Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdező nem árulta el, hogy a rendezvényszervező vagy a rendezvényszervezőt igénybe vevő cég szempontjából kérdez. A kérdésben leírtakból arra következtettünk, hogy a rendezvényszervező cég problémájára szeretne a kérdező választ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Közösen beszerzett gép aktiválása, üzemeltetése

Kérdés: Három társaság közösen vásárolt egy munkagépet (közösen tudják előteremteni a saját erőt, a kapacitást is csak együtt tudják kihasználni), amihez vissza nem térítendő támogatást is kapnak. A gépet, természetesen, csak az egyik társaság (legyen ez az "A" társaság) aktiválhatja, és számolhatja el annak a költségeit, de a másik két társaság ("B" és "C" társaság) is használja majd. Milyen könyvviteli megoldás lehetséges a leírtak elszámolásához? Alkalmazható-e ez esetben a közös üzemeltetésre vonatkozó előírás? Ha igen, milyen feltételekkel, hogyan lehet ezt dokumentálni?
Részlet a válaszából: […] ...válasznál külön kezeljük a munkagép közös beszerzését, illetve a közösen beszerzett munkagép üzemeltetési költségeinek az elszámolását, annak lehetséges formáit.Helyesen látják, hogy a közösen beszerzett munkagépet csak az egyik társaság (az "A"...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Építési-szerelési tevékenység végzése külföldi alvállalkozóval

Kérdés: Egy magyar kft. szerződést kötött egy magyar építési konzorciummal magyarországi építkezésen végzendő szerelési munkára. Az áfaelszámolás a fordított adózás szerint történik. Az építkezésen végzett szerelési munkára a magyar kft. alvállalkozási szerződést kötött egy lengyel céggel, amely a szerelési munkák nagy részét elvégezte, amit 0% áfával számlázott. A lengyel cégnek szállítási szerződése is van az építési konzorciummal. A lengyel cég az építkezéshez szükséges termékeket leszállítja Magyarországra, 0%-kal számlázza. A magyar cég az építkezésen elvégzi a teljes projektmenedzseri feladatokat, irányítást, ellenőrzést. A magyar cég az építkezésen igénybe vett gépek és konténerek bérleti díját továbbszámlázza a lengyel cég részére. Milyen módon, milyen áfával kell számlázni, hogyan kell könyvelni a befogadott számlát? Visszaigényelhető az áfa? A szállításhoz szükséges kamion behajtási engedélyét a magyar cég intézi, és ő kapja az áfás számlát, amelyet átszámláz a lengyel cégnek. Milyen módon, milyen áfával kell számlázni, hogyan kell könyvelni a befogadott számlát? Visszaigényelhető az áfa? A lengyel cég alkalmazottainak, vezetőinek esetenként a magyar cég intézi a szállásfoglalást, az étkeztetést Magyarországon, és fizeti ennek a számláját, amelyet továbbszámláz a lengyel cégnek. Kérdése mint az előbbieknél! A magyar cég végzi a szereléshez esetenként felmerülő anyag- és szerszámbeszerzéseket, amelyet számláz a lengyel cég részére. Milyen módon, milyen áfával kell ezt számlázni, a befogadott számlát hogyan kell könyvelni? Visszaigényelhető az áfa?
Részlet a válaszából: […] ...59/52.A behajtási engedélyek díja egyéb szolgáltatásnak minősül (hatósági igazgatási, szolgáltatási díjak, illetékek), ilyen címen a költségek között annál az adóalanynál kell megjelennie, amely cég azt fizeti, amely cégre azt kivetették. Ha az összemérés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Lízingelt személygépkocsi kölcsönadása

