Korábbi évek beszámolójának ellenőrzése

Kérdés: Egy kft. a 2017. évi könyvelése során a megelőző, azaz 2016. évre vonatkozóan jelentősnek minősülő hibát tárt fel, a hibás könyvelések helyesbítése a 2017. évi könyvelésben szerepelt, emiatt 2017. évre háromoszlopos beszámoló készült. A hiba következtében a 2016. évre megállapított társaságiadó-alap közel 9 M Ft-tal magasabb lett. A 2016. évi 1629-es bevallás önellenőrzésének elkészítésére viszont a mai napig nem került sor. Az önellenőrzést most szeretnénk benyújtani. Ennek kapcsán felülvizsgáltuk a 2016-os év teljes könyvelését, amelyben 2015-ös évre vonatkozóan feltárt és lekönyvelt különbözeteket találtunk. A különbözetek következtében a 2015-ös év adózás előtti eredménye és a társaságiadó-alapja is kevesebb lett. A 2016-ban lekönyvelt előző évi differenciák teljes egészében a 2016-os év társaságiadó-bevallásában és beszámolójában jelentek meg, a 2016-os év eredményét érintették, 2015. évre önellenőrzés nem készült. A 2016-os beszámoló kétoszlopos. Ennek helyességét most, a 2016-ra beadandó önrevízió kapcsán ellenőriztük, és megállapítottuk, hogy a 2016-os évben feltárt, 2015-re vonatkozó hibák jelentősnek minősülnek, ugyanis a hibák és hibahatások a 2015. évi beszámoló mérlegfőösszegének 2%-át meghaladják (még az átfordítás utáni mérlegfőösszeg 2%-át is túllépik). Tehát arra a következtetésre jutottunk, hogy 2016. évre 3 oszlopos beszámolót kellett volna készíteni, a 2015-ös év társaságiadó-bevallását pedig az adóalap csökkenése ellenére muszáj lett volna önrevíziózni. Véleményünk szerint akkor járnánk el szabályosan, ha:
1. a 2016-os évből a 2016-ra lekönyvelt 2015-ös hibákat kiszednénk;
2. a 2015. év taobevallását önrevízióznánk;
3. a 2016. évre utólag 3 oszlopos mérleget készítenénk;
4. az 1. pontban kijött eredményhez a 2017-ben lekönyvelt, 2016. évre feltárt hibákat hozzákalkulálnánk;
5. végül ezután készítenénk el a 2016-os évre vonatkozó önrevíziót.
(A társaság minden évben nyereségesen működött, ezért a 2015-ös, 2016-os évekre vonatkozó taokülönbözet együttesen azt az összeget teszi ki, amit a 2016. évre a megelőző évi hibák felülvizsgálata előtt levezettünk.) A beszámolókat minden évben könyvvizsgáló ellenőrizte, és hitelesítő záradékot adott. Kérem, szíveskedjenek konkrét javaslatot tenni, hogy Önök szerint mi lenne a helyes eljárás a korábbi évek közzétett beszámolóinak javítására, hogyan érinti ez a könyvvizsgálatot? Milyen következménnyel járhat, ha – ahogyan eredetileg terveztük – a 2016-ban lekönyvelt 2015. évi hibákat nem emeljük ki 2016-ból, és az eredetileg beküldött 2016. évi társaságiadó-bevallást önellenőrizzük? Végül a jelentős hiba számítási módjával kapcsolatban szeretném, ha elmondanák a véleményüket: jól gondoljuk-e, hogy az adott évre feltárt hibákat eredménysoronként kell nézni, az egyes hibák által okozott társaságiadó-különbözeteket külön-külön kiszámolni, és az így kijött tételesen számított taokülönbözetek abszolút értékeit kell a jelentős/nem jelentős minősítésnél figyelembe venni, valamint maguknak a hibáknak az abszolút értékeit eredménysoronként összeadni? A hibák eszköz-forrást érintő tételei helyett pedig a fentiek szerint eredménykimutatás soronként levezetett mérleg szerinti eredmények (soronkénti) abszolút értékeit összeadva kell figyelembe venni a hiba saját tőkét érintő hatását?
Részlet a válaszából: […] ...beszámoló közzétételének lehetőségét a beszámoló benyújtását követő egy éven belül, kizárólag egy alkalommal biztosítja;– a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó hatóság a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 27.

Egyéni cég beolvadása

Kérdés: Egyéni cég úgy döntött, hogy beolvadna egy kft.-be. Ezt az ügyletet egy lépésben végre lehet hajtani? Vagy szükséges, hogy az egyéni cég először bt.-vé vagy kft.-vé alakuljon át, és csak az után olvadjon be a kft.-be? Az átalakulás költségei jelentősek, fontos tudni, hogy van-e lehetőség egy lépésben a beolvadásra.
Részlet a válaszából: […] ...alkalommal kell dönteni, de a szükséges döntés egy ülésen is meghozható. A beolvadásról való döntéskor a vagyonmérlegeket hitelesítő könyvvizsgáló személyéről is dönteni kell.Fontos, hogy a beolvadásról szóló döntés meghozatalát követően azt a Cégközlöny...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 7.

