Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...a tulajdonba adásig még el nem számolt, a tárgyi eszközök, nem anyagi javak nyilvántartása szerinti nettó értéke vállalkozói költségnek minősül. Egyebekben a megszűnésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A megállapított jövedelmet a magánszemély...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Családi gazdaságból kilépő családtag

Kérdés: A gazdálkodó család tagja kilép a családi gazdaságból, és nem folytatja tovább az őstermelői tevékenységet (visszaadja az őstermelői igazolványát), ilyenkor a tételes költségelszámolás esetében a kilépés időpontjában a kilépő családtagra arányosan felosztott, pénzügyileg teljesített bevételek és pénzügyileg teljesített költségek mellett a családtagok közötti megállapodás alapján a kilépés időpontjában fennálló követeléseket (elsősorban vevőköveteléseket) és kötelezettségeket (elsősorban számlázott szállítói kötelezettségeket) is fel lehet-e osztani azzal, hogy a kilépés időpontja után befolyt bevételből részesül, illetve a kötelezettség (szállítói számla) kiegyenlítéséhez hozzájárul a rá eső arányos összegben? Ha igen, akkor a kilépés időpontja után a megállapodás szerint a kilépő családtagot megillető követelésből, illetve kötelezettségből a családi gazdaságtól kapott bevétel, illetve a családi gazdaságnak befizetett összeg része-e a tárgyévi őstermelői bevételének, illetve kiadásának? További kérdésem, hogy mezőgazdasági kistermelő esetében a 8 millió forintos értékhatár számításánál a tárgyi eszköz értékesítéséből származó bevétel is része a bevételnek?
Részlet a válaszából: […] ...az őstermelő a tevékenységét közös igazolvány alapjánfolytatja, akkor a jövedelmet a közösen elért összes bevételből és – tételesköltségelszámolás esetén – azzal kapcsolatos költségből kiindulva oly módonkell meghatározni, hogy az összes bevételt is és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Vállalkozói tevékenység megszüntetése vagy jogutódlása

Kérdés: Egy házaspár mindkét tagja, mint egyéni vállalkozó vezet egy-egy vállalkozást. A feleség vállalkozását a férj átveszi, és a kettőt összevonva ő üzemelteti tovább, a feleség a vállalkozói igazolványát visszaadja. Ebben az esetben a vállalkozás jogutódlásnak, vagy megszüntetésnek számít-e? Mi a teendő az egyik, illetve a másik esetben a feleség, illetve férj részéről?
Részlet a válaszából: […] ...által megszüntetett vállalkozás esetében atevékenység megszüntetésének évében bevételként kell figyelembe venni– a korábban költségként elszámolt és a megszűnéskor meglévőösszes készlet (anyag, áru, félkész és késztermék) leltári értékét, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 8.

Egyéni vállalkozói tevékenység megszűnése

Kérdés: Sertéstenyésztéssel foglalkozó egyéni vállalkozó vagyok. Szeretném megszüntetni egyéni vállalkozásomat, és mint őstermelő akarom ugyanezt a tevékenységet folytatni családi gazdálkodás keretében. Mik a teendőim a megszűnéskor? Van-e áfafizetési kötelezettségem a tárgyi eszközeim után, ha mint őstermelő ugyanezeket az eszközöket fogom használni? Kell-e személyi jövedelemadót fizetnem? 2002 óta családi gazdálkodó is vagyok egyben. Jól tettem-e, hogy mint egyéni vállalkozó adóztam, vagy őstermelőként kellett volna?
Részlet a válaszából: […] ...vállalkozó a tevékenységét megszünteti, akkor atevékenység megszüntetésének évében bevételként kell figyelembe vennie– a korábban költségként elszámolt és a megszűnéskor meglévőösszes készlet (anyag, áru, félkész és késztermék) leltári értékét, a 100...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 31.