Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] ...örököse közreműködésével. Természetesen a felmerült költségeket pedig a felmerülés időszakában ténylegesen, a bizonylatok alapján könyvelik.Nem beszélhetünk tagi hitelből megvalósult épület­beruházásról. Ha a fentebb említett javaslattal élnek, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentálni kell, célszerűen ingatlanbecslő általi értékeléssel. Valószínűsíthető, hogy az ingatlan piaci értéke meghaladja könyv szerinti értékét. Ez esetben viszont társaságiadó-fizetési kötelezettséggel jár az üzletrész ellenértékébe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.

Személygépkocsi átadása térítés nélkül

Kérdés: A kft. a tulajdonát képező személygépkocsit térítés nélkül átadta a tagsági viszonyát megszüntető ügyvezető részére. A gépkocsi vásárlásakor áfalevonás nem történt. Kérem a gazdasági események kontírozását! A gépkocsi bruttó értéke: 6650 E Ft, elszámolt értékcsökkenése: 5954 E Ft, piaci értéke (hivatalos márkakereskedőtől kért kalkuláció alapján): 2575 E Ft. Számlát kell kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...ki az ügyvezetői tevékenység díját, akkor a személygépkocsi átadása természetben adott bérnek tekintendő. A személygépkocsi könyv szerinti értékét (a kérdés szerint 6650-5954 = 696 E Ft-ot) át kell vezetni a munkavállalókkal szembeni kötelezettség számlára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 18.

Ingatlan átadása kilépő tagnak

Kérdés: A kft. egyik tagja kilép a kft.-ből. Az elszámolás során a kft. tulajdonát képező ingatlant kapja meg. Az ingatlan értéke meghaladja az elszámolás során járó vagyont. A kft.-ben maradó tag lemond az eredménytartalékról a kilépő javára, ami nem fedezi az ingatlan értékét. A kft.-nek minimális pénzkészlete van, tartozásai vannak. Hogyan kell kivezetni az átadott ingatlant? Helyes-e az a megoldás, hogy az eredménytartalékkal szemben kivezetett ingatlantöbbletet a kilépő taggal szemben kötelezettségként írják elő, amit meghatározott időn belül visszafizet a kft.-nek? Mi az osztalékadó és az eho alapja?
Részlet a válaszából: […] ...Amikor a cégbíróság a törzstőke leszállítását a cégjegyzékbe bejegyezte, és erről az értesítést a kft. megkapta, akkor könyvelni kell– a jegyzett tőke leszállítását (T 411 – K 373, 40 egység),– a visszavásárlási érték és a törzsbetét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 15.

Termékvásárláshoz adott kupon számlázása

Kérdés: Társaságunk termékét nagykereskedőknek és saját üzletünkben magánszemélyeknek is értékesíti. A marketingtevékenység érdekében háromfajta kupon van, amelyeket a gyártott termék dobozában helyezünk el. Az 1. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és a termék árából 5 százalék engedményt kap. A 2. kupon esetében a vevő azt a következő vásárlásnál leadja, és kap egy ajándék poharat. A 3. kupon esetében a vevő odaadja azt annak az egészségügyi dolgozónak, aki a vevő részére a terméket ajánlotta, aki a kuponon szereplő kedvezményt a saját vásárlásánál igénybe veheti. A fenti három esetet hogyan kell számlázni? Milyen áfa-, társaságiadó-, esetleg szja-, ehofizetési kötelezettség merül fel?
Részlet a válaszából: […] ...áru számlázott bekerülési értékeként számításba venni (a magánszemélynél is). A társasági adó alapjának meghatározása során a könyvelt árbevételt, elszámolt anyagköltséget, eladott áruk beszerzési értékét a könyvelt adatokkal kell számításba venni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 31.

