Automata autómosók használata, elszámolása

Kérdés: Társaságunk automata autómosó berendezést működtet. Az automatába bedobott 100 Ft-ért 1 percig működik az automata, ez 1 egységnyi elmozdulást okoz az automata számlálójában. Egyéb bizonylat híján eddig úgy számoltuk el az árbevételt és az áfát, hogy az automata által az adott hónapban kimutatott egységelmozdulások számát megszoroztuk 100 Ft-tal, így megkaptuk a havi bruttó, áfás bevételt. Szeretnénk viszont ún. kedvezménykártyát adni a vevőinknek, ami úgy működne, hogy a vevő befizet pl. bruttó 5000 Ft-ot (50 egységnyi elmozdulásnak megfelelő összeget), ezért rátöltünk a kártyájára bruttó 5500 Ft-nak megfelelő, tehát 55 egységet, azaz 5 egységet ingyen kap a vevő. Vagy nézhetjük úgy is, hogy 5000 Ft/55 egység = 91 Ft, azaz a vevő nem 100 Ft-ot fizet 1 egységért, hanem csak 91 Ft-ot, azaz kapott egységenként 9 Ft árengedményt. Így viszont már gondunk akad az árbevétel és az áfa elszámolásával. Egyrészt lesz egy kiállított számlánk bruttó 5000 Ft-ról, viszont – feltételezve, hogy a vevő a teljes összeget elhasználja – az automata egységszámlálója 55 egység elmozdulást, azaz a korábbi árbevétel-megállapító módszer szerint 55 x 100 = 5500 Ft árbevételt fog mutatni. Ha több kártya is lesz, és nem mindenki használja el az adott hónapban a kártyára feltöltött összeget, akkor egy idő után nyomon követhetetlen lesz, hogy a kiadott kártyákon levő egységekből mennyit használtak már fel, mennyit töltöttünk rá újra, azokhoz hány egység elmozdulás tartozik stb. Gondot okoz az is, hogy a fenti megoldással mintha keveredne a mennyiségi engedmény (mert csak azok kapnak kedvezményt, akik nagyobb összeget előre befizetnek, de számlázásra is kerül az engedmény, holott a mennyiségi engedményt általában nem számlázzák), az előleg (hiszen előre kifizeti az összeget, és utólag fogja igénybe venni a szolgáltatást, de nem olyan értékben, mint amilyen mértékben az "előleget" fizette) és egyfajta "bérlet" típusú megoldás ("ha kifizetsz 9-et, a 10. ingyen van").
1. A kedvezménykártyára feltöltött összegről milyen számlát kell kiállítanunk: "simán" bruttó 5000 Ft-ról, vagy bruttó 5500 Ft – bruttó 500 Ft engedmény = bruttó 5000 Ft-ról?
2. Mekkora összegű árbevételt és áfát kell elszámolnunk: a bruttó 5000 Ft nettó összegét és áfáját, vagy a bruttó 5500 Ft nettó összegét és áfáját?
3. Innét kezdve az automata elmozdulásszámlálója által mutatott értékből hogyan tudjuk megállapítani a teljes árbevételt és az áfát, hiszen lesz benne "sima" és "kedvezménykártyás" elmozdulás is?
Részlet a válaszából: […] ...az adóról, amely a jogalap és az összegszerűség tekintetében egyaránt alkalmas az e törvényben szabályozott jogok gyakorlásának és a kötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére. Az áfabevallásba beállított fizetendő adó nyilvántartását olyan módon kell vezetni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 28.

Bevallás ellenőrzése megsemmisült könyvelési anyag esetén

Kérdés: Egy vállalkozás (szállodai szolgáltatás) adott évi könyvelési anyaga megsemmisült. Eredeti állapotában kizárólag a számlatömbben maradó tőpéldányok állnak rendelkezésre. A pénztárgépszalagok, a készpénzes kéziszámlák (a tőpéldányok kivételével), valamint a készpénzes, átutalásos költségszámlák megsemmisültek. A könyvelőprogramból előállított főkönyvi karton és főkönyvi kivonat rendelkezésre áll. A hiányzó bizonylatok pótlása nem történt meg. Kizárólag a főkönyvi kivonat alapján elfogadható-e az iparűzési adó alapjának, az iparűzésiadó-alapot csökkentő tételek összegének a megállapítása (a főkönyv és a bevallás adatai nem egyeznek)? Véleményünk szerint ez esetben a bizonylatmegőrzés szabályainak megsértése miatt mulasztási bírság kiszabásának van helye.
Részlet a válaszából: […] ...ekkor nem az adózó mulasztása vagy tevőleges magatartása áll a bizonylatok megsemmisülésének hátterében. Amennyiben az iratmegőrzési kötelezettségét szegte meg az adózó (nem elvárható módon járt el az iratok őrzése, tárolása során, és ez vezetett az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Kísérleti gyógyszer elszámolása