Könyvelés a lengyel telephelyen

Kérdés: Egyik projektünk kapcsán telephelyet kellett alapítanunk Lengyelországban. A lengyel telephely fogja számlázni a teljesítést áfásan. A szerződés egy ipari berendezés tervezését, gyártását és beüzemelését foglalja magában. A munkálatok egy részét lengyel alvállalkozók végzik, lengyel áfával számlázzák telephelyünk nevére, címére és adószámára. A lengyel telephelyen bejelentett munkavállalónk nincs, csak az alvállalkozók számláit fogadja, és számlázza a projekt teljes árbevételét. A közvetlen költségek másik részét a magyar vállalkozásban felmerült bér, anyag, igénybe vett szolgáltatás adják. A magyar cégnél történik a tervezés egy része és a berendezések gyártása is. A magyar cég mindkét hely felmerült költségeit könyveli, és a telephely költségeit és bevételeit elkülönítetten gyűjti. Milyen módon biztosítható, hogy a lengyel telephely adózásához a projekthez kapcsolódó közvetlen és közvetett költségek bekerüljenek a lengyel könyvelésbe? Elegendő egy belső számlázás, vagy a kapcsolódó összes magyar számlát is könyvelni kell? A bérek és a közvetett költségek hogyan fognak megjelenni? Milyen értéken kell a lengyel telephelynél a projekttel kapcsolatos költségeket érvényesíteni? Különös tekintettel a magyar-lengyel egyezmény szerinti telephely nyereségére. A lengyel telephely csak közvetíti a tevékenységünket, amelynek a nyereségtartalma eltér a jelen projekt tényleges nyereségétől. Milyen költséget kell alkalmazni a lengyel és a magyar társaságiadó-bevallás vonatkozásában? Hogyan kell könyvelni azt, ha a magyar vállalat átvezet egy bizonyos összeget a lengyel telephely bankszámlájára a szállítói tartozások kifizetésére? Milyen feltételei vannak?
Részlet a válaszából: […] ...kell, azt a vállalkozás által készített, Magyarországon letétbe helyezett és közzétett beszámolóban meg kell jeleníteni. Természetesen könyvelni a lengyel állam számviteli előírásai szerint is kell a külföldi telephelyen, mivel a Lengyelországban megfizetett adót a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. október 11.

Kft. átalakulása betéti társasággá

Kérdés: A kft. saját tőkéje egymillió forint, emiatt a saját tőke átrendezésével nem tudja teljesíteni a Ptk.-ban előírt azon követelményt, hogy a törzstőkét 500 ezer forintról 3 millió forintra felemeljék. A tagok nem kívánnak a törzstőke felemeléséhez hozzájárulni, de a tevékenységet a jövőben is folytatni akarják. Ez esetben viszont marad a betéti társasággá átalakulás lehetősége. Ezen átalakuláshoz milyen jogi, számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak?
Részlet a válaszából: […] ...adott esetben a betéti társasággá történő átalakulással). A taggyűlés kijelöli a vagyonmérleg-tervezetek fordulónapját, a független könyvvizsgálót, megbízza a vezető tisztségviselőket az átalakulási terv és az egyéb okiratok elkészítésével, dönt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Nem közhasznú alapítvány beolvadása

Kérdés: A nem közhasznú alapítvány beolvad egy másik nem közhasznú alapítványba. Milyen számviteli, adózási szabályok vonatkoznak rá? A beolvadó megszűnik. Mikor, milyen bevallásokat kell benyújtania? A megszűnés kezdeményezése hogyan történik a bíróságon?
Részlet a válaszából: […] ...a döntéshozó szerv meghatározza a beolvasztó alapítvány egyetértésével– a vagyonmérleg-tervezetek fordulónapját,– kötelező könyvvizsgálat miatt dönt a könyvvizsgáló személyéről,– megbízza az ügyvezetést az egyéb okiratok elkészítésével.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 27.

Társadalmi szervezet, alapítvány megszűnése

Kérdés: Milyen számvitellel és adózással kapcsolatos feladatokat kell elvégezni egy nem közhasznú, vállalkozási tevékenységet nem folytató, egyszeres könyvvitelt vezető, 2003-ban megszűnő szervezetnek?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) kormányrendelet 6. §-a szerint az egyéb szervezetek a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetükről az üzleti év...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. november 27.

Ismételt letétbe helyezés, közzététel

Kérdés: Előfordulhat, hogy a már letétbe helyezett, közzétett 1998-1999-2000. évi éves, egyszerűsített éves beszámolónál olyan hiányosságok kerülnek megállapításra, amelyek a megbízható és valós képet lényegesen befolyásolják. Nem világos számunkra, ilyen esetben az érintett évek közzétett és módosuló adatait hogyan kell ismételten közzétenni, évenként külön-külön vagy a feltárás évében összevontan? A megoldást egy összetett példán kérjük bemutatni, egészen a tőkeváltozás megállapításáig.
Részlet a válaszából: […] ...ellenőrzés megállapításainak könyvelésével a Számviteli Levelek 20. számában a 394. kérdésre adott válaszban foglalkoztunk.Az új Szt. 154. §-ának (5) bekezdése szerint a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibák esetén a már közzétett – az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. november 8.