Telephelyi ingatlanok értékesítése – kapcsolt vállalkozások

Kérdés: A cégcsoportba tartozó kapcsolt vállalkozások belföldi illetőségű, társasági adó alanyaként működő cégek. A felek adásvételi szerződés keretén belül értékesítettek telephelyi ingatlanokat. A vevő az ingatlanokat a későbbiek során az eladó részére bérbe adja. Az értékesítést megelőzően az ingatlanok szokásos piaci árának megállapítása céljából az eladó az ingatlanok értékét ingatlanszakértővel felbecsültette. A kapcsolt féllel megkötött szerződésben értékesítési árként az ingatlanok könyv szerinti értékét szerepeltetik, amely alacsonyabb az ingatlanszakértő által meghatározott szokásos piaci árnál. Az alkalmazott ellenérték következtében az eladó adózás előtti eredménye kisebb lesz, mint a szokásos piaci ár (az ingatlanszakértő által megállapított érték) alkalmazása mellett lett volna, ezért a különbözettel – a transzferár nyilvántartásával megegyezően – az eladó a tárgyévben meg fogja növelni a társasági adó alapját [Tao-tv. 18. § (1) bek. b pontja]. A különbözet jelentős, melynek a társaságiadó-vonzata is jelentős. A vevő esetében hogyan lehetne a kapcsolt fél, az eladó által növelő tételként érvényesített különbözet összegét a társasági adózás előtti eredményt csökkentő jogcímként érvényesíteni a társasági adóban, figyelembe véve azt a tényt, hogy a gazdasági esemény ingatlanbeszerzésre irányult (közvetlenül eredményhatása nem jelentkezik), valamint a különbözetet a könyviteli elszámolásaikban nem érvényesítik?
Részlet a válaszából: […] ...d) pont alapján. A Tao-tv. 18. § (1) bekezdés a) pontja alapján azonban a vevőnél fennáll, hogy az adózás előtti eredménye – a könyv szerinti érték alapján elszámolt értékcsökkenés miatt – nagyobb lett annál, mint lett volna, ha a piaci áron kötnek szerződést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. december 14.

Visszavásárolt üzletrész térítés nélküli átadása

Kérdés:

A kft. 2022. évben a kilépő tagtól visszavásárolja a 900 ezer Ft értékű üzletrészét 13 millió Ft-ért. 2023. évben a társaság meglevő tagjai részére (akik a társasággal munkaviszonyban állnak) térítésmentesen kívánja átadni a kilépő tag üzletrészét, tulajdoni hányadaik arányában. A fentiekkel kapcsolatban a tagoknak keletkezik-e adó- és szochofizetési kötelezettsége? Milyen összeg után? A társaságnak (kivaalany) keletkezik-e szochofizetési kötelezettsége? Mi lesz a szocho alapja?

Részlet a válaszából: […] ...– fentiekben körülírt – szokásos piaci értéke képezi a tagokat terhelő adó- és járulékfizetési kötelezettség alapját. A könyvviteli nyilvántartásból viszont a visszavásárlási értéket kell kivezetni, a szokásos piaci értéket nem kell könyvelni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. május 11.

Ki nem fizetett osztalék kezelése

Kérdés: Adott egy zrt., ami korábban szövetkezeti formában működött. A tulajdonosainak száma közel 600 fő magánszemély. 2014. évtől kezdődően napjainkig, a közgyűlés határozatai alapján osztalékkifizetések történtek. A kifizetésekre végső határidőt sem az alapszabály, sem a közgyűlési határozatok nem rögzítettek. Ezen évekre vonatkozóan a számviteli nyilvántartás jelentős összegű fel nem vett osztalékkötelezettséget mutat. A 2022. év májusi közgyűlésen módosították az alapszabályt, amely az osztalék fizetését már határidőhöz kötötte. Az elmúlt éveket illetően van-e valamilyen lehetőség ezen kötelezettségek megszüntetésére?
Részlet a válaszából: […] ...volt osztalékfizetés, de egyes tagok nem vették fel a nekik járó osztalékot. A Ptk. 3:245. §-a alapján a részvényesekről részvénykönyvet kell vezetni, amelyben nyilván kell tartani – többek között – a részvényes nevét, lakóhelyét stb. Úgy tűnik, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 29.

