Műemlék jellegű épületek felújítási terveinek felhasználási joga

Kérdés: Társaságunk állami tulajdonú műemlék jellegű épületek felújítását végzi, amelyhez terveket rendel meg. A vételár ezeknek a terveknek a felhasználási jogát is tartalmazza. Hogyan kezelendő a felhasználási jog ellenértéke: ingatlanérték-növelő tételként, vagyoni értékű jogként, esetleg ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogként? Ez a kérdés társaságunk esetében azért is lényeges, mert a 2018. évi 134. törvény az állami tulajdonú ingatlanok esetében a szerzői jogok, illetve felhasználási jogok tekintetében is kimondja az állami tulajdonba kerülést. Ha társaságunk nem kezeli külön számviteli szempontból a felhasználási jogot (szerzői jogot), akkor milyen módon tudjuk kezelni annak átadását az állam, illetve a tulajdonosi joggyakorló részére? Véleményünk szerint tehát a felhasználási jog külön vagyoni értékű jogként kezelendő a számviteli nyilvántartásban is, hiszen ez egy forgalmi értékkel rendelkező, átruházható vagyoni értékű jognak minősül, amivel ráadásul el is kell számolnunk. Hangsúlyozom, hogy nem felhasználási díjat fizetünk a felhasználási jog jogosultjának, hanem mi leszünk a felhasználási jog jogosultjai. És véleményem szerint – mint ilyet – a számvitelben, illetve a könyvelésben is le kell követni, vagyis külön nyilvántartásba kell venni vagyoni értékű jogként (szellemi termék felhasználási joga). A kérdés még az, hogy – mivel ingatlanhoz kapcsolódó tervről beszélünk – melyik csoportban kell kimutatni: az ingatlanok között, vagy az immateriális javak között?
Részlet a válaszából: […] ...Az egyszer használatos jogot pedig számvitelileg sem lehet az eszközök között nyilvántartásba venni, azt a felmerülés időszakában kell költségként elszámolni. (Akérdés szerinti esetben az épület felújításának költségei között, ha – a megrendelővel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

Feles bérleti szerződéssel termény átadása

Kérdés: Társaságunk mikrogazdálkodó, áfa- és kivaalany, kettős könyvvitel szerint az 5. számlaosztályban számolja el a költségeit. 2018-ban szántóföld művelésére feles bérleti szerződést kötött több magánszeméllyel. A feles bérleti szerződés alapján a megtermelt termény 20%-át a bérbeadónak kell átadnunk. Milyen számviteli, elszámolási, könyvelési tételeket kell elvégeznünk, illetve milyen adózási (áfa, kiva, szja stb.) szabályokat kell alkalmaznunk?
Részlet a válaszából: […] ...akkor azt piaci értéken, az áfa felhasználásával számlázni kell a magánszemély felé: T 311 – K 91-92, 467, és annak a közvetlen önköltségét a ráfordítások közé át kell vezetni: T 81-83 – K 591. A feles bérleti díj nem adózott összegét (az átadott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 28.

Adott támogatások elszámolása alapítványnál

Kérdés: A kettős könyvvitelt vezető alapítvány a tárgyévi bevételei terhére dönt támogatások kifizetéséről, miközben a támogatások elszámolása a számviteli törvény szerint pénzforgalmi tétel. Ez az éves számviteli eredmény indokolatlan ingadozását okozhatja, gátolja a valós vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet megítélését. A kuratórium gazdálkodási döntéseit a tárgyévben járó és legkésőbb a mérlegkészítésig pénzben is megkapott támogatások terhére hozza. Ezek terhére kerülnek az adott támogatások megítélésre. Lehetséges elszámolási mód lehetne az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének alkalmazása a következők szerint: a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 86 – K 479 (Egyéb ráfordítás – különféle egyéb kötelezettség); a pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381; év végén a rövid lejáratú kötelezettségek közül az egy éven túl lejárókat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé. Ez az elszámolási rend könnyen követhető, analitikája egyszerűen szervezhető. Egyedül az egyéb ráfordítást, összhangban az összemérés elvével, nem pénzforgalommal könyveljük. Másik alternatíva: a kuratórium döntését könyvvitelen kívül vezetjük, majd pénzforgalommal elszámoljuk a támogatást ütemezés szerint: T 86 – K 384; a támogatási szerződésből még hátralévő biztos tartozásokat – a realizációs elvet felrúgva, az összemérés elvét nem teljesítve – nem könyveljük.
Magánszemélyek részére adott támogatások esetén: Ott az elszámolt összegeket személyi jellegű kifizetésként indokolt kimutatni, miközben a szerződött, fix összegű, adott időpontban esedékes nemteljesítéshez kötött jövőbeni kifizetésekre nem is tudnánk más módon fedezetet képezni, mint az Szt. 4. §-a (4) bekezdésének az alkalmazásával a következők szerint:
- -a kuratórium döntése alapján a teljes támogatási összeget felvesszük kötelezettségként: T 55 – K 479; pénzforgalommal elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint a kötelezettség csökkenését: T 479 – K 384, 381;
- -év végén, az éven túli elszámolásokat átsoroljuk a hosszú lejáratú kötelezettségek közé;
- -a még ki nem fizetett, nem számfejtett összegekre, a bizonytalan, de várható adókra, járulékokra céltartalékot képezünk: T 86 – K 42.
A másik alternatíva szerint nem vennénk figyelembe az összemérés elvét, és a számfejtéssel elszámoljuk a támogatás ütemezése szerint az esedékes támogatást és járulékait: T 55 – K 479. Így a könyvelés a jövőbeli biztos tartozásokat nem tartalmazná.
Részlet a válaszából: […] ...időszak eredményének meghatározásakor a tevékenységek adott időszaki teljesítéseinek elismert bevételeit és a bevételeknek megfelelő költségeit (ráfordításait) kell számításba venni, függetlenül a pénzügyi teljesítéstől. Ebből az következik, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Épületfelújítás egyéni vállalkozónál

