Örökös üzletrészének a visszavásárlása és bevonása

Kérdés: Társaságunk egyik tagja 2022. évben elhunyt, tulajdoni részesedése a jegyzett tőkéhez viszonyítva 20%-os volt. A hagyatéki eljárásban társaságunk nyilatkozott a közjegyzőnek, és az örökössel egyeztetve a saját tőkére vetített értéket, azaz 203.266 E Ft értéket adtunk meg. Így elhunyt tagtársunk ezen az értéken örökölte meg az üzletrészt. Mivel az örökös nem volt érintett abban az üzleti tevékenységben, amelyet társaságunk végez, ezért felajánlotta azt megvételre a társaságnak. Az egyeztetéseket követően a társaság a jegyzett tőkén felül rendelkezésre álló vagyon terhére megvásárolta az örökös üzletrészét 100.000 E Ft vételáron. Most azt tervezi a társaságunk, hogy a megvásárolt üzletrészt bevonja, majd a bevonást követően a tagok - egymás közötti tulajdoni részesedésük arányában - a tőkét megemelik új törzsbetét befizetésével annak érdekében, hogy a tőkeminimum (3000 E Ft) biztosított legyen. Ismereteink szerint az eszközoldalon a megvásárolt üzletrészt kivezetjük a könyvekből, míg forrásoldalon a jegyzett tőkét a megvásárolt üzletrész névértékével csökkentjük, míg a fennmaradó összeggel az eredménytartalék csökken. A tagok, illetve a társaság tekintetében bármiféle adózási kötelezettség felmerül-e az üzletrész bevonása kapcsán?
Részlet a válaszából: […] ...a kifizetést megelőzően meg kell állapítania, hogy a magánszemélyt az üzletrész értékesítése kapcsán terheli-e adófizetési kötelezettség az árfolyam-különbözet után (itt feltételezhetően nem, mert a szerzési érték, az örökség értéke meghaladja az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 21.

Kiválás során a vagyon változása

Kérdés:

"A" társaságban lévő termelőeszközöket (gépek, ingatlanok, járművek) a magánszemély tulajdonosok kiválás útján kiviszik egy már működő, szintén általuk tulajdonolt "B" társaságba. Jelenleg "A" társaság bérleti szerződés keretében adja bérbe "B" társaságnak az eszközöket. A cél, hogy az eszközök a termelést végző "B" társaságba kerüljenek, majd ezek után kívánják a magánszemélyek értékesíteni "B" társaságban lévő üzletrészüket harmadik fél számára. Az átalakulás során nem élnek a piaci értékelés lehetőségével, az eszközök könyv szerinti értéken kerülnek átadásra.
1. A kiválás során a felek szabadon állapodhatnak-e meg a kivitt eszközök, a saját tőke, kötelezettség elemek összegéről, arányáról? Vagyis 1000 egység eszközhöz kivisznek 100 egység kötelezettséget (az eszközökhöz közvetlenül hozzárendelhető), és a különbözetként maradt 900 egységet viszik ki az eredménytartalékból? Esetleg a kivitt eszközök eszközökön belüli arányát köteles alkalmazni a kötelezettség és a saját tőke esetében is?
2. Kiválás során kell-e jelezni a jegyzett tőke csökkenését az "A" kft.-nél, mint részesedés kivonását, amely a rendezés oszlopban az eredménytartalékból vissza lesz pótolva? Vagyis ez esetben a 900 egység eredménytartalék helyett 30 egység jegyzett tőke és 870 egység eredménytartalék-csökkenés kerülne a különbözetek oszlopba, majd a rendezés során a jegyzett tőke nőne 30 egységgel az eredménytartalék terhére, így végül a folyamatosan tovább működő "A" kft.-ben az eredeti jegyzett tőke nem változna meg, és az eredménytartalék 870-nel csökkenne. Ez a megoldás más eredményre vezetne, mint az 1. ponti levezetés.
3. Az átalakulás során a gépjárműveket kivéve kell-e illetéket fizetni?
4. A magánszemély üzletrész-értékesítésének azon része, amelyet az átalakulás során szereztek, hogyan számítódik a beszerzési ár és a helyes árfolyamnyereség megállapítása érdekében?

Részlet a válaszából: […] ...a jegyzett tőkén belül a tulajdoni hányadokat. A saját tőke nagysága meghatározásánál indokolt figyelembe venni az "A" társaság kötelezettségekkel csökkentett összeseszköz-értékéhez viszonyítottan a kiválással létrejött társaságba bevitt –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 9.