Kérdés: Operatív lízingelt személygépkocsit haszonkölcsön-szerződéssel a cég kölcsönad 60 hónapon át. A számla gépkocsibérleti díjról szól. Lehet-e ez a megnevezés gépkocsiköltség továbbszámlázása? Továbbszámlázásra kerülnek a használat során felmerülő költségek is, mint például az autópálya-matrica, annak hiánya miatti pótdíj, parkolási, gyorshajtási és egyéb közlekedési bírság, mert a használat ideje alatt a kölcsönvevőt terheli. A kölcsönadó továbbszámlázza a gépjármű bérleti díját, cégautóadót, gépjárműadót, kötelező felelősségbiztosítást, casco díját, eseti egyéb költségeket (pótdíj, bírság, casco önrész, avulás). Mi a megfelelő mód az említett díjak továbbterhelésére?
Részlet a válaszából: […] ...számlázza (tőketörlesztés nincs, mert a használatba adott személygépkocsi nem képezi a kérdező tulajdonát). A számlán a "gépkocsiköltség továbbszámlázása" elnevezés feltüntetése nem ajánlott, mert egyrészt szerződéssel nincs alátámasztva, másrészt –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 30.

Bérlő által igényelt fejlesztés áthárítása

Kérdés: Az ingatlant bérbe adó társaság a bérlő kérésére, a bérlő igényeinek megfelelően áramkapacitás-növelést hajt végre, és fizeti a közüzemi szolgáltatónak a fejlesztés díját, amely díjat a bérlő megtérít a bérbeadónak. Mi az ügylet helyes elszámolása? A bérleti díjba beépítheti-e a fejlesztés költségeit a bérbeadó a határozott ideig tartó bérleti időszakban? Ez okozhat-e későbbi problémát, mivel a fejlesztés hatása a bérleti időszakon túl is érvényesül? Az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok között állományba vett eszköz amortizációját hogyan lehet helyesen megállapítani? Van-e jogi lehetősége a fejlesztés továbbszámlázásának? Ehhez a szolgáltató hozzájárulása szükséges? Lehet közvetített szolgáltatás?
Részlet a válaszából: […] ...jogviszony megszűnése után sem lehetnek problémák (mert a bérleti jogviszony megszűnése utáni időszakot terhelő, a fejlesztésből eredő költségek nem kerülnek áthárításra).A költségeknek a válaszban leírtak szerinti továbbhárításához nincs szükség a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Előre bekért bérleti díj kezelése

Kérdés: A kft. több lakást is bérel magánszemélytől, cégtől azért, hogy további bérbeadás valósuljon meg. A bérbeadásra nem választotta az áfát. Ha a lakást magánszemélytől bérli, és – szerződés alapján – 36 hónap bérleti díjat előre kifizet, akkor a kifizetés időpontjában von és fizet adót? Ha a lakást cégtől bérli, a főbérlő is bekéri előre a 36 hónapot, akkor a bérleti díjat el kell határolni (a magánszemélytől történő bérlet esetén is)? A bérbe­adással foglalkozó cég is előre beszedi a bérleti díjat, a bevételt is el kell határolni? A bérleti díj számlázása esetében mi az áfa szerinti teljesítési időpont?
Részlet a válaszából: […] ...alapelv érvényesülése érdekében – az igénybe vett szolgáltatásként elszámolt 36 hónap bérleti díjából csak az maradhat a költségek között, ami a bérleti időszak tárgyévre jutó részére arányosan jut, az ezt meghaladó részt a következő évekre (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.

Magánszemély fürdőszobájának felújítása

Kérdés: A kft. 50 százalékban tulajdonosa egy budapesti lakásnak. A másik tulajdonos a kft. ügyvezetőjének az édesanyja, aki életvitelszerűen a lakásban lakik. A kft. felújíttatta a lakás fürdőszobáját bruttó 2 millió forintért, amelynek teljes összegét a kft. bankszámlájáról fizették ki. A vállalkozó a számlát a könyvelésre benyújtotta. Az áfa és a tao szempontjából hogyan kell eljárni? A felmerült költségeket hogyan kell elszámolni? Számvitelileg mi a teendő?
Részlet a válaszából: […] ...lakás bérleti díjának 50 százalékával?Ha minden kérdésre pozitív a válasz, akkor is a kérdés szerinti lakás fürdőszoba-felújítási költségeinek 50 százalékát, bruttó egymillió forintot kell a kft.-nek számláznia a másik tulajdonos, a kft. ügyvezetőjének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 15.

