Nem szokásos tevékenység, IFRS-ek alkalmazása

Kérdés: Ügyfélkörünkben merült fel kérdés a 2022. 10. 10-én esedékes Pénzügyi vállalkozások különadójával (Extraprofitadó) kapcsolatban: A Magyar Közlöny 2022. évi 118. számában megjelent 257/2022. kormányrendelet módosítja a korábbi – 93. számban megjelent – Pénzügyi vállalkozások különadója alapjának meghatározását, melyben az adó alapja:
"A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti, az adóévet megelőző adóévi éves beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel, azzal, hogy nem tartozik a nettó árbevételbe a Htv. 40/D. § (2) bekezdés f) pontja szerinti, a nem a szokásos tevékenység keretében keletkezett áruértékesítésből, szolgáltatásnyújtásból származó bevétel."
Jól értelmezzük, hogy esetünkben (nem választottuk az IFRS-t) a Magyar Közlöny 93. számában megjelentekkel [197/2022. (VI. 4.) kormányrendelet] ellentétben, nem kell az adó alapjának meghatározásánál az áruértékesítésből származó bevételt figyelembe venni, vagy ez csak azokra a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozik, amelyek az IFRS szerint vezetik a számviteli nyilvántartásaikat? Hogyan kell eljárni a nem IFRS szerint könyvelőnek a nem szokásos tevékenység keretében keletkezett szolgáltatásnyújtásból származó bevétel esetében?
Részlet a válaszából: […] ...beszámolóját az IFRS-ek szerint készítő vállalkozó a Htv. szabályait a nettó árbevétel, az eladott áruk beszerzési értéke, az anyagköltség, a közvetített szolgáltatások értéke és az alvállalkozói teljesítések értéke megállapítása során a 40/C-40/I....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 27.

Visszautalt támogatás könyvelése, kezelése (kiva)

Kérdés: Társaságunk a 2019. évben GINOP pályázat keretében K+F+I tevékenység támogatására a projekt összes költségének (110 M Ft) 55%-át, 60,5 M Ft-ot vissza nem térítendő támogatásként kapott. A projekt tárgya "Modern geodéziai műszereken alapuló felmérési és térképezési technológiák kifejlesztése", befejezési határideje 2021. 04. 15. Az elszámolható költségtípusok: projektmenedzsmenthez igénybe vett szolgáltatás, immateriális javak beszerzése, szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítások, szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások, eszközbeszerzés költségei. A kft. kivaalany, a 2021. évben téves elszámolás miatt 835 E Ft-ot vissza kell utalnunk, mivel a kiva összegét nem számolhatjuk el a projekt költségei között. Atámogatással kapcsolatos elszámolások a 2019. és a 2020. években megtörténtek. Helyesen járok-e el, ha a visszafizetési kötelezettséget előírom T86 – K 478, átutalása T478 – K 384, 835 E Ft? Avisszafizetéssel kapcsolatban könyvelendő-e a T 483 – K 96, 835 E Ft? A tárgyi eszközök közé nyilvántartásba vettük a műszereket és a szoftvereket. A bérköltség és a szolgáltatások költségeit szerepeltetni kell-e az 1-es számlaosztályban? A kivabevallásban szerepeltetni kell-e a csekély összegű (de minimis) támogatás összegét? Ha igen, melyik bevallási lapon?
Részlet a válaszából: […] ...azaz könyvelni kell a T 483 – K 96, 835 E Ft tételt.Véleményünk szerint az Szt. 47. § (4) bekezdés d) pont alapján a bérköltség és a szolgáltatások is részét képezik a tárgyi eszközök bekerülési értékének, így azt beruházásként, majd a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Bérleti díj mint eszközérték – hipa

Kérdés: Egy cég irodaépületet bérel a tulajdonosától, majd azt további albérletbe adja a bérleményt ténylegesen használók számára. Az őt terhelő bérleti díjat közvetített szolgáltatások értékeként ráfordításként számolja el. A helyi adótörvénynek az eszközérték-arányos adóalap-megosztásra vonatkozó szabályai szerint a költségként elszámolható bérleti díj tartozik az eszközérték fogalmába. Mivel jelen esetben a fizetett bérleti díj nem költség, hogyan kell számítani az eszközértékét?
Részlet a válaszából: […] ...hatálya alá tartozó vállalkozó főszabályként a Tao-tv. rendelkezései szerint az adóévben elszámolható értékcsökkenési leírást, a költségként elszámolható bérleti díj, lízingdíj összegét veheti eszközérték címén figyelembe. Mindezzel kapcsolatban hangsúlyos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 15.