Társaságban lévő ingatlan apportálása

Kérdés: A magánszemély tulajdonosok tulajdonában lévő társaság (alapító kft.) könyveiben 18 éve szerepel az építési telek, amelynek jelenlegi értéke többszöröse a könyv szerinti értéknek. Nem jelentkezett be az ingatlanok áfakötelezettsége alá. A tulajdonos 3 millió forint törzstőkével – kapcsolt vállalkozásként – projekttársaságot alapítana. A projekttársaságba apportálná az alapító kft. az ingatlant, amellyel ott tőkét emelne. Ezt követően az alapító kft. az így megszerzett üzletrészét értékesíti, az üzletrész értékesítéséből származó nyereségét az alapító kft. tulajdonosai osztalékként kiveszik. Hogyan alakulnak az alapító kft., a projektcég, a magánszemély tulajdonosok adóterhei? Az apportálás milyen értéken történjen? Az apportálás áfa- és illetékmentes? Milyen befizetési kötelezettséggel kell az üzletrész vevőjének kalkulálnia?
Részlet a válaszából: […] ...a szociális hozzájárulási adónál is felső határt állapít meg.)A projekttársaságnál a tőkeemeléshez kapcsolódóan adófizetési kötelezettség nem keletkezik. A tőkeemelés eredményeként a könyveibe kerül az építési telek.Az üzletrész vételéhez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 10.

Üzletrész visszavásárlása és újbóli eladása

Kérdés: A kft. egyik kilépő tagjától visszavásárolta üzletrészét a névérték kétszereséért (a különbözet adóját a vásárláskor levonta, bevallotta, megfizette). A megvásárolt üzletrészt egy éven belül szeretnék eladni, amelyet a bent maradó tagok vásárolnának meg – a terv szerint – névértéken. A társaság saját tőkéje jelenleg a jegyzett tőke háromszorosa. Az üzletrész fenti értékek melletti eladása a vevőknél milyen adóköteles jövedelmet keletkeztet, és azt milyen adó- és járulékkötelezettségek terhelik? Az eladáskor szükséges-e közbenső mérleget készíteni? Az eladás következtében keletkezett veszteség a társaságiadó-alap tekintetében miként viselkedik?
Részlet a válaszából: […] ...fordított igazolt kiadás (érték) és az értékpapírhoz kapcsolódó járulékos költségek együttes összegét. A bevétel adókötelezettségének jogcímét a felek (a magánszemély és az értékpapírt juttató személy) között egyébként fennálló jogviszony és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 13.

Sajátos törzstőkefeltöltés

Kérdés: A Számviteli Levelek 355. számának 7132. kérdésére adott válaszhoz kapcsolódóan kérdezem: A Ptk. vonatkozó rendelkezése lehetővé teszi a törzstőkének a társaság nyereségéből való feltöltését, azaz hogy a tagok ne saját vagyonukkal, hanem a társaság egyébként felosztható nyereségéből fedezzék a törzstőke összegét. Jelen esetben a taggyűlés által hozott döntés szerinti bruttó osztalék összegét, vagy az osztalékfizetésre vonatkozó jogszabályok figyelembevételével, a személyijövedelemadó- és egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség megállapítását követően, a nettó összeget lehet a jegyzett, de még be nem fizetett tőke javára elszámolni?
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 3:162. §-a (1) bekezdésének előírása alapján a kft. törzstőkéje pénzbeli hozzájárulásként úgy is szolgáltatható, hogy a cégbíróság által bejegyzett törzstőkét a bejegyzésig a tagok ténylegesen nem fizetik be, hanem azt az alapításkor vagy a tőkeemeléskor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 16.