Kérdés: Egyéni vállalkozó szabad felhasználású hitelt vett fel, melynek egy részét a tulajdonában lévő szálló és söröző felújítására használta. A vállalkozói igazolványát csak a felújítás befejezése után váltotta ki. Milyen dokumentumok alapján és milyen értéken tarthatom nyilván a tárgyi eszközök között a szállót? A hitelező bank jóval magasabbra értékelte az ingatlant, mint a beszerzési ár volt, melyik alapján számolhatom el az értékcsökkenést? A hitel összege rá van terhelve az ingatlanra, de a hitelösszegnek csak töredékéről van számla a könyvelésben, ennek ellenére elszámolhatom költségként a hitelkamatot? A hitelt kezelhetem a vállalkozás érdekében felmerültnek? Bevihető esetleg a bank által értékelt összegben apportként? Ha így járok el, ennek van bármilyen adóvonzata? A törlesztőrészleteket a magánbankszámlájáról fizeti, és nem kíván másikat nyitni a vállalkozáshoz, erre nem is kötelezi semmi. Az Áfa-tv. szerint ez nem beruházás, mivel nem új eszköz jön létre, így az építő-anyagok és berendezések áfája levonható áfaként, de csak ha beveszem a tárgyieszköz-nyilvántartásba? Hogyan járjak el helyesen?
Részlet a válaszából: […] ...mellékletének az értékcsökkenésileírás elszámolására vonatkozó II. fejezete szerint az értékcsökkenési leírásalapja a beruházási költség, amely az üzembe helyezésig felmerült következőkiadások: a tárgyi eszköz beszerzési ára, saját előállítás esetén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 6.

Magántulajdonban álló lakás használata (áfa)

Kérdés: A kft. székhelyét a tagok tulajdonában lévő lakásba kívánja áttenni. Ott kerülne kialakításra az iroda is. Mi a helyes eljárás a szerződés megkötésekor, milyen elszámolást kell követni a térítésmentes bérlet (a kft.-nél), illetve a magánszemélyeknél elszámolásra kerülő közös költségek tekintetében? Hogyan kezelendő a közös költségek áfatartalma?
Részlet a válaszából: […] ...is kötelezettek, azonban azÁfa-tv. 48/A. §-a alapján mentesülhetnek az adómegállapítási, -bevallásikötelezettség alól.A közös költség, rezsiszámlák tekintetében a kft. kizárólaga saját nevére szóló számla alapján élhet a levonási joggal [Áfa-tv. 35...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 19.

Szt. 2005. évi változásai II.

Kérdés: A Számviteli Levelek 96. számában az 1959. kérdésre adott válaszban olvastam, hogy az Szt. 2005. évi változásai között vannak olyan változások is, amelyek az esetenként vitatott kérésekre adnak pontosító, kiegészítő rendelkezést. Melyek ezek?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségként), és azokra azeszközökre vonatkozó elszámolási szabályokat alkalmazza (ideértve azértékcsökkenési leírás költségkénti elszámolását is).Ezen számviteli előírás alkalmazásának azonban az afeltétele, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 3.