Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...(A 2008-2012 között felmerült tételek között lehetnek olyanok, amelyek már aktualitásukat vesztették.) A B cégnél felmerült költségeket az A cég részére térítés ellenében vagy térítés nélkül át kell adni, ha azok még ma is valósak, a jelentős...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Tartozásátvállalás

Kérdés: A tartozásátvállalás elszámolási szabályai 2016-tól változtak. Hogyan kell könyvelni a tartozásátvállalást annál, akitől átvállalják, illetve annál, aki átvállalja? Hogyan érinti a tartozásátvállalás az adózás előtti eredményt? Milyen bizonylatai vannak a tartozásátvállalásnak?
Részlet a válaszából: […] ...a korábbiaknak megfelelően – halasztott bevételként időbelileg el kell határolni, az időbeli elhatárolást pedig az eszköz értékének költségkénti, ráfordításkénti elszámolásakor kell megszüntetni. A megszüntetett bevételt ugyanoda kell visszavezetni, ahonnan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Cash flow-kimutatás

Kérdés: A cash flow-kimutatás sorainak értelmezéséhez szeretném segítségüket kérni. Konkrétan a plusz-mínusz sorok alkalmazásához. Mikor növelő, mikor csökkentő? Például a szállítóknál, a paszszív időbeli elhatárolásoknál? Nagy segítség lenne, ha választ adnának, mert alig találok szakirodalmat.
Részlet a válaszából: […] ...elszámolt terv szerinti értékcsökkenési leírás teljesösszegét a pénzügyi eredmény megállapításához azért kell hozzáadni, mert olyanköltség elszámolásáról van szó, amely az üzleti évben közvetlenül nem jártpénzeszköz-felhasználással.3. Elszámolt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. április 14.

Ismételt letétbe helyezés, közzététel

Kérdés: Előfordulhat, hogy a már letétbe helyezett, közzétett 1998-1999-2000. évi éves, egyszerűsített éves beszámolónál olyan hiányosságok kerülnek megállapításra, amelyek a megbízható és valós képet lényegesen befolyásolják. Nem világos számunkra, ilyen esetben az érintett évek közzétett és módosuló adatait hogyan kell ismételten közzétenni, évenként külön-külön vagy a feltárás évében összevontan? A megoldást egy összetett példán kérjük bemutatni, egészen a tőkeváltozás megállapításáig.
Részlet a válaszából: […] ...évi megállapításokat: a társaság 1998. június 30-án 10 millió forint értékű bővítő épületberuházást igénybe vett szolgáltatás költségeként számolt el, 1998. december 28-án pedig kiszámlázott 5 millió Ft közvetlen önköltségű saját előállítású terméket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. november 8.