Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...kapcsolatos jog időközben történt elévülése indokolhatják, hogy a megbízható és valós összkép bemutatásához szükséges tételek könyvelése a 2019. évi beszámoló elkészítése során történjen meg. (Mindkét cégnél az eredmény terhére történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Szellemi termék felhasználási joga

Kérdés: Az Szt. 25. §-ának (6) bekezdése 2005. január 1-jétől pontosításra került. E szerint a szellemi termékek felhasználási jogát az immateriális javak között vagyoni értékű jogként kell nyilvántartani. Ha előfordult, hogy a szoftver használati jogát a szellemi termékek között mutatták ki, a helyesbítést mikortól kell elvégezni?
Részlet a válaszából: […] ...hogy a megváltozott előírást először a 2005.évben beszerzett, megvásárolt szellemi termékek (szoftverek) felhasználásijogának könyvelésekor kell alkalmazni.A 44. § (2) bekezdése ad arra lehetőséget, hogy – többekközött – az Szt. 25. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 24.

2001. évi nyitómérleg, 2001. évi éves beszámoló bázisadatai

Kérdés: A számviteli törvény változásai miatt hogyan történjen a 2001. évi nyitótételek könyvelése? Milyen rendezőtételeket kell könyvelni? Kell-e rendezőmérleg? Hogyan lehet a 2000. évi mérleg záróadatait, a 2000. évi eredménykimutatás tárgyévi adatait a megváltozott sémának, tartalomnak megfeleltetni?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően – nyitják meg a 2001. év eszköz- és forrásszámláit a nyitó mérlegszámlával szemben, majd közvetlenül a nyitó tételek könyvelése után az új Szt.-nek megfelelő számlákra átrendezik a tételeket, vagy úgy, hogy a 2000. év mérlegszámláinak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. február 22.