Havi záráshoz kapcsolódó kérdések

Kérdés: Társaságunk a havi számviteliidőszak-zárás gyakorlatát szeretné megvalósítani annak érdekében, hogy a már lezárt időszak adatai és az arra épülő riportok tartalma ne változzon. A jelenlegi gyakorlatunkban azonban nem látjuk pontosan, hogy ezt hogyan tudjuk jól megvalósítani. Gyakran találkozunk késve érkezett szállítói számlával (ami a tárgyhónapot megelőző hónapokat érinti), és az is előfordul, hogy a vevőink részére nem tudunk időben számlát kiállítani. A jelenleg alkalmazott gyakorlat szerint a késve érkezett szállítói/alvállalkozói számlákat a tényleges teljesítés időpontjára könyveljük, azaz pl. a szeptemberi teljesítésre vonatkozó alvállalkozói számlát megkapjuk november 20-án, akkor a könyvelésben alvállalkozói teljesítésként és szállítói kötelezettségként ez a számla szeptemberre kerül könyvelésre. Hasonlóan a vevői oldalon: az előbb említett alvállalkozói számla továbbszámlázása november 21-én van, viszont a könyvelésbe vevőkövetelésként és árbevételként szeptemberi teljesítéssel. (A konkrét kérdéseket – az ismétlések elkerülése érdekében – a válaszban ismertetjük.)
Válasz: Az Szt. 165. §-ának (3) bekezdése az éves beszámoló elkészítéséhez feltétlenül szükséges határidőket rögzíti. A kérdés szerinti bizonylatok esetében: legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell azokat a könyvekben rögzíteni.
Részlet a válaszából: […] ...a számviteli (a könyvvitelben rögzített) havi adatokat kívánják belső és külső jelentések elkészítéséhez felhasználni, akkor azoknak legkésőbb a tárgyhónapot követő 30 napon belül rendelkezésre kell állniuk. Ehhez viszont az kell, hogy a tárgyhónapi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Befejezetlen termelés vagy értékesítés

Kérdés: 2017. június 7. napján az ingatlant építő cég adásvételi szerződést kötött a vevővel. A szerződés tárgya egy lakás, gépkocsibeálló hely és tároló. A vevő a foglalót és a meghatározott időpontokban "vételárrészletet" fizet az eladónak, amit előlegként kezeltünk, hiszen a "vételárrész" utalása fizetési időpontokhoz, és nem készültségi fokhoz kötött. A szerződés szerint az utolsó "vételárrész" megfizetésének feltétele, hogy az eladó a lakóépületre vonatkozó jogerős használatbavételi engedélyt beszerezze, a társasház-alapítás tényét az ingatlan-nyilvántartási hatóság bejegyezze, a lakást és a teremgarázst az ingatlan-nyilvántartási hatóság önálló albetétként vegye nyilvántartásba, továbbá a lakás és a teremgarázs műszaki átadás-átvételére sikeresen sor kerüljön. Eladó a tulajdonjogát a vételár teljes kiegyenlítéséig fenntartja. A szerződés szerint a műszaki átadás-átvétel tervezett határideje 2018. 02. 28. Eladó a lakást a vételár teljes összegének kiegyenlítését követően átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával egyidejűleg, legkésőbb 2018. 03. 31. napján adja a vevő birtokába. Felek a szerződésben megállapodnak abban, hogy ha bármely fél késedelembe esik, kötelesek a másik félnek napi 10.000 Ft késedelmi kötbért fizetni, amelynek maximuma 30 nap. Az átadás végül 2020. 04. 14. napján történt meg. A lakás, a teremgarázs és a tároló ekkor került kiszámlázásra. Úgy gondoltuk, hogy az ingatlan bekerülési értékét a kiszámlázás időpontjáig a befejezetlen soron tartjuk nyilván. Ezen álláspontunkat azonban megkérdőjelezi, hogy a vevő 2018 júniusában beköltözött a kérdéses lakásba. Az ingatlant építő cég a lakásra jutó rezsiköltséget 2020 áprilisában visszamenőlegesen kiszámlázta a vevőnek. Az ingatlant tehát a vevő már 2018 júniusában használatba vette arra való hivatkozással, hogy cserébe lemond a szerződésben kikötött kötbérről. Helyes-e a befejezetlen termelés soron szerepeltetni a nevezett lakás bekerülési értékét a kiszámlázás időpontjáig, amikor a rezsi továbbszámlázott tételeiből kiderül, hogy a lakást a vevő már 2018 márciusa óta birtokba vette? Hogyan jár el helyesen az ingatlant építő társaság számviteli és adózási szempontból?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvántartásokban, mind az adóbevallásokban. Az adásvételi szerződés szerinti teljesítésről kell az átadás-átvételi jegyzőkönyvet is felvenni 2020-ban, de a tényleges teljesítés 2020 előtti időpontjai feltüntetésével.A válasznál azt feltételeztük, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Utazásszervezők áfaelszámolása