Középvállalkozás beruházásainak támogatása szállítási ágazatban

Kérdés: Egy belföldi fuvarozócég a kamionjaira nem vehet igénybe de minimis támogatást, de csoportmentességit igen.
1. Jól gondolom, hogy az új kamionjainak a beszerzési értéke (közvetlen támogatást nem kapott rá) így az adózás előtti eredmény összegéig csökkenthető? Vagyis 300 millió forint adózás előtti eredmény és 200 millió forintos új kamion beszerzése esetén az adóalapja 100 millió forint lesz.
2. A pótkocsibeszerzésre használható a de minimis támogatás, vagy erre is csak a csoportmentességi alapján vehető igénybe? A csoportmentességinek mi a maximálisan igénybe vehető értéke?
3. Amennyiben raktárt (közvetlenül a vállalkozást szolgálja) épít, azt milyen címen veheti igénybe?
4. Irodahelyiség célú beruházásra – fuvarszervezők dolgoznak itt – is igénybe vehető?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembe venni. A támogatási intenzitás maximális mértéke a 17. cikk (6) bekezdése szerint középvállalkozás esetében az elszámolható költségek 10%-a. Ez azt is jelenti – nem regionális támogatásról lévén szó -, hogy bármely régióban üzembe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 10.

Nyílt végű pénzügyi lízinggel beszerzett tehergépkocsi értékcsökkenése

Kérdés: Közúti árufuvarozó áfaalany egyéni vállalkozó nyílt végű lízinggel szerez be tehergépkocsikat. Hogyan számolható el, és mi az alapja az értékcsökkenésnek? Igénybe veheti-e a kisvállalkozói kedvezményt, és milyen összegben?
Részlet a válaszából: […] ...törvény szerinti előírások betartása mellett, a nyílt végű pénzügyi lízinggel kapcsolatos fenti követelmények nem teljesíthetők. A költségelszámolási előnyök elérése érdekében a lízingszerződést kellene módosítani, a nyílt végű pénzügyi lízing helyett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 10.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: A személyi jellegű egyéb kifizetéseket az Szt. 3. §-a (7) bekezdésének 3. pontja tartalmazza. Az Szja-tv. 1. számú melléklete hosszan részletezi a személyijövedelemadó-mentes bevételeket (amelyek jellemzően magánszemélyek bevételei, azaz személyi jellegű egyéb kifizetésnek minősülnek, de nem így nevesítettek), az Szja-tv. 70. §-a egyes meghatározott juttatásokról, a 71. §-a a béren kívüli juttatásokról, mint adóköteles jövedelmekről rendelkezik. A KSH munkaügyi statisztikája, ami a kereseten kívüli jövedelem egyes elemeit egyéb munkajövedelemként, szociális költségként, egyéb munkaerőköltségként határozza meg. A probléma az, hogy a három helyen történő szabályozás csak részben fedi le egymást, nehezen (vagy egyáltalán nem) feleltethetők meg egymásnak, esetenként nem is azonosíthatók. A kérdés az, hogy a többirányú követelményeknek a számvitel hogyan tud megfelelni?
Részlet a válaszából: […] ...juttatások és személyi jövedelemadója553. Munkavállalóknak, tagoknak fizetett személyi jellegű kifizetések554. Jóléti és kulturális költségek559. Egyéb személyi jellegű kifizetések551. Béren kívüli juttatások és személyi jövedelemadójaLegutóbb a Számviteli...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Tartozik egyenleg a szállítói számlán

Kérdés: A 2018. évi főkönyvi kivonatban a szállítói számlák egyenlege sok esetben tartozik egyenleget mutatott. Később az is kiderült, hogy a 2018. évet megelőző évek főkönyvi számlái is hasonlóan rendre Tartozik egyenleget mutattak. A partnerek egy része már megszűnt jogutód nélkül. Mit lehet tenni? Hogyan lehet ezt 2019-ben rendezni?
Részlet a válaszából: […] ...számlák Tartozik egyenlegének az eredmény terhére történő leírása nem tekinthető a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak, nincs összefüggésben a társaság vállalkozásibevétel-szerző tevékenységével. Emiatt a Tao-tv. 8....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 20.