Nonprofit szolgáltató számlázása

Kérdés: Társaságunk szakképzéssel foglalkozó nonprofit gazdasági társaság. Tulajdonosa 99%-ban az önkormányzat. Tevékenysége változatlan, fogadja a térség szakiskoláinak tanulóit elméleti és gyakorlati képzésre. 2013-tól megváltozott a finanszírozási rendszer, belépett a rendszerbe a KLIK, amellyel tárgyalásokat folytattunk az általuk igénybe vett szolgáltatás ellenértékének meghatározására és számlázására vonatkozóan. Számlázhatunk-e oktatási szolgáltatást adómentesen? Ha nem, mi lehet a megfelelő szolgáltatási címszó az oktatói bérköltség és az egyéb rezsiköltség számlázására? Az ingatlan- és gépberuházás EU-s támogatásból valósult meg, így bérleti díjat nem számlázhatunk. Üzemeltetési hozzájárulást számlázhatunk? És az áfamentes? A KLIK-nek számlázott összeg vállalkozási célú bevétel? A megváltozott finanszírozás kapcsán tekinthető-e még a társaság szakképzéssel foglalkozó társaságnak?
Részlet a válaszából: […] ...a társaság a KLIK felé, különösen úgy nem, hogy a KLIK felé adómentesen számlázott összeg fedezetet nyújtson az oktató bérköltségén túlmenően a műszaki személyzet, takarítók, portások stb. bérköltségén felül a használt termek – bármilyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 10.

Termőföld-bérbeadás

Kérdés: Magánszemély tulajdonában van egy külterületen lévő lakóház, udvar és gazdasági épület. A külterületi ingatlanon – udvar, gazdasági épület, lakóház mellé – egy kft. (amelyben a magánszemély 50%-ban tulajdonos) épített egy gazdasági építményt (műhelyt). A tulajdoni lapon szerepel egy bejegyző határozat, miszerint a terület természetvédelmi rendeltetésű. A magánszemély bérbe kívánja adni a külterületet, amire az épület kerül. A magánszemélynek – mivel adószámot szeretne kérni – milyen tevékenységeket kell felvenni, hogy bérbe tudja adni a külterületet? A NAV-hoz kell bejelentkeznie vagy a helyi önkormányzathoz? A műhely rezsiszámlái a magánszemély nevére szólnak, nem lesznek külön almérők. A magánszemély hogyan tudja a rezsit kiszámlázni a cégnek?
Részlet a válaszából: […] ...a lakóingatlannak nem minősülő ingatlanbérbeadását adókötelessé teszi. A választásnak az ingatlan-bérbeadáshoz kapcsolódóközüzemi költségek továbbszámlázása szempontjából is jelentősége van. Itt aztkell figyelembe venni, hogy az adó alapjába beletartoznak azok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 17.

Eredményen való osztozás

Kérdés: A kft. kizárólag pénznyerő automatákat üzemeltet, tevékenysége tárgyi áfamentes. A pénznyerő automatákat különböző vendéglátó-ipari egységekben helyezi el, egyéni vállalkozóknál. Az egyéni vállalkozó állandó összegű bérleti díjról állított ki számlát, 25 százalékos áfával. A tiszta játékbevétel a kft.-t illeti meg, a bérleti díjat költségként számolja el. A jövőben – szerződés alapján – osztoznak a bevételen, amelyről az egyéni vállalkozó számlát állít ki. Kérdésem, ez a számla áfás vagy áfamentes legyen? Szerintem áfaköteles. Olvastam az 1471. számú kérdésre adott válaszukat. Azóta azonban már hosszú idő eltelt, a törvények is változtak. Ügyfelem ragaszkodik az áfamentes számlázáshoz.
Részlet a válaszából: […] A Számviteli Levelek 71. számában szerepel az 1471. számúkérdésre adott válasz. Nemcsak az a probléma, hogy azóta hosszú idő telt el,hanem az is, hogy az a kérdés egészen másról szólt, és ennek megfelelően ajelenlegi kérdésre nem lehet adaptálni az akkori választ.Az Áfa-tv....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 24.
1
2