Hosszú ideje fennálló tételek rendezése

Kérdés: Átvettük egy jelentős értékű ingatlant tulajdonló társaság (A), valamint anyavállalata (B) könyvelését. Az A cég ezt az ingatlant felújítani és hasznosítani kívánja, de a felújítás különböző okokból 8-10 éve áll, illetve jórészt meg sem kezdődött. A B vállalat tevékenysége kimerült abban, hogy kölcsönökkel folyamatosan finanszírozza az A cég működési költségeit. A B cég könyveiben szerepel egy jelentős összegű befejezetlen beruházás (a kapott anyag és listák alapján a 8-10 évvel ezelőtt az A cég érdekében igénybe vett szolgáltatások, tanácsadói és menedzsmentdíjak stb. 2008-2012 között merültek fel). A B cég a fenti költségek összegét 2015-ig a beszámolóiban szellemi termékként mutatta ki, majd 2015-ben átsorolta a befejezetlen beruházások közé, azóta befejezetlen beruházás. Az A cég könyvelésében ezek a költségek egyáltalán nem jelentek meg. A továbbszámlázás vonatkozásában azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az A és B cég közötti megállapodás alapján ezeket a tételeket az A cég által tulajdonolt ingatlan felújítását követően, az aktiválás után számolják el a felek egymás között. Kérdések rövidítve:
1. Mi a teendőnk, hogyan tudjuk rendezni a helyzetet? Milyen lépéseket kell megtennünk ahhoz, hogy a beszámoló a számviteli előírásoknak megfelelő legyen?
2. Hogyan, hol kellene/kellett volna kimutatni ezeket a tételeket? Hogyan érinti ez a két cég beszámolóit, társasági adóját, elhatárolt veszteségeit?
3. Ha a felek úgy állapodtak meg, hogy ezekkel a tételekkel majd a jövőben, évek múlva számolnak el egymással, nem kellett volna legalább 12 havonta elszámolni és számlázni?
4. Önök szerint valamilyen módon indokolható az, hogy ezeket a tételeket a B cég előbb szellemi terméknek, majd befejezetlen beruházásnak tekintette?
Részlet a válaszából: […] ...tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások.)Itt kell megjegyezni, a számviteli előírások csak a követelések és a kötelezettségek esetében ismerik az elévülés intézményét, az egyéb eszközök vonatkozásában nem! A kérdés szerinti tételek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Megszűnik az egyszerűsített vállalkozói adó

Kérdés: 2020. január 1-jétől hatályát veszti az Eva-tv. Az e törvény hatályon kívül helyezésével az Eva-tv. hatálya alá tartozó szervezetek is megszűnnek? Hova, milyen adótörvény hatálya alá kerülnek? Milyen számviteli, adózási feladatok kapcsolódnak a jogszabályi háttér megszűnéséhez? Hogyan alakulnak ezek egy bt. esetében?
Részlet a válaszából: […] ...alátámasztott, a 2019. december 31-i leltár alapján nyitómérleget kell készítenie. A nyitómérlegbe az eszközöket piaci értéken, a kötelezettségeket a ténylegesen fizetendő, a céltartalékokat a számított, az Szt. előírásainak megfelelő összegben, a saját tőkét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 12.

Ismeretlen eredetű tőketartalék, fejlesztési tartalék

Kérdés: A kft. átvilágítása során a 2017. évben derült ki, hogy a 2005. évben képzett fejlesztési tartalék, valamint tőketartalék a mai napig szerepel a könyvekben. A tőketartalék képzésének oka sajnos nem ismert az iratok megsemmisülése miatt. A fejlesztési tartalék nem került felhasználásra, visszaírásra. Mivel elévülési időn túli tételekről van szó, mi a helyes eljárás a tőketartalékként és a fejlesztési tartalékként nyilvántartott összegek megszüntetésére?
Részlet a válaszából: […] ...volna rendeznie az adóhatósággal. Erre vonatkozhat az elévülési szabály.)A számviteli előírások alapján azonban csak a követelések-kötelezettségek esetében beszélhetünk elévülésről. (Sőt, ha a követelések-kötelezettségek vonatkozásában kötelezően előírt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 7.

Az áttérés szabályai (eva)