Kérdés: Az utazásszervezők áfaelszámolása 2020. január 1-től megváltozott. Az árrésáfát utasonként, utanként külön-külön kell megállapítani, a negatív árréseket nem lehet összevonni, valamint az árrés elszámolását az út teljesítésekor kell megállapítani. Az előlegszámla mindig olyan áfatartalmú, mint amilyen az alapügylet. A gyakorlatban a következő kérdések merülnek fel:
1. Az utak foglalásakor (előleg számlázásakor) sokszor nem áll rendelkezésre a külföldi fél számlája, de az utazási iroda a szerződés alapján már átutalta a külföldi fél díját. Milyen bizonylatok fogadhatók el az előleg áfatartalmának megállapítása során? Lehetséges-e egy előkalkulált árrés alapján megállapítani az előleg áfatartalmát?
2. Szállás-, busz- vagy repülőgép-kontingens esetében a szerződött és kifizetett férőhelyek feltöltése nem mindig 100%-os. Ha nem teljes a kihasználás, akkor csökken az árrés összege. Milyen feltételekkel lehet figyelembe venni a várható kihasználás mértékét az előlegárrés meghatározása során? Hogyan történjen a tényleges kihasználtság után a helyesbítés?
Részlet a válaszából: […] ...mutatkozik. Ez lehet az előlegszámla is, a teljesítésről kiállított számla is, sőt mind a kettő!A válaszban leírtakhoz kapcsolódóan a könyvelés:a) Az előlegszámla szerinti összeg: T 384 – K 453,b) Az előleg számított árrésének arányos áfája: T 368 – K 467...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 19.

Számlázás beolvadás után

Kérdés:

Hogyan kell számlázni a beolvadás hatálybalépése után a hatálybalépés előtti teljesítményeket? A beszállítóknak a beolvadás hatálybalépését követően azonnal vevőnevet kell változtatniuk? Vagy van némi türelmi idő? Előfordulhat-e, hogy a határozatot később kapjuk kézhez, így nem tudjuk értesíteni a partnereket? Ebben az esetben minden számlát vissza kell küldeni?

Részlet a válaszából: […] ...megszűnő társaság utolsó adóbevallásába azok áfája beállítható, azokat nem kell visszaküldeni, a beolvadással megszűnő társaság könyvviteli nyilvántartásaiban rögzítendők. Az aktuális szerződés módosításáig a cégnevet nem lehet megváltoztatni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. szeptember 13.

