Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...az említett Szja-tv. szerinti adók nem a rendezvényszervezőt terhelik, hanem a rendezvény megrendelőjét, a megrendelő adófizetési kötelezettségét a rendezvényszervező jogszerűen nem tudja átvállalni. Másrészt az adók továbbszámlázása ellentétes az Áfa-tv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Ingatlan számviteli, adójogi értelmezése

Kérdés: A Számviteli Levelek 434. számának átnézése kapcsán a 8360. kérdésre adott válaszban megdöbbenéssel olvastam, hogy a választ adó szerint: "Fentiek alapján nem egyértelmű, hogy 2014-ben milyen okból kerülhetett sor a számla megbontására, hiszen az ingatlan és a hozzá tartozó földrészlet (telek) együtt kezelendő." Ez a szövegrész ellentmond a számviteli követelményeknek, amelyből az következik, hogy a telek (földrészlet) és a felépítmény (épület) együttes vásárlásakor a számlán külön kell feltüntetni a telek értékét, és külön a felépítmény értékét, sőt, ha csak egy értéket tüntet fel az eladó, akkor azt a vevőnél (a beszerzőnél) a könyvelés során meg kell bontani a telek és a felépítmény értékére. Ezek előrebocsátása után kérdezem, melyik álláspont a helyes?
Részlet a válaszából: […] ...állította elő, illetve azok saját tulajdoni vagy bérelt ingatlanon valósultak meg."A számviteli alapelvek szerint: "Az eszközöket és a kötelezettségeket a könyvvezetés és a beszámoló elkészítése során egyedileg kell rögzíteni és értékelni."A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 12.

Bérleti díj miatt iparűzésiadó-alap két helyen

Kérdés: Kapcsolt vállalkozásaink közül az egyik kizárólag ingatlan-bérbeadással ("A" cég), a másik pedig ingatlanüzemeltetéssel és bérbeadással foglalkozik ("B" cég). A bérlőkkel történő egyszerűbb kapcsolattartás érdekében "B" cég nemcsak az üzemeltetési díjat, hanem egyúttal a bérleti díjat is számlázza, és beszedi a bérlőktől a velük kötött szerződés alapján. A fentiek miatt probléma keletkezett az iparűzési adó vonatkozásában, ugyanis az "A" cégnél bevételként és iparűzésiadó-alapként jelentkezik a bérletidíj-bevétel, ami "B" cégnél is árbevétel és iparűzésiadó-alap. Így ugyanazon bérleti díj után kétszer fizetünk iparűzési adót. Léteznek-e olyan szerződéskötési, illetve könyvelési módosítások, amelyekkel a kétszeres iparűzésiadó-fizetés a cégcsoporton belül megszüntethető úgy, hogy "A" cég továbbra sem kerül közvetlen kapcsolatba a bérlőkkel?
Részlet a válaszából: […] ...– nem lehet árbevétel (az "A" céget megillető bérletidíj-bevétel). Máris elkerülhető a kétszeres helyi iparűzésiadó-fizetési kötelezettség, ha "B" cég nem mutat ki árbevételt.Az egyszerűbb kapcsolattartás érdekében mit lehet tenni úgy, hogy elkerülhető legyen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 25.

Közvetített szolgáltatás a számlán

Kérdés: Társaságunknál gyakran előfordul, hogy a számlán nem kerül feltüntetésre az, hogy "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz". A közvetített szolgáltatás többi kritériumának az adott számlatétel megfelel, de így az iparűzési adó alapját nem tudjuk csökkenteni. Felmerült, hogy a fenti probléma elkerülése végett esetleg a számlán állandó tartalomként jelenítenénk meg "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz" szöveget. Ha olyan számlán szerepel a közvetített szolgáltatást tartalmazó felirat, amely valójában nem az, jelenthet-e bármilyen adókockázatot, esetleg bírság kiszabására ad-e alapot?
Részlet a válaszából: […] ...alapjánál nem hiteles nyilvántartással alátámasztott a levonásra kerülő közvetített szolgáltatás értéke, csalás az adófizetési kötelezettség csökkentése érdekében. Ez utóbbi adóhiányt, mulasztási bírságot és késedelmi pótlékot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. július 13.