Kérdés: Gyógyszerkísérlet keretében egy cég kísérleti gyógyszert számláz a gyógyszertárnak. Ezeket a termékeket nem kell kifizetni, a számlán szerepel, hogy pénzügyi teljesítést nem igényel. Ennek fejében a vásárlóknak (a betegeknek) ingyen kell "értékesíteni" ezt a gyógyszert. A kísérleti gyógyszert daganatos betegek gyógyítására használják. A tranzakciót hogyan kell kezelni az áfában, a számvitelben, az iparűzési adóban? A betegnek adható 0 forintért 0 forintos számla? Vagy úgy, hogy eladási ár mínusz 100% engedmény? Meg kell-e jelennie árbevételként a termék árának? Nem mindegy, hogy szerepel a nyereségminimum-számításnál. Hogyan kell könyvelni a kísérleti gyógyszer beszerzését és a betegeknek történő átadását? És az áfát? A gyógyszertár eleve 0 forintos számlát szeretne kapni. Megoldható? Kinek kell az áfát a kísérleti gyógyszer után megfizetni?
Részlet a válaszából: […] ...feltüntetett érték az áfaalapot jelenti, és külön tétel a fizetendő áfa. A kérdésben leírt esetben elsődlegesen az áfafizetési kötelezettség a cégnél jelenik meg, és ezt tükröznie kell a számlájának. [Az Áfa-tv. 14. §-ának (1) bekezdése alapján az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Bankkártyával történő magáncélú vásárlás

Kérdés: Hogyan kezelhető az a – több vállalkozásnál előforduló – helyzet, hogy a személyes fogyasztásra szánt vásárlásaikat (élelmiszer, mozijegy, lottó) az általuk tulajdonolt vállalkozás bankkártyájával egyenlítik ki? Megoldást jelenthet-e, ha a vállalkozás bankkártyájával teljesített vásárlások értékét megtérítik? Ezekről a vásárlásokról jellemzően nem kérnek számlát. A bankkártya használata feltételezi azt, hogy jövedelemszerzés történt?
Részlet a válaszából: […] ...a dátumot, az aláírásokat stb.A leírtakból következően a bankkártyahasználatra jogosult (akinek a neve a szigorú számadású kötelezettség alá tartozó bizonylatok – a bankkártya ilyen – használatára jogosultak névjegyzékében szerepel) a bankkártyát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 29.

Tárgyi eszközök adója megszűnéskor (kata)

Kérdés: A katás bt. 2014. október 1-jével a végelszámolásról döntene. A 2013. 01. 01-i bejelentkezéskor az osztalék utáni adót kiváltó adó alapját csökkentette a tárgyi eszközök nettó értékével. A tárgyi eszközök egy részét 2013-ban értékesítette, egy részét 2014. év elején selejtezte. Hogyan kell a kata hatálya alatt a megszűnéskor a tárgyi eszközök miatt fizetendő adót megállapítani? Az értékesítés milyen hatással van az adózatlan eredménytartalékra? Amennyiben a végelszámoláskor rendelkezik a tárgyi eszközökkel, hogyan kell azokkal zárni?
Részlet a válaszából: […] ...tételes leltározással alátámasztott leltár alapján nyitó mérleget kell készítenie. A nyitó mérlegbe az eszközöket piaci értéken, a kötelezettségeket a ténylegesen fizetendő, a céltartalékot a számított, az Szt. előírásainak megfelelő összegben, a saját tőkét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 9.