Folyamatos szolgáltatás könyvelése

Kérdés: Folyamatos szolgáltatás miatt az év végén hogyan kell könyvelni a beérkező számlákat? Cégünknél az a szokás, hogy a december hónapra szóló teljesítés után még december hónapban rögzítjük a szállítói folyószámlával szemben a költséget, az áfát, utána időbeli elhatárolásként a folyamatos szolgáltatás áfatartalmát. Helyesen tesszük? Vagy úgy kell könyvelni, mint a partnervállalkozásnál, ahol ha január hónapban állítják ki a számlát, akkor könyvelik a vevőfolyószámlára, és csak az árbevételüket határolják el decemberre? Ebben az esetben mindig eltérés van a folyószámláink között.
Részlet a válaszából: […] ...egyértelműen következik, hogy ugyanazt a gazdasági eseményt(ideértve a folyamatos szolgáltatást is) ugyanazon időszakra kell könyvelni, azeladónak, a szolgáltatónak árbevételként, a vevőnek beszerzésként, aszolgáltatást megrendelőnek az igénybe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 2.

Mérlegfordulónapot követő számlák

Kérdés: A mérlegfordulónapot követően kiállított, illetve érkezett számlákat hogyan kell nyilvántartani a könyvekben? A vevői és szállítói leltárak egyeztetésénél eltérés szokott mutatkozni az elszámolások különbözősége miatt. A tárgyévet érintő, de évet követően kiállított vevői és szállítói számlákat a vevői, illetve szállítói folyószámlákra kell nyilvántartásba venni. Az áfát az Áfa-tv.-nek megfelelően fizetendő adó esetén önellenőrzéssel, levonandó adó esetén követelésként kell előírni, majd a számla megérkezésekor visszaigénylésbe helyezni. Ebben az esetben a vevői-szállítói folyószámla-egyeztetéseken természetesen szerepelnek az adott tételek, és a mérlegben a vevői és a szállítói soron jelennek meg az összegek. Az utólag érkezett számlák nettó összegeit aktív és passzív elhatárolásként kell nyilvántartásba venni, a mérleg hasonló elnevezésű sorában szerepeltetni, ebben az esetben nem jelennek meg az egyenlegközlőn az adott tételek. Az utólag kiállított számláknál sokszor nem ismerik el az egyenlegközlőn az utólagos tételeket, mondván, a vevők ezt már a következő évben kapták, tehát a következő évben könyvelték. Mi a helyes megoldás az utólagos számlák nyilvántartásánál?
Részlet a válaszából: […] ...a számlát mikor állítják ki. Ha a számlát a mérlegfordulónap utánállították ki, akkor is azt a mérlegfordulónappal (legkésőbb) könyvelni, amérleget alátámasztó vevői leltárban, a vevői analitikus nyilvántartásbanszerepeltetni kell, nem lehet aktív...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.

Átalánydíjas szerződések díjainak számlázása

Kérdés: Ügyfelem havi rendszerességgel honlapkarbantartást, tanácsadást számláz átalánydíjasan. A szerződés átalánydíjas, szintén havi rendszerességgel történő teljesítést ír elő. Véleményem szerint ez határozott idejű szolgáltatásnyújtásnak minősül, amelynél a teljesítési határidőnek meg kellene egyeznie a fizetési határidővel. Ügyfelem – ennek ellenére – a számlákon a teljesítésre a hónap utolsó napját tünteti fel, amely nem egyezik meg a fizetési határidővel. A könyvelői felelősség miatt kérdezem, a könyvelőnek mit kell tennie ez esetben? El kell fogadnia azt a teljesítési dátumot, amit az ügyfél helytelenül tüntet fel a számlán, vagy felül kell bírálnia, és a fizetési határidőre az áfát megfizetni? A bejövő számláknál is ugyanez a probléma? Egy esetleges adóhatósági ellenőrzés a számlán feltüntetett teljesítést, vagy a törvény által helyesen vélelmezett teljesítést fogja elfogadni?
Részlet a válaszából: […] ...számoljákel, azaz az Áfa-tv. szerinti teljesítés időpontja és a számvitel szerintiteljesítés időpontja egybe fog esni.Mit tegyen a könyvelő? Ha a könyvelő a kialakult számlázásigyakorlatot nem tartja jogszerűnek, alaposan alátámasztott módon írja le,javaslatát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 18.