Adómentes termékértékesítés előlege, végszámlája – mikrogazdálkodó

Kérdés: Egy magyar kft., amely mikrogazdálkodói beszámolót készít, és bejelentette az MNB használatát az Áfa-tv. szerint, terméket értékesít egy EU-s tagállambeli adóalanynak. 1000 euró előleget kér a teljesítés előtt, amelyet a vevő átutalt. Ismereteink szerint a közösségi termékértékesítés során átvett vagy fizetett előleg nem keletkeztet adózási pontot, így sem az áfabevallásban, sem az összesítő nyilatkozatban nem szerepeltetendő. A kft. az előleg összegét a jóváírás napján érvényes MNB-euróárfolyamon tartja nyilván (350 forintos árfolyam), értelmezésünk alapján az Áfa-tv. 80. § (1) bekezdés a) pontja nem alkalmazandó, mivel nincs fizetendő áfa. A végszámla elkészítése során 3000 euró kerül kiszámlázásra, melyből 1000 euró előleg beszámításra kerül, így 2000 euró lesz a számla végösszege (360 forintos árfolyam). Az Áfa-tv. 80. § (1) bekezdés c) pontja alapján a forintosítást a Ptk. szerinti teljesítési dátum időpontjának megfelelő MNB-árfolyamon könyveljük. Az áfabevallás 02. sorában a teljes 3000 eurós adóalapot a teljesítés szerinti, 360 forintos árfolyamnak megfelelő forintösszegben mutatjuk ki. A 453-as előleg főkönyvi számon árfolyam-különbözetet számolunk el. Helyes-e az eljárásunk?
Részlet a válaszából: […] ...a devizás tételeket kötelezően az MNB által közzétett, hivatalos devizaárfolyamán kell forintra átszámítania és kimutatnia a könyvekben.Tekintettel azonban arra, hogy a szerződés szerinti teljesítés időpontja és az Áfa-tv. szerinti teljesítési időpont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Késve bejelentett követelés felszámolásnál

Kérdés: A 2019. év közepén "A" társaságnak elrendelték a felszámolását. Az "A" társasággal szemben követeléssel rendelkező kft. ügyvédje a követelést ugyan határidőben bejelentette, de a követelés nyilvántartásba vételéhez szükséges díjat már határidőn túl utaltatta a társasággal, így azt nem fogják elfogadni. A követelés megtérülésére esély sincs a felszámoló szóbeli tájékoztatása alapján. Ilyen esetben a követelés leírásakor a társaságiadó-alapot meg kell növelni vagy sem, illetve a követelés áfája visszaigényelhető-e 2020. január 1-je után?
Részlet a válaszából: […] ...igényének kielégítésére várhatóan nincs fedezet. A felszámoló igazolása alapján a követelés behajthatatlan követelésként a könyvekből kivezethető, az igazolás kérésével a hitelező valójában lemondott a követeléséről.A Tao-tv. 8. §-a (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Követelés elévülése, értékesítése

Kérdés: Külföldi leányvállalatunk működése évek óta veszteséges, gazdasági tevékenységét már két éve nem folytatja. Rendelkezésre álló információink szerint nincs eszköze, mely fedezné a követelésünket. A társaságunk felé fennálló tartozásra értékvesztést számoltunk el: 2011-ben a teljes kintlévőség után 50%-ot, 2012-ben további 10%-ot, tehát az eredeti számlakövetelés a számvitelben jelenleg 40%-os értéken szerepel. Az értékvesztés elszámolása után először a 2012. évi társaságiadó-bevallásban a teljes követelés 20%-ának megfelelő összeggel csökkentettük a társasági adó alapját. 2013-ban jelentős összegű lesz az elévültté váló (5 éven túli esedékességű) követelésünk (a teljes követelés fele), a követelés behajtására (felszámolás, peres eljárás) nem tettünk intézkedést. Az elévült követelésre jutó, 2012-ben a társaságiadó-alap csökkentéseként figyelembe vett 20%-os összeggel 2013-ban növelni kellene az adóalapot? Az adóalap növelésének elkerülése érdekében engedményeznénk kötelezettségcsökkentés ellenében anyavállalatunknak ezt a követelést. Ha az eredeti számlakövetelések összegével értékesítenénk a követelést, akkor a 2013. évi társaságiadó-alapot meg kellene növelnünk a tavalyi évben csökkentőként elszámolt 20%-os összeggel? Ha a követelést az eredeti számlakövetelés 40%-os (ezen az áron van az értékvesztésekkel korrigáltan) árán értékesítenénk, akkor nem kellene a 2013. évi társaságiadó-alapunkat megnövelni? Ebben az esetben van-e társaságiadó-korrekció? Mi az optimális megoldás? A transzferár-nyilvántartásban hogyan kell (kell-e) szerepeltetni a fenti követelésértékesítést?
Részlet a válaszából: […] ...2012-ben adózás előtti eredménycsökkentésként, akkor a nyilvántartott értékvesztés mértékéig (400) lehet csökkenteni az adóalapot, a könyv szerinti értéket (ami szintén 400) el kell számolni ráfordításként, és 1000 a növelő tétel [Tao-tv. 3. sz. mell. A) fejezet 10...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Áfatörvény szerinti árfolyam használata