Egyéni vállalkozó nyílt végű gépkocsilízingje

Kérdés: Egyéni vállalkozó nyílt végű lízing keretében személygépkocsit lízingel. Mivel elektromos a gépkocsi, a cégautóadót nem kell megfizetnie. Az üzemeltetéssel kapcsolatosan felmerült javítási, üzemanyag- stb. költségeket, a havonta fizetendő áfát és az értékcsökkenést hogyan számolhatja el?
Részlet a válaszából: […] ...de a lízingbevevő egyéni vállalkozó könyveiben szerepel, és így amortizációt számolhat el utána.Az egyéni vállalkozóra vonatkozóan a költségelszámolási szabályokat az Szja-tv. a 11. számú mellékletben részletezi, amely szerint nem minősülhet kizárólag üzemi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 8.

Alapítvány továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvénye

Kérdés: Egy országos szakmai egyesület, valamint egy szintén országos szakmai alapítvány többnapos, közös, továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvényt szervez. A rendezvény az alapítvány cél szerinti, közhasznú tevékenységét is szolgálja. Az egyesület a rendezvény költségeit a részére átutalt részvételi díjakból, az alapítvány a támogatásaiból fedezi. A részvételi díj tartalmazza a szakmai programok költségeit, az előadások közötti büfé, ebéd, baráti vacsora költségeit, valamint a résztvevőknek átadott emléktárgy beszerzésére fordított kiadásokat. Az alapítvány vállalja (fedezi) a konferencia költségei közül:
- az előadások helyiségének bérleti díját,
- átutalja diákok és nyugdíjasok részvételi díját (15.000 és 25.000 Ft/fő),
- rendezi a kis értékű emléktárgyak elkészítésének költségeit.
Kérem szíves segítségüket az alábbiakban:
1. A bevételeknek és a költségeknek ilyen módon történő elszámolása nem ütközik-e törvényi előírásba?
2. Hogyan kell könyvelni az emléktárgyakat?
3. Kell-e az alapítványnak adó- és járulékfizetéssel számolnia?
Részlet a válaszából: […] ...azzal kell kezdeni, ha az egyesület és az alapítvány közösen rendezi a továbbképző és tapasztalatcsere-rendezvényt, akkor annak összes költségét elsődlegesen az egyik szervezetnél kell kimutatni, majd a másik szervezetet terhelő részét (alapvetően tételesen) tovább...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Eladásra szánt lakások alvállalkozói

Kérdés: Az építőipari cég új lakások előállításához vállalkozási szerződés alapján alvállalkozói munkákat vesz igénybe 2016-2017. években. A lakások értékesítése 2017-ben lesz. 2016-ban csupán bérbeadásból származik árbevétele. Figyelembe vehető-e az ilyen típusú alvállalkozói munka a helyi iparűzésiadó-alap megállapítása során? (A kérdező idézi a Htv. alvállalkozói teljesítések értéke értelmező rendelkezését!) Ha igen, elszámolható-e az eladásra szánt lakások kivitelezéséhez 2016. évben igénybe vett alvállalkozói munkák díja a 2016. évi bérbeadásból származó árbevétellel szemben, illetve a 2017. évi lakásértékesítésből származó árbevétellel szemben csak a ténylegesen 2017. évben végzett alvállalkozói munka értéke vehető figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...– a (4)-(8) bekezdésben meghatározottak szerint számított – összegével,– az alvállalkozói teljesítések értékével,– az anyagköltséggel,– az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés adóévben elszámolt közvetlen költségével.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.
1
2
3
5