Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...leírtakhoz kapcsolódnak a válaszok, majd azt követően a konkrét kérdésekhez.A társaság a 2012. évet követően már nem számolt el költségeket, azokat az ügyvezető saját zsebből fizette. Nem szabályos ugyan, de mivel a társaság nem végzett tevékenységet, bevétele...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Pályázati sikerdíj elszámolása

Kérdés: Tárgyieszköz-beszerzéshez kapcsolódó pályázatírói sikerdíj elszámolásához kérem a segítségüket. A tárgyi eszköz üzembe helyezése után folyik be a pályázaton nyert támogatás, ezután állítja ki a pályázatíró a sikerdíjról szóló számlát. A pályázatírói sikerdíj költség vagy a tárgyi eszköz bekerülési értéke, mivel az üzembe helyezésig a számla nem került kiállításra, de a szerződés alapján annak összege már az aktiválás előtt megállapítható? Ha a tárgyi eszköz bekerülési értékének része, akkor a szerződés alapján kell ráaktiválni, vagy utólag, a számla tényleges kiállításakor?
Részlet a válaszából: […] ...alá lehet támasztani a beszerzésre kerülő eszköz és a beszerzés támogatása közötti kapcsolatot. Ebből következően a pályázatírás költségeit (beleértve a pályázatírói sikerdíjat is) a tárgyi eszköz bekerülési értékében számításba kell venni.Az Szt. 47...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 4.

Alapítványi támogatások elszámolása

Kérdés: Az alapítvány külön adószámmal rendelkező óvodát működtet, kiadási számlái az óvoda nevére szólnak. Bevételt az óvoda az alapítványtól kap oly módon, hogy a szülők az óvodai ellátásért úgy fizetnek, hogy az alapítványt havi összeggel támogatják, amelyet az alapítvány – mint fenntartó – továbbutal az óvodának. A szülők a befizetésről bevételi pénztárbizonylatot kapnak. Kell-e egyéb dokumentum a könyveléshez? Kötelező-e mindenkinek adóigazolást adni? A fenti eljárással nem vállalkozási célú bevétel keletkezik? Ugyanez az alapítvány természetben kap támogatást (konzerv, cipő, ruha stb.), amelyet értékesíteni szeretne. A befolyt pénzt az óvodának utalná tovább az óvoda költségei fedezetére. Ez a bevétel is minősíthető cél szerinti bevételnek? A pénztárbizonylat mellett nyugtát is ki kell állítani? A beszerzési ár könyveléséhez elegendő egy nyilatkozat az adományozótól? Az adományozónak a nyilatkozaton szereplő értékről adható-e ki igazolás?
Részlet a válaszából: […] ...elszámolt támogatási (egyéb)bevételként.Az alapítvány által az óvoda részére átutalt összeget azátutalással egyidejűleg a költségek fedezetére adott támogatásként az egyébráfordítások között kell elszámolni.A természetben kapott támogatást – ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 18.

Reklámszolgáltatás vagy közös üzemeltetés

Kérdés: Országos hálózattal rendelkező üzletlánc a beszállító nagykereskedelmi cégekkel kötött szerződésben fix összegű reklámköltség-hozzájárulást kér, amit időszakonként számláz. Ezzel finanszírozza az üzletlánc időszakonként megjelenő szórólapjait, amelyeken a beszállító neve nincs feltüntetve. Az üzletlánc beszállítóinak reklámszolgáltatást végez? Vagy közös üzemeltetésről van szó? Esetleg nem számlázott engedményről?
Részlet a válaszából: […] ...mivel a felsoroltak egyikének sem felel meg a kérdésben leírt eset.Természetesen, elszámolhat a beszállító nagykereskedelmi cég reklámköltséget akkor, ha saját termékeit reklámozza, és azt olyan szerződés támasztja alá, amelyből egyértelműen megállapítható, mikor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. április 29.

Számlázás a pénzügyi lízingnél

Kérdés: A pénzügyilízing-szerződés szerint a futamidő végén nyilatkozunk vételi szándékunkról, és akkor a maradványértéken történik az adásvételi szerződés megkötése, valamint a számla kiállítása. Addig a munkagép a lízingbeadó tulajdona. Havonta számlázzák a lízingdíjat, a tőkerészt és a kamatot, amelyet költségként számolunk el. Helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...a pénzügyi műveletek bevételei, illetve ráfordításai között számolják el.A leírtakból következik, a lízingdíj törlesztőrészének költségkénti elszámolása a lízingbevevőnél ellentétes az Szt. előírásával. A lízingbevevő a lízing időtartama alatt a lízingbe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. október 16.

Lehet-e számlázni a bonust?

Kérdés: Szerződésben vállalt kötelezettségünknek eleget tettünk, akkor jár a bonus. Erről számlát bocsátunk ki a szállító felé, és értelemszerűen az adott év bevételeként számoljuk el, függetlenül a pénzügyi teljesítéstől. Helyesen járunk-e el?
Részlet a válaszából: […] ...Ugyanis éppen a vevőnél sérül mind a valódiság, mind az óvatosság, mind az összemérés elve, hiszen olyan bevételt számol el, amelynek költségrésze még az eszközök között szerepel. (A magasabb bekerülési érték még készleten van, esetleg a tárgyi eszközök...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 17.