Opció lehívása akadályokkal

Kérdés: "A" cég befektet (részesedést szerez) "B" kft.-ben. A "B" kft. tulajdonosai magánszemélyek. A részesedés szerzésekor az "A" cég opciót köt ki, amelynek értelmében meghatározott időn belül "B" kft. (saját üzletrészként) vagy a társtulajdonosok kötelesek kivásárolni az "A" cég "B" kft.-ben meglévő részesedését, hozammal növelten. Kérdések az opció lehívásához kapcsolódóan: A tulajdonjog fenntartásával létrejön-e az adásvételi szerződés az opció lehívásakor, és kell-e ezt követelésként könyvelni? Az üzletrész eladásakor mikor kell az eladónak a részesedést a könyveiből kivezetni? Meg kell-e várni a könyveléssel a cégbírósági bejegyzést? Ha az opcióhoz kapcsolódóan "B" kft. előleget utalt az "A" cégnek, az visszajár-e neki, ha saját üzletrészét a kedvezőtlen tőkeopció miatt (nincs jegyzett tőkén felüli vagyon) nem tudja megvenni? Az ügyvéd szerint nem jár vissza! Hogyan kell könyvelni abban az esetben, ha az opció teljesedésbe megy (a kötelezettek fizettek), de az "A" cég "B" kft.-ben meglévő részesedését a cégbíróság nem írja át?
Részlet a válaszából: […] ...az opciós díj elveszítéséről lehet szó, ha az opció nem teljesül. A fizetett, illetve kapott opciós díjat követelésként, illetve kötelezettségként kell kimutatni mindaddig, amíg az opciós ügylet nem teljesül.Az adott esetben az opció lehívása csak azt jelentheti,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 4.

Egyszemélyessé alakuló kft.

Kérdés: A kft. egyik tagja magánszemély, a másik tagja kft. A kft. törzstőkéjéből a magánszemélyre jutó rész 1960 E Ft, a kft.-re jutó rész 2040 E Ft, a kft. saját tőkéje 14 400 E Ft. A kft. egyszemélyessé válik, tagja a magánszemély marad, aki 300 E Ft-ért megveszi a kilépő tag részesedését, egyúttal a kft. törzstőkéjét 500 E Ft-ra kívánják leszállítani. A kilépő tag nem tart igényt az eredménytartalék rá eső részére sem. (Erről feltétlenül nyilatkoznia kell?) Hogyan kell mindezeket könyvelni? Az egyszemélyes kft.-nek keletkezik-e bármilyen adófizetési kötelezettsége, illetve a kft.-ben maradó magánszemélyt milyen adó- és járulékkötelezettség terheli?
Részlet a válaszából: […] ...3500 E Ft-tal, az eredménytartalék (14 400-4000 = 10 400 E Ft) 87,5%-kal, azaz 9100 E Ft-tal csökken, a magánszemély tulajdonossal szembeni kötelezettség 12 600 E Ft-tal nő, a 3,5 M Ft névértékű üzletrész kerül bevonásra, amelynek az átlagos bekerülési értéke 1978 E Ft...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 18.

Közbenső mérleg tőkeleszállításhoz?

Kérdés: A zrt. 2011. 08. 01-jével közbenső mérleget készített a tulajdonos tőkeleszállítási döntéséhez. A tőkeleszállítás tőkekivonással történik, a tulajdonos részesedést fog kapni. A döntés októberben megszületett, a cégbírósági bejegyzés időpontja 2012. február vége. Kell-e újabb közbenső mérleget készíteni a cégbejegyzés napjával?
Részlet a válaszából: […] ...lesz!)számításba vételével kell meghatározni, és az alaptőke-leszállítás összegévelnövelten kell a tulajdonossal szemben kötelezettségként előírni.A kérdésben az szerepel, hogy a tulajdonos részesedést fogkapni. Természetesen csak más társaságban lévő,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 23.

Üzletrész piaci értéke

Kérdés: A kft. a jegyzett tőkének megfelelő saját tőkével rendelkezik. A társaságban van egy viszonylag nagy értékkel bíró ingatlan. A társaságot el akarják adni a tulajdonosok. Hogyan lehet meghatározni a kft.-üzletrész piaci értékét?
Részlet a válaszából: […] ...módosíthatja.)Még egy megjegyzés: a kft.-üzletrész piaci értékemeghatározásakor azt is figyelembe kell venni, hogy a kft. eszközeit éskötelezettségeit a számviteli előírásoknak megfelelő értéken szerepelteti,mutatja ki a könyveiben, és így a saját tőke összege...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. október 1.

Üzletrész-értékesítés adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió Ft) 20 millió Ft-ért és egy – a nyilvántartás szerint – 10 millió Ft (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van mind a magánszemélynél, mind a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] ...tag magánszemélynek – az Szja-tv. 67. §-aalapján – az árfolyamnyereségre vonatkozó előírások szerint keletkezikadófizetési kötelezettsége. A jövedelem a kapott ellenérték (az adott esetben a30 millió forintot meghaladó összeg) és a szerzési érték (3...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. október 11.
1
2