számlázza, hiszen az nem kerül a termelő tulajdonába, azt a CO2-kvóta mint termék előállítása érdekében felmerült anyagköltségként könyveli?
6. cikk / 6 Ajándékként átadott eszközök
Kérdés: Gyógyszer-nagykereskedelemmel foglalkozó cégünk a következő eszközöket adja át ingyenesen promóciós céllal, ajándékként: könyv (kis értékű), hűtőszekrény, faxkészülék, orvosi segédeszközök (pl. vérnyomásmérő, digitális hőmérő) és egyszer használatos tesztek (adott gyógyszer hatékonyságának mérésére). Az ajándékozottak: hol intézmények, hol gazdasági társaságok, hol magánszemélyek. Hogyan történik ezek elszámolása és adózása 2006. szeptember 1-jét megelőzően és azt követően, milyen változás van 2007. január 1-jétől? Számviteli elszámolás