Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...(A 2008-2012 között felmerült tételek között lehetnek olyanok, amelyek már aktualitásukat vesztették.) A B cégnél felmerült költségeket az A cég részére térítés ellenében vagy térítés nélkül át kell adni, ha azok még ma is valósak, a jelentős...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó

Kérdés: 2020. január 1-jétől hatályát veszti az Eva-tv. Az e törvény hatályon kívül helyezésével az Eva-tv. hatálya alá tartozó szervezetek is megszűnnek? Hova, milyen adótörvény hatálya alá kerülnek? Milyen számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak a jogszabályi háttér megszűnéséhez? Hogyan alakulnak ezek egy bt. esetében?
Részlet a válaszából: […] ...(még egyszer nem lehet számításba venni):– az evaalanyként lezárt adóévben teljesített valamennyi, egyébként a Tao-tv. alapján költségnek minősülő juttatást (kiadást);– az immateriális javaknak, a tárgyi eszközöknek az evaalanyiság megszűnésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Egyéni vállalkozó által alapított kft.

Kérdés: Kérem, részletesen ismertessék a 2019. júliustól hatályos, egyéni vállalkozó által alapított kft.-vel kapcsolatos számviteli, adózási, illeték- és egyéb szabályokat!
Részlet a válaszából: […] ...de az Szja-tv. 49/A. §-a (3)-(5) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételével.Az Szja-tv. 10. számú melléklete alapján a korábban költségként elszámolt, és a megszűnéskor meglévő összes készlet, a 200 ezer forintot meghaladó értékű tárgyi eszköz (ideértve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Egyéni vállalkozás megszüntetése (eva)

Kérdés: Mi a menete a bevételi nyilvántartást vezető evás egyéni vállalkozás megszüntetésének? Hogyan kell megállapítani a tárgyi eszközök piaci értékét?
Részlet a válaszából: […] ...az értékcsökkenési leírást a más által (a szállító által) kibocsátott bizonylaton feltüntetett értékre, mint beruházási költségre vetítve állapítja meg.Az előbbiek alapján tehát az evaalanyiság alatt vagy azt megelőzően beszerzett immateriális javak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 31.

Egyéni vállalkozó egyénicég-alapítása

Kérdés: Az egyéni vállalkozó egyéni céggé "alakulásával" kapcsolatban kérdezem. 1. Előadáson hallottam, hogy az elhatárolt veszteséget továbbviheti az egyéni cég, de erre sehol nem találtam törvényhelyet. Sem a továbbvitelre, sem ennek módjára, mértékére. Ha ez lehetséges, hogyan, mikor kell ezt dokumentálni? 2. A követelések leltározásáról szó van, de a kötelezettségekről szintén nem találtam semmit. Mi történik az egyéni vállalkozó megszűnés utáni kifizetetlen kötelezettségeivel (szállítók, adótartozások)? Ezeket, ha később kifizeti, hogyan kerülnek a költségei közé? 3. Problémám van a meglévő tárgyi eszközökkel, amiket esetleg nem apportál az egyéni cégbe: a) ha nulla értéken van, vonatkozik-e rá a megszűnésre vonatkozó Szja-tv. 10. mellékletének II. pontja, miszerint bevételként kell elszámolni, b) Szja-tv. 49/A. § szerinti nettó értéken kell számba venni, c) vonatkozik-e erre a megszűnésre az Áfa-tv. 11. §-a (2) bekezdésének d) pontja, a megszűnt egyéni vállalkozónál is maradnak eszközök, illetve továbbviszi, de apport után nem fizet áfát?
Részlet a válaszából: […] ...alapján (még ha kissé ellentmondásosis) – a bevallásában szereplő kiadást az egyéni vállalkozó a vállalkozóibevételével szembeni költségként veheti figyelembe.– Ha a kötelezettség teljesítése nem történik meg amagánszemély által az egyéni vállalkozóként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 7.

Adóalap-levezetés

Kérdés: Egy mikro- és kisvállalkozás 2003. évi adatai a következők: Megnevezés Ezer forint Adózás előtti nyereség 5000 Beruházás [Tao-tv. 7. § (1) bek. zs) pont] 4000 Előző évek elhatárolt vesztesége (2003-ban érvényesíthető) 2000 Számviteli értékcsökkenés 3000 Tao-tv. szerinti értékcsökkenési leírás 2000 Saját tőke 3000 Jegyzett tőke 3000 Eredménytartalék 0 A vállalkozás fejlesztési tartalékot is képezni kíván. Kérdés, melyek az adózás előtti eredményt növelő, csökkentő tételek, és ennek alapján az adóalap és az adó? Hogyan kezelendő a negatív adóalap?
Részlet a válaszából: […] ...adóalap a következő öt adóévben csökkenti az adózás előtti eredményt, ha a vállalkozás 2003. adóévi árbevétele több, mint a költségek és ráfordítások 50 százaléka, adóhatósági engedély szükséges ahhoz, hogy a negatív adóalap a következő öt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 22.