Kuponok elszámolása

Kérdés: Interneten értékesített, kedvezményes vásárlásra jogosító kuponok számlázási és elszámolási rendjére vonatkozik a kérdés. Az ügylet szereplői: Szolgáltató: a kupon vevője nála váltja be az internetes oldalról kinyomtatott kupont szolgáltatásra, árura. Kuponkibocsátó: a szolgáltatóval történő előzetes megállapodást követően kedvezményes vásárlásra jogosító kuponokat bocsát ki és jelenít meg internetes honlapján, amely 1-2 napig letölthető és vásárolható. Kuponforgalmazó: a kuponkibocsátó internetes oldaláról a vevő által megrendelt kuponokat eladja internetes fizetési rendszerén keresztül a kupon vevőjének, a vevő által átutalt összeg a kuponforgalmazó bankszámlájára folyik be. Kérdések a konstrukcióval kapcsolatosan. Miként és mikor kell a konstrukció egyes szereplőinek az ügyleteket számlázni, bizonylatokkal alátámasztani? Mikor, kinek merül fel áfafizetési kötelezettsége? Kinél, milyen számviteli elszámolást kell végezni? A számlázott jutalék áfás ügyletnek minősül-e? Kuponok értékesítése a forgalmazónál áru értékesítése vagy szolgáltatás nyújtása?
Részlet a válaszából: […] ...ki (az előállítás költségeit afelmerülés időszakában az eredmény terhére számolja el). A kuponforgalmazórészére – elszámolási kötelezettséggel – történő átadást is csak a 0.számlaosztályban kell kimutatni. Bizonylata a két fél közötti megállapodás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 2.

Áfakulcs változásával kapcsolatos számlázás

Kérdés: 2009. július 1-jével módosult az áfa mértéke 20%-ról 25%-ra. Már most kaptunk júliusi teljesítésű számlákat, de 20%-os áfával van kiállítva. Mi a helyes megoldás? (Jellemzően folyamatos teljesítésű számlák.) A gépkocsi bérleti díját számlázó cég az áprilisi időszakot számlázza cégünknek. A számlán a teljesítés: 2009. 07. 01., a számla kelte: 2009. 04. 02., a fizetési határidő: 2009. 07. 01., az áfa mértéke 20%. A számlán lévő teljesítési dátum, vagy a tényleges időszak a mérvadó az áfamérték szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...A teljesítésrevonatkozóan az általános rendelkezést az Áfa-tv. 55. §-ának (1) bekezdésetartalmazza. Eszerint az adófizetési kötelezettség annak a ténynek abekövetkezése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűenmegvalósul (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 16.

Ügyvédi iroda átalakulása

Kérdés: Egy ügyvédi irodából egyik tagja kiválik, új irodát alapít. A kiválás során az eszközök egy részét – könyv szerinti értékkel meghatározva – a kiváló ügyvéd elviszi. Az ügyvédi iroda a kiválás után tovább működik. Milyen számviteli és adózási, adóbevallási kötelezettség terheli a fennmaradó, tovább működő irodát?
Részlet a válaszából: […] ...átalakuló, az átalakulással létrejövő irodavagyonmérleg-készítési, vagyonértékelési, vagyonmegállapítási kötelezettségére,az átalakulás eljárási szabályaira a gazdasági társaságokról szóló törvényátalakulásra vonatkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 17.

Családi gazdaság adózása

Kérdés: A kérdező részletesen felvázolta a családi gazdasága működését érintő problémát. Ennek alapján fejtjük ki a családi gazdaságok adózásának egyes kérdéseivel foglalkozó válaszunkat.
Részlet a válaszából: […] ...külön-külön minősülnek őstermelőnek, így minden kedvezmény egyénenként illeti meg őket, és külön-külön kell eleget tenniük adókötelezettségüknek is!Ha a mezőgazdasági családi gazdálkodó és a családi gazdaságban közreműködő családtag egyéni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2003. december 11.

Vásárlói pontok

Kérdés: Nyilvánosan közzétett feltételek mellett, a vásárlók által, vásárlásaik során gyűjtött pontok (vásárlói pontok) árura történő beváltásának bizonylatolása, elszámolása, adózási következményei.
Részlet a válaszából: […] ...a) pontja], így a levásárláskor adott jószág áfája is levonható az általános szabályok szerint, illetve külön áfafizetési kötelezettség (térítésmentes átadás címén)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. május 3.
1
2