Vagyontárgyak átadása egyéni cég tulajdonába

Kérdés: Az egyéni vállalkozó 2021. november 1. napon egyéni cég alapítását határozta el. Az egyéni cég alapítását készítő ügyvéd vagyonmérleg-tervezetet kért az átalakuláshoz, amelyet meg is kapott, ezeket megküldte a Cégbíróságnak. Az egyéni céget 2021. november 30. nappal jegyezték be. Az egyéni cég alapító okiratában a társaság jegyzett tőkéjeként 3.000.000 Ft lett megállapítva, mely teljes egészében pénzbeli hozzájárulás. A vagyonmérlegben meghatározott eszközökre vonatkozóan az alapító okirat semmilyen információval nem rendelkezik, annak értékét nem tartalmazza. Az egyéni vállalkozó az eszközöket – tárgyi eszköz, készlet, követelés, pénzeszköz – az egyéni cég tulajdonába szándékozta adni, ahogyan azt a vagyonmérlegben kimutatta, de az alapító okirat erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
1. Ha módosításra kerülhet az alapítói okirat a bejegyzést követően azzal, hogy az egyéni vállalkozó az eszközöket az egyéni cég tulajdonába adja, elfogadható-e az?
2. Jól tudjuk-e, hogy a tárgyi eszközök után illetékfizetési kötelezettség áll fenn, illetve amennyiben az egyéni cég alapító okirata módosítható, abban az esetben nem terheli áfafizetési kötelezettség az egyéni cégbe adott eszközöket?
3. Amennyiben nem fogadható el az alapító okirat módosítása, abban az esetben az egyéni vállalkozó a megszűnés szabályai szerint kell, hogy eljárjon?
Részlet a válaszából: […] ...feltünteti, jelezve azt is, hogy az eszközök közül melyek kerülnek át az egyéni cégbe. Ugyanerre a napra meg kell állapítania az adókötelezettségét is a következők szerint: a leltárban feltüntetett, az egyéni cég tulajdonába adott eszköz alapító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 24.

Húsfeldolgozás termékeiből ingyenes kiszállítás

Kérdés: Társaságunk tevékenysége húsfeldolgozás (sertés- és marhahúsok, húskészítmények előállítása), termékeinket nagykereskedelem formájában értékesítjük. Üzleti partnereinknek (gazdasági társaságok és egyéni vállalkozások) egyes esetekben ingyenesen szállítunk ki termékeinkből. Esetek:
-termékkóstoltatásra,
-kereskedelmi forgalomba hozható mintaként,
-mennyiségi megrendeléshez kötött ingyenes termékként,
-forgalom után számolt bónuszként,
-rendezvényre történő felhasználásra.
Az árukat minden esetben szállítólevél kíséretében adjuk át a boltoknak, amelyek igazolva veszik át a termékeket. Segítségüket kérem a fenti esetek adózási és könyvelési területen történő kezeléséhez. Hogyan kell bizonylatolni az eseteket, kell-e számlát kiállítani? Mit kell tartalmaznia a számlának? Fennáll-e áfakötelezettség? Ha igen, de nem szeretnénk a partnerrel megfizettetni, hogyan számlázzuk és könyveljük? Egyéb adómegfizetés terheli-e ezeket az átadásokat? Üzleti ajándéknak minősülhet-e az átadás? (Véleményünk szerint nem, mert az Szja-tv. csak magánszemélyekre vonatkozik.)
Részlet a válaszából: […] ...vizsgálandó, hogy a kóstolásra felhasznált terméket, a kereskedelmi forgalomba hozható – mintaként – terméket terheli-e adófizetési kötelezettség.A mennyiségi megrendeléshez kötött ingyenes termék esetén (például 10-et fizet és 12-t kap), vagy a 10 eladási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 25.

Ingatlan ajándékozása, részben ellenérték fejében

Kérdés: Egy vállalkozás a tulajdonában lévő ingatlant elajándékozza a vele munkaviszonyban álló nyugdíjas tagja részére 1.500.000 Ft értékben. Az áfát (405.000 Ft) a vállalkozás fizeti meg. Az ingatlan megvásárlásakor áthárított áfa volt, és éltünk levonási jogunkkal. Szja szempontjából milyen jövedelemnek minősül? Mi lesz az szja alapja? Van-e más adó- vagy járulékvonzata? Kinek kell megfizetnie az szja-t ?
Részlet a válaszából: […] ...fizetni, vagy csak a szokásos piaci érték egy részének megfizetésére köteles, akkor a szokásos piaci érték vagy annak a fizetési kötelezettség levonásával megállapított része a magánszemély olyan bevétele, amelyet a jövedelem meghatározásánál figyelembe...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 15.

