Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...leírtakhoz kapcsolódnak a válaszok, majd azt követően a konkrét kérdésekhez.A társaság a 2012. évet követően már nem számolt el költségeket, azokat az ügyvezető saját zsebből fizette. Nem szabályos ugyan, de mivel a társaság nem végzett tevékenységet, bevétele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Hulladék anyag felvásárlása

Kérdés: Társaságunk műanyaghulladék feldolgozásával foglalkozik. A feldolgozandó hulladék egy részét magánszemélyektől, ún. "kupakgyűjtő verseny" keretében iskoláktól, óvodáktól, közintézményektől vásárolja meg. A hulladék vételárát vételi jegy alapján fizetjük ki. A vételi jegy mellékleteként tájékoztatjuk a magánszemélyt az Szja-tv. idevonatkozó szabályairól, aki nyilatkozik arról, hogy azt tudomásul vette. A vételi jegy értékét fizethetjük átutalással? Ha nem, milyen módon oldható ez meg? Szükséges-e a magánszemély nyilatkozatát felülvizsgálni? Az adóév végén kell-e adatot szolgáltatni a beszállító magánszemélyekről? Mivel a hulladékfelvásárlás a fordítottan adózó körbe tartozik, a vételi jegy, illetve az adásvételi szerződés alapján levonásba helyezhető a fordított áfa? Ha az iskolák, óvodák, közintézmények nem számlaképesek, milyen bizonylattal tudjuk szabályszerűen kezelni a tőlük történő felvásárlást?
Részlet a válaszából: […] ...jövedelmet úgy kellmegállapítani, hogy a bevételből (az eladási árból) le kell vonni az átruházómagánszemélyt terhelő igazolt költségeket. Ha a megszerzésre fordított összeg atörvény szerint nem állapítható meg, akkor az 58. § (5) bekezdése alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 19.

Uniós cégtől utazásszervezés igénybevétele (áfa)

Kérdés: Társaságunk Magyarországon bejegyzett utazásszervező kft. Uniós országban bejegyzett utazásszervező cég által szervezett utazást értékesít Magyarországon magánszemélyek részére. Cégünk az utakat uniós országban bejegyzett cégtől megvásárolja, amely cég társaságunknak a költségeket (hajó, repülő, szállás stb.) utazásszervezés címén leszámlázza. Kérdésem: 1. Az utazásszervezés költségeivel kapcsolatosan melyik cégnek keletkezik áfafizetési kötelezettsége? Amennyiben társaságunknak kell fizetni, akkor az áfa levonásba helyezhető-e 2009-es szabályok szerint? 2. 2010-es évre a változások érintik-e fentieket? 3. A társaságunk felé számlázott szervezési költségek (hajó, repülő, szállás stb.) közvetített szolgáltatásnak (815 szla.) vagy (52 szla.) anyagjellegű költségnek minősülnek?
Részlet a válaszából: […] ...nevesítetten, tételesen, az ellenértékrészletezésével felsorolja. Ha ezen feltételek nem teljesülnek, akkor igénybevett szolgáltatás költségeként kell elszámolni az uniós partner általszámlázott tételeket (ideértve az azokra felszámított és le nem vonható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 4.

Cégnyilvántartásból törölt cég számláinak kifizetése

Kérdés: Építőipari tevékenységet folytató ügyfelünk 2008. év elején olyan cégtől fogadott be és könyvelt le számlákat, amely céget a cégbíróság már az év elején törölte a cégnyilvántartásból. Ügyfelünk szerint a már törölt cég a munkát ténylegesen el is végezte, és így a számla kifizetésre került. Az elvégzett munka a fordított adózás alá tartozott, és így is került bevallásra. Az áfa önellenőrzését elvégeztük. A lekönyvelt számlák elszámolhatók-e társaságiadó-alapot csökkentő költségként?
Részlet a válaszából: […] ...számlázott teljesítmény, akkor az ügyfél által – ilyen jogcímen -elszámolt árbevétel fedezi a törölt cég által számlázott és költségkéntelszámolt összeget. Ez esetben nincs olyan költség, ráfordítás, amelyet atársaságiadó-alap megállapítása során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.

Társasházi elszámolások (tulajdonos társaságok)

Kérdés: A társasház tulajdonosai jogi személyiséggel rendelkező belföldi társaságok, az Áfa-tv. és a Tao-tv. alanyai. Minden tulajdonosnak van épületrésze, valamint közös az udvar, a kapu. Az udvar egy része eladásra kerülhet. Ezért a társasház az ingatlan értékesítése és bérbeadása esetére is áfafizetési kötelezettségre bejelentkezett. Kérdéseim egyrészt az ingatlan értékesítésével keletkező jövedelem személyi jövedelemadójához kapcsolódnak, másrészt annak felhasználásához, a társasháznál felmerülő költségek elszámolásához.
Részlet a válaszából: […] ...téríti vagy téríteni köteles akötelezettnek. Ilyennek tekintendő a közös tulajdonba tartozó épületrész,épületberendezés fenntartása költségeinek, a rendes gazdálkodás körét meghaladókiadásoknak, a külön tulajdonon belül nem mérhető közüzemi és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. december 11.

Hulladékfelvásárlás, fordított adózás

Kérdés: Belföldi adóalany belföldi felvásárlótól vásárol hulladékot, és azt továbbértékesíti. Az áfabevallásban a kapott számla alapján befizetendő adója lesz, amely le is vonható? Ugyanakkor a működésével kapcsolatos egyéb költségeinek az áfája is levonható. Így állandó visszaigénylési pozícióba kerülhet?
Részlet a válaszából: […] A válasz röviden az, hogy a hulladékfelvásárlás fordítottadózása miatt nem kerül a belföldi adóalany visszaigénylési pozícióba.Természetesen, egyéb tevékenysége miatt lehet, hogy visszaigénylésrekényszerül.A kérdésben foglaltakra – lényegében – a Számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. április 13.