Nem számlázott szállítás

Kérdés: 2007. évre egyik szállítónk nem küldött számlát, amelyet 2010-ben kíván pótolni. Ezzel kapcsolatosan nekünk is számlát kell kiállítani, abban az értékben ugyanarra az időszakra. Ebben az esetben kell-e áfaellenőrzést benyújtani? Hogyan kell ezt könyvelni 2010-ben? Nem minősül rendkívüli hibának?
Részlet a válaszából: […] ...hogy bár a szállító2007-ben teljesített, de számlát nem küldött, és ezért a beszerzést, aszolgáltatás igénybevételét 2007-ben nem könyvelték. Ez súlyos hiba. Valójábana bizonylati elv és a bizonylati fegyelem követelményeinek a megsértésétjelenti. Az Szt. 165...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 23.

Könyvelés – szerződés szerint vagy számlakibocsátáskor

Kérdés: Építési vállalkozó 2009. évben építési engedélyhez kötött, fordítottan adózó beruházásra kapott megbízást, amelyet 2009 decemberében átadott. A szerződés szerint részszámlák, illetve végszámla kibocsátására volt jogosult a vállalkozó. A végszámlát – a decemberi tényleges átadás ellenére – 2010. 01. 04-i teljesítési időponttal állította ki. A végszámla összegéből – garanciális visszatartás címén – a vállalási ár 10%-a levonásra került, pénzügyi rendezése 5 év múlva várható. A szerződéshez kapcsolódó alvállalkozói számlák és anyagbeszerzések – egy alvállalkozó kivételével – 2009-ben elszámolásra kerültek. Hogyan járunk el helyesen? Ha a végszámla teljes összegét 2009. évi bevételként számoljuk el? A 2010-ben benyújtott alvállalkozói teljesítmény számláját is? Vagy a számlára feltüntetett teljesítési időpontot vegyük figyelembe? Nem sértjük meg az óvatosság elvét, ha a garanciális visszatartásra kerülő 10%-os összeget 5 évig követelésként mutatjuk ki? Nem lenne célszerű a várható garanciális kötelezettségekre céltartalékot képezni? Ha igen, milyen összegben?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 72. §-ának (1) bekezdése alapján az értékesítésárbevételét a szerződés szerinti teljesítés időpontjával (időszakában) kellelszámolni a vevő (az adott esetben a megrendelő) által elfogadott, elismert -áfa nélküli – összegben, függetlenül attól, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 3.

Számlahelyesbítés módja

Kérdés: A termék értékesítését követően kiderült, hogy a kiállított számla nem a szerződés szerinti egységárakon készült el. Mi a számla helyesbítésének az elfogadott módja? Elegendő, ha csak a különbözetet rögzítjük az eredeti számlára hivatkozó módosító számlával, vagy az eredeti tételt mínuszolni, majd a helyes tételt rögzíteni a számlán, és ezek különbözete lesz a módosító összeg? Ha a vevő az áru egy részét visszaszállítja, akkor csak a visszaszállított áruról kell jóváírást tartalmazó számlát kiállítani a visszaszállítás dátumával, vagy az eredeti számlára hivatkozva annak teljesítési dátumával az eredetileg kiszállított mennyiséget csökkentő tételként, a ténylegesen értékesített, tehát a vevőnél ténylegesen ott maradt mennyiséget pedig számlázni? Így a helyesbítő számlán valójában a visszahozott áru lesz a különbözet.
Részlet a válaszából: […] ...lévő értékadatok negatív előjelűek, azeltérés, a különbözet az eredeti értékkel összegszerűen megegyezik.Itt jegyezzük meg, a könyvviteli nyilvántartásokban azadatok helyesbítését a helyesbítő számla alapján az eredeti, szerződés szerintiidőponttal...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 11.
1
2