Magánszemély tulajdonosnak adott kölcsön elengedése

Kérdés: A kft. pénzkölcsönt nyújtott a magánszemély tulajdonos részére, amely után a magánszemély a mindenkori jegybanki alapkamat +5% mértékű kamatot fizetett. Ezen kölcsön elengedése 2019-ben milyen adófizetési kötelezettséget jelent a kft.-nél, illetve a magánszemélynél? A magánszemélynél felmerülhet-e ajándékozásiilleték-fizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] ...nem fizetett kamatot is követelésként kell kezelni. Célszerű ezért a kölcsönkövetelés elengedése időpontjában fennálló kamatfizetési kötelezettséget megállapítani, és a magánszeméllyel azt megfizettetni.A Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdése h) pontjának 1. alpontja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Ráépítés más telkére

Kérdés: A kft. telket vásárolt egy romos házzal, amelyet engedély alapján lebontott, könyveiből kivezetett. A kft. hozzájárult, hogy a magánszemély tagjai lakást és irodát építsenek ezen a telken. A használatbavételi engedély alapján osztatlan közös tulajdon keletkezik. A magánszemély tagoknak vagy a kft.-nek milyen fizetési kötelezettségei keletkeznek azért, mert a magánszemélyek ellenszolgáltatás nélkül jutnak a telek arányos részének használatához?
Részlet a válaszából: […] ...és mivel ezen bevétel megszerzése érdekében költség nem merül fel, egyéb – összevonandó – jövedelemnek tekintendő, adókötelezettségére a szerzés jogcíme szerinti rendelkezéseket kell irányadónak tekinteni, és ennek megfelelően kell a kifizetőt, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 30.

Üzletrészek értékesítése tagi kölcsön átvállalásával

Kérdés: Az "A" és a "B" kft. saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával foglalkozik. Mindkét kft.-nek "X" és "Y" magánszemély a tulajdonosa 50-50%-ban. A jegyzett tőke összege mindkét esetben 500 E Ft. Az "A" kft. tulajdonában lévő ingatlan forgalmi értéke 230 M Ft, tagi kölcsön 45-45 M Ft, banki hitel 105 M Ft, saját tőke 16 M Ft. A "B" kft. tulajdonában lévő ingatlan forgalmi értéke 35 M Ft, tagi kölcsön 16-16 M Ft, banki hitel nincs, saját tőke 0,4 M Ft. A tulajdonosi szándék a közös tulajdon megszüntetése. Ehhez "X" magánszemély az "A" kft.-ben lévő "Y" magánszemély üzletrészét, "Y" magánszemély a "B" kft.-ben lévő "X" magánszemély üzletrészét kívánja megvásárolni úgy, hogy "X" magánszemély tagi kölcsönét "Y" magánszemély teljes összegben kifizeti, "Y" magánszemély 45 M Ft összegű tagi kölcsönéből "X" magánszemély 25 M Ft-ot kifizet, a többit "Y" magánszemély elengedi. A magánszemélyek az üzletrészüket eladhatják azok névértékében? Az elengedett tagi kölcsönnek van-e adófizetési kötelezettsége, és az kit terhel? Ha az üzletrész adásvétele után "X" magánszemély az "A" kft.-ben, "Y" magánszemély a "B" kft.-ben 100%-os tulajdonos lesz, van-e illetékfizetési kötelezettség a kft.-k ingatlantulajdona miatt?
Részlet a válaszából: […] ...lehetséges, ha "X" magánszemély 25 M Ft tagi kölcsönt nyújt "A" kft.-nek, amely összeggel "A" kft. csökkenti "Y" magánszeméllyel szembeni kötelezettségét, azaz "A" kft. visszafizeti "Y" magánszemélynek a tagi kölcsönt. Ennek az ügyletnek "A" kft. saját tőkéjére nincs...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. december 12.