Szálláshely-szolgáltatás vagy ingatlanbérlet

Kérdés: Ügyfelünk közösségiszálláshely- (munkásszállás-) szolgáltatást nyújt több megrendelője részére. Saját ingatlanja nincs, a szolgáltatást teljes egészében közvetíti. Az esetek egy részében az adott ingatlanok csak részben érintettek ügyfelünk szolgáltatásával, és a tulajdonos alkalmazottai látnak el minden, a szolgáltatással kapcsolatos feladatot (pl. takarítás). Ilyen pl., amikor egy egyetemi kollégium egy részében történik a szállásoltatás. Más esetekben egy teljes ingatlanban kizárólag ügyfelünk üzleti partnereinek az alkalmazottai kerülnek elszállásolásra, és ügyfelünk alkalmazottai látják el a helyszíni feladatokat (takarítás, ágyneműmosatás...). Ez utóbbi esetben olyan is előfordul, amikor a több évre kötött szerződés értelmében ügyfelünket terheli a beköltözés előtti festés, illetve a szerződéses időszakban az esetlegesen elhasználódó kisbútorok/fogyóeszközök pótlása, cseréje... Az ingatlan tulajdonosa minden esetben közösségiszálláshely-szolgáltatást számláz ügyfelünk felé, és ügyfelünk is ekként állítja ki a számlát a megrendelői felé.
1. Helyesen járnak-e el a felek a számlázás során? Ha nem, mi lenne a helyes eljárás?
2. Ha igen, helyesen jár-e el az ügyfelünk, ha kimenő számláin (és megrendelőivel kötött szerződéseiben) feltünteti, hogy "közvetített szolgáltatást tartalmaz"?
3. A szolgáltatással érintett ingatlanok telephelyet keletkeztetnek-e ügyfelünknél, vagy ezek csak a szolgáltatás eredeti nyújtójánál (az ingatlan tulajdonosánál) számítanak telephelynek?
4. Ha telephelynek minősülnek, szükséges-e ezen ingatlanok címének a cégjegyzékben való feltüntetése, vagy elegendő az állami és az önkormányzati adóhatósághoz történő bejelentés?
5. Azonos-e a 4. pontban leírtakkal a kérdéses ingatlanok telephelykénti megítélése a helyiadó-törvény szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...– onnan munkát végezni indul.Mindezek alapján tehát a Htv. fogalmi rendjéből is az következik, hogy telephelyet, azaz iparűzésiadó-kötelezettséget az az eset vált ki, melyben ügyfele nyújtja a szálláshely-szolgáltatást a több évre rendelkezésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. július 28.

Közvetített vagy igénybe vett szolgáltatás, alvállalkozói teljesítés

Kérdés: Kérem állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy az alábbiakban ismertetett tényállás szerinti ügylet során felmerült költségek közvetített szolgáltatások értékeként vagy alvállalkozói teljesítések értékeként elszámolhatóak-e az iparűzési­adó-alap meghatározása során, vagy a számviteli törvény értelmében az igénybe vett szolgáltatások költségei? Adózó vállalkozási tevékenysége m.n.s. egyéb oktatás, akkreditált felnőttképző intézményi besorolással rendelkezik. Adózó fő vállalkozási tevékenysége képzések megtartása, továbbá pedagógiai szakértés, szaktanácsadás. Tevékenysége végzése során tanácsadással, szakértéssel, akkreditált 30 órás pedagógus-továbbképzéssel, nem pedagógus akkreditált továbbképzéssel foglalkozik. Vállalja továbbá önkormányzatok közoktatásifeladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési tervének, esélyegyenlőségi tervének, kistérségek közoktatási tervének, minőségirányítási rendszerének elkészítését, továbbá hazai és uniós pályázatok elkészítését, valamint intézmény- és programakkreditációt. Adózó fenti tevékenységek végzéséhez igénybe vesz más vállalkozókat is. A képzést/tanácsadást/szakértést végző vállalkozók által kiszámlázott szolgáltatások értékét adózó közvetített szolgáltatások értékeként számolta el adóalap-csökkentő tételként az iparűzésiadó-bevallásában. Adózó kimenő (vevő) számláiban gazdasági eseményként akkreditált felnőttképzés; máshová nem sorolt egyéb oktatás; pedagógiai szakértés, szaktanácsadás; üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadás szerepel. A kimenő bizonylatokon "a számla közvetített szolgáltatást tartalmaz" megjelölés szerepel. Adózó a jegyzőkönyvi észrevételében hivatkozott arra, hogy véleménye szerint a szerződései egy része vállalkozási szerződésnek minősül. A vállalkozói szerződés kapcsán az eredménykötelem meglétét emeli ki. Véleménye szerint feladatai a megvalósíthatósági tanulmány készítése, pedagógiai program átdolgozása, nyilvánosság biztosítása, foglalkoztatás támogatása pályázat készítése, komplex szaktanácsadói feladat ellátása, intézményakkreditáció eredménykötelemmel bírnak, mivel valamely dolog tervezésére, elkészítésére, átalakítására, vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására irányult, mert a tevékenység ellátásáról írásos dokumentum készül. Fent ismertetett tényállás alapján kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott kérdések megválaszolásával szíveskedjenek állásfoglalásukat a vásárolt szolgáltatások minősítésére megadni.
1. A megvalósíthatósági tanulmány készítésére, a pedagógiai program átdolgozására, a nyilvánosság biztosítására, a foglalkoztatás támogatására pályázat készítése, komplex szaktanácsadói feladat ellátására, valamint az intézményakkreditációs feladat ellátására kötött szerződések vállalkozási szerződésnek tekinthetők-e, vagy megbízási szerződésnek? Elhatárolható-e a két szerződéstípus aszerint, hogy a tárgya szellemi vagy fizikai munkavégzésre irányul?
2. A fent megrendelt tevékenységek közül mely tevékenység végzése tekinthető eredménykötelmen alapuló és mely tevékenység gondossági kötelmen alapuló munkavégzésnek? Kimeríti-e az eredménykötelem fogalmát az, ha a vásárolt szolgáltatás lezárásának eredményeként írásbeli dokumentum készül? (Pl. jelentés, bizonylatolás, összeállított dokumentum stb.) Ehhez kapcsolódóan kérjük, szíveskedjenek kifejteni azt, hogy a Ptk. 389. §-ában megfogalmazott "munkával elérhető más eredmény létrehozására" kitétel alatt konkrétan mi értendő.
3. A projektszerződések és az akkreditált képzési szerződések esetében, amennyiben a megrendelői szerződésben részletezett feladatokat teljes mértékben szerződéssel más vállalkozók végzik, tekinthető-e a szolgáltatás változatlan formában történő továbbértékesítésnek, annak ellenére, hogy a projektkészítéssel és akkreditált képzéssel megbízott adózónak egyéb koordináló feladatai is vannak? (Az adózó neve alatt fut az akkreditáció, a projekt, illetve az adózó állítja ki a tanúsítványt, köti a felnőttképzési szerződést.)
4. A megrendelői szerződésben a közvetítés lehetőségére annyiban történik utalás, hogy a szerződések többségében tartalmazzák az alvállalkozók, illetve teljesítési segéd igénybevételi lehetőségét. Ez a szerződési kitétel megfelel a közvetített szolgáltatásokra vonatkozó tartalmi kritériumnak?
Részlet a válaszából: […] ...oktatás, képzés esetén sem kizárt egy szolgáltatás változatlan formában való közvetítése. Például ha az adóalany arra vállal kötelezettséget, hogy szerződést köt egy nyelvtanárral a megbízója telephelyén való nyelvóra tartására.)Összetettebb kérdéskör...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 25.