Kérdés: Ha a vállalkozás él az Szt. biztosította lehetőséggel, és külföldi pénzértékben meghatározott követelései és kötelezettségei forintértékét az Áfa-tv. szerinti árfolyam használatával határozza meg – a vállalat egyébként az MNB-árfolyamot használja –, akkor melyik napi árfolyamokon történik az alábbi tételek forintosítása: Közösségen belüli, Közösségen kívüli termékértékesítés különböző paritások mellett, és ezen értékesítések helyesbítő számláinak forintosítása, továbbá Közösségen belüli, Közösségen kívüli szolgáltatásnyújtás, és az erről készült helyesbítő számla forintosítása?
Részlet a válaszából: […] ...kívüli adóalany részére történő szolgáltatásnyújtásnál áfafizetési kötelezettség a belföldi adóalanyt nem terheli, így a könyvviteli nyilvántartásokban a szerződés szerinti teljesítés időpontjában érvényes választott devizaárfolyamon kell forintban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 11.

Termékvásárláshoz adott kupon számlázása

Kérdés: Társaságunk termékét nagykereskedőknek és saját üzletünkben magánszemélyeknek is értékesíti. A marketingtevékenység érdekében háromfajta kupon van, amelyeket a gyártott termék dobozában helyezünk el. Az 1. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és a termék árából 5 százalék engedményt kap. A 2. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és kap egy ajándék poharat. A 3. kupon esetében a vevő odaadja azt annak az egészségügyi dolgozónak, aki a vevő részére a terméket ajánlotta, aki a kuponon szereplő kedvezményt a saját vásárlásánál igénybe veheti. A fenti három esetet hogyan kell számlázni? Milyen áfa-, társaságiadó-, esetleg szja-, ehofizetési kötelezettség merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...áru számlázott bekerülési értékeként számításba venni (a magánszemélynél is). A társasági adó alapjának meghatározása során a könyvelt árbevételt, elszámolt anyagköltséget, eladott áruk beszerzési értékét a könyvelt adatokkal kell számításba venni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 31.

Bérleti díj vagy adásvétel?

Kérdés: Két független társaság egy ingatlanra 5 éves időtartamra bérleti szerződést köt vételi jog (opció) kikötésével a bérbevevő részére azzal, hogy a már teljesített bérleti díjak összege beszámít a vételárba. Az 5 éves bérleti időtartamra szóló bérleti díj összege lefedi az ingatlan vételárát. Az 5 éves bérleti időszak végén a bérbevevő él a vételi jogával. Milyen értéken kell számlázni az 5 éves bérleti időszak lejáratát követően az ingatlant? Helyes-e az 5 év alatt elszámolt bérleti díj költségkénti elszámolása?
Részlet a válaszából: […] ...eredményét!A bérleti időszak végén a bérbeadó térítés nélkül átadja abérbevevő-vevőnek az ingatlant. Az átadáskor az ingatlan könyv szerinti nettóértékét rendkívüli ráfordításként számolja el, s amennyiben az így elszámoltértéktől eltér a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 22.

Nyilatkozattétel végelszámolás után

Kérdés: A gazdasági társaság 2007 januárjától végelszámolás alatt állt, majd 2008-ban törölték a cégbírósági nyilvántartásból. A végelszámoló a társaság összes iratát – az adóhatóságnak bejelentett – iratőrzési helyen elhelyezte. 2011-ben az adóhatóság egy nyomozati eljárásában (a társaság egykori vevőinél és szállítóinál végez adóellenőrzést az adóhatóság) megkereste a cég korábbi ügyvezetőjét és végelszámolóját is, hogy 2006. évi bizonylatokkal (számlákkal) kapcsolatban nyilatkozzanak. A már törölt társaság részéről kinek kell nyilatkoznia az adóhatóság felé a 2006. évi vevői/szállítói adóellenőrzéssel kapcsolatban? Az egykori ügyvezetőnek, a végelszámolónak, vagy az iratőrzést biztosító vállalkozás vezetőjének? (A vizsgált évben még nem volt végelszámolás alatt a társaság.)
Részlet a válaszából: […] ...azérintett adózót nem kell értesíteni. Az adóhatóság az adózó, illetve amagánszemély szóbeli nyilatkozatáról jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyvtartalmazza az adóhatóság megnevezését, a jegyzőkönyv készítésének helyét,idejét, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 17.
1
2