Jegyzett tőke csökkentése (eva)

Kérdés: Adott egy evás kft., amelynek a jegyzett tőkéje 3 millió Ft, az eredménytartaléka 3 millió Ft a társasági adós időszakból. A kft. 500 ezer forintra kívánja a jegyzett tőkét lecsökkenteni. A csökkentés fejében a tulajdonos egy garázst kapna 1,5 millió Ft piaci értékben. Hogyan könyvelje és adózza?
Részlet a válaszából: […] ...kell írni a tulajdonosokkal (a tulajdonossal) szembeni kötelezettségként: T413 – K 4792.Ezt követően össze kell vetni a 4792. számlára könyvelt 5millió forintot a tulajdonosok (a tulajdonos) törzsbetétei szerzési értékénekarányosan (2,5/3 millió arányában)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 25.

Ingatlanvagyon kivonása

Kérdés: Az Eva-tv. hatálya alá tartozó kft. ingatlanvagyonnal rendelkezik. Amennyiben a jogutódlással megszerzett ingatlanvagyont kivonja a vállalkozásból, milyen adókötelezettsége keletkezik a kft.-nek és a magánszemélynek? A vagyonkivonást hogyan kell könyvelni? A kft.-nek három tulajdonosa van, a tulajdoni hányad 60-30-10 százalék, de taggyűlési határozat alapján csak a személyesen közreműködő tag részesül osztalékban. A kft. jegyzett tőkéje 3 millió Ft, az evás előtti időszakról az eredménytartalék 400 E Ft. Az ingatlanvagyon értéke: az 1997. évi alapításkor az apportérték 800 E Ft, könyv szerinti értéke 600 E Ft; 2000. évi vásárlásból 1300 E Ft, könyv szerinti (nettó) értéke: 1100 E Ft.
Részlet a válaszából: […] ...– a társaságtól nemkövetelheti vissza. Így az ingatlanvagyon a társaságból közvetlenül nem vonhatóki. Ahhoz, hogy a kft. tagjai a kft. könyveiben szereplő ingatlanhozhozzájuthassanak, az szükséges, hogy a kft. jegyzett tőkéjét tőkekivonássalleszállítsák, illetve a kft...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. február 24.

Közművesítés társasági pénzből

Kérdés: A gazdasági társaság vezetője és egyben résztulajdonosa a tulajdonát képező telekre jelzálogbejegyzést engedélyezett a társaság részére történő jelzáloghitel felvételekor. A telken megindult időközben a közművesítés. A telekhatáron belüli közművesítés számláit a társaság egyenlítette ki, az áfát levonásba helyezte. A telek lakóövezetben van, tehát lakásépítés céljára értékesíthető. A társaság lehet-e tulajdonosa a közműveknek azért, mert a vezetője engedélyezte a telekre a jelzálog bejegyzését a jelzáloghitel fedezeteként? Elválasztható-e a tulajdonjog szempontjából a közmű a telektől?
Részlet a válaszából: […] ...hogy azelőbbiek szerint kialakított közműhálózat tulajdonjoga is a telektulajdonostilleti meg. De – egyelőre – nem a telektulajdonos könyveiben szerepel, hanem atársaság könyveiben a beruházások között.A Ptk. hivatkozott előírására tekintettel jegyeztette...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 8.

Ügyfélkör átadása

Kérdés: "A" kft. tulajdonosa (Kis úr) szindikátusi szerződést köt a vele azonos területen dolgozó másik kft.-vel ("B"), amelyben vállalja, hogy ügyfélkörét, bérleti jogait átadja "B"-nek, és az "A" kft. felhagy addigi tevékenységével, ezért megkapja "B" cég üzletrészeinek 20 százalékát. Két év múlva "A" kft.-t végelszámolják, majd Kis úr eladja a többi tulajdonosnak "B"-ben lévő üzletrészét. A kapott árból mi számít a megszerzésre fordított összegnek? Hogyan kell kiszámítani az adót, és mikor kell azt megfizetni? A vevő osztrák, és a teljes összeget átutalta. Az szja-n kívül mit kell még fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...sem mutat megbízható és valós összképet a kft. vagyoni, pénzügyihelyzetéről. Ha "A" kft. vásárolt üzletrészként (befektetésként)könyveiben kimutatja "B" kft. 20 százalékos üzletrészét, akkor avégelszámoláskor "A" kft.-nek (az "A" kft. végelszámolójának) kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.