Áfaellenőrzés (eva)

Kérdés: A Számviteli Levelek 252. számában az 5165. kérdésre adott válaszban a cím szerinti témával foglalkoztak. Véleményem szerint, a fenti összeget a bt. nem kapja meg a vevőtől, mert az eredeti számlán szereplő végösszeggel kell a helyes számlát kiállítani. A zárójelben lévő mondathoz kapcsolódó válasz más módon is megközelíthető.
Részlet a válaszából: […] ...kellene szerepeltetni. Mivel – mint bevételi nyilvántartást vezetőevás bt. – nem tartozik a számviteli törvény hatálya alá, így ilyenkötelezettsége nincsen. Természetesen, ha az adózott eredmény módosítása amegbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hiba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 20.

Építményadó továbbszámlázása

Kérdés: A bank a lízingre vásárolt ingatlan utáni adót áfásan számlázza nekünk, SzJ 010-zel. A nekik megfizetett tőke- és árfolyam-különbözet számla is áfás. Szabad-e az építményadót továbbszámlázni? A számlán szolgáltatásközvetítés: 2010. III. félévi építményadó áll. Milyen címen lehet ezt a tételt könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...a lízingdíjban elszámolt tőketörlesztő részletéhez kapcsolódóan. Alízingdíj kamatrésze után egyik esetben sincs áfafizetési kötelezettség.A kérdésben leírtak alapján – feltételezhetően – nyílt végű,devizaalapú pénzügyi lízingről van szó, amely...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 2.

Hamis bankjegy elfogadása

Kérdés: A hotel üzemeltetésével foglalkozó társaság szállodai szolgáltatást számlázott a vendégnek, aki ezt készpénzben egyenlítette ki. A vendég távozása után derült ki, hogy az ellenértékként kapott 2 db 200 eurós bankjegy hamis volt. Mi ennek a helyes számviteli elszámolása? A szolgáltatásnyújtás elszámolása után a pénztárcsökkenés elszámolása egyéb ráfordítás vagy rendkívüli ráfordítás?
Részlet a válaszából: […] ...átszámítás után – az árbevétel, illetve fizetendő áfa számlákkal,továbbá az idegenforgalmi adó a helyi adóhatósággal szembeni kötelezettség számlávalszemben. Ha a szállodai szolgáltatásról a számlát forintbanállították ki, amelyet a vendég euróban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 23.

Üzemanyagköltség norma alapján

Kérdés: Egyéni vállalkozó üzemanyagnorma és az APEH által közzétett üzemanyagár alapján számolja el az üzemanyagköltséget. Az iparűzési adó ellenőrzése során a helyi önkormányzat ezt nem ismeri el! Az így elszámolt üzemanyag csökkenti-e az adó alapját?
Részlet a válaszából: […] ...alá tartozó adózóknál is. Mivel a helyi adókról szóló törvény nemhatároz meg külön nyilvántartás-vezetési kötelezettséget, hanem támaszkodik aszemélyijövedelemadó-törvényben szereplő nyilvántartás-vezetési, elszámolásiszabályokra....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 25.
1
2