Engedményezés és a beszámítás elfogadása

Kérdés: A számvitelre szakosodott bt. számviteli szolgáltatást nyújtott a kft. számára. Amikor kiderült, hogy a bt. nem az elvárható színvonalon teljesítette számviteli és adózási tevékenységét, a vállalkozási szerződést felbontották. Korábban a kft. a bt. alkalmazott tagjának és egy másik alkalmazottjának munkáltatói kölcsönt nyújtott. Amikor esedékessé vált a munkáltatói kölcsön visszafizetése, a bt. nagy összegű számlákat nyújtott be előző időszakokban teljesített állítólagos szolgálatairól. A benyújtott számlák jogosságát a kft. nem ismerte el, a számlákat visszaküldte. A bt. azonban már ezt megelőzően az összes követelését engedményezte a munkáltatói kölcsönt felvett magánszemélyekre. Ők közölték, hogy ezt az összeget a munkáltatói kölcsön miatti tartozásuk teljesítésébe beszámították. Az előbbiek szerinti engedményezés és beszámítás jogszerűnek tekinthető?
Részlet a válaszából: […] ...által bármely jogcímen és bármely formában mástól megszerzett vagyoni érték. Ilyennek tekinthető a követelés is, amely alkalmas a kötelezettség csökkentésére. Ingyenes engedményezés esetén az engedményezett követelés értéke bevétel, és ez a bevétel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 19.

Jegyzett tőke tagok által nyújtott kölcsönből

Kérdés: A kft. többévi veszteséges működés után megszüntette összes tevékenységét, és szeretné a negatív saját tőkét apport bevitelével rendezni. A veszteséget a tagok által nyújtott kölcsön fedezte. Az egyik tulajdonos végleg lemondana az általa nyújtott kölcsönről, és hozzájárulna ahhoz, hogy azt apportként a saját tőke rendezésére fordítsák. Lehet-e az apa és a tagok által nyújtott kölcsönökkel a jegyzett tőkét minimálisan, a tőketartalékot jelentősen megnövelve a negatív saját tőkét rendezni? Kell-e az apa által nyújtott, majd elengedett, és apportként bevitt kölcsön után illetéket fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...történő tőkeemelésnél csak a cégbírósági eljárásért fizetendő díjat kell megfizetni. Egyéb adó- és járulékfizetési kötelezettség sem a magánszemély tagokat, sem a kft.-t nem terheli. Hangsúlyozni kell, hogy nem pénzbeli hozzájárulással...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 13.

Végtörlesztéshez támogatás

Kérdés: A végtörlesztésre adott munkáltatói támogatást hogyan kell a társaságnál elszámolni? Van-e bármilyen adó-, járulék- vagy adóalap-módosítási kötelezettsége a társaságnak?
Részlet a válaszából: […] ...a 2011. évi CXXI. törvény hatálybalépésétkövetően a munkáltató által a végtörlesztéshez nyújtott kamatmentes kölcsönadókötelezettségének megállapítására is alkalmazni lehet.A munkáltató által a munkavállalójának a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 2.

Reklám fejében kapott voucher

Kérdés: Társaságunk napilap-kiadással foglalkozik. Szerződést kötöttünk egy szállodával, a szerződésben vállaltuk, hogy őt reklámozzuk. A szálloda ezért nem fizetett nekünk, hanem vouchert ad, amit új előfizetőinknek adunk ajándékba. Hogyan kell könyvelni a vouchert, amikor azt a szálloda megküldi? Amikor az új előfizető felhasználja a vouchert, akkor a szálloda számlát küld a szolgáltatásról, amit mi összevezetünk a hirdetés számlával, így a vevő és a szállító rendeződik. A probléma az, hogy a voucher hónapokkal hamarabb itt van, mint ahogyan a partner igénybe veszi a szolgáltatást, akár éven túli is lehet az ügylet.
Részlet a válaszából: […] ...ki a szállodával szemben (T 311 – K 91-92, 467). Aszálloda a társaság által számlázott reklámdíjat költségként számolja el, éskötelezettségként mutatja ki a társasággal szemben (T 522, 466 – K 454).A társaság és a szálloda abban állapodtak meg,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 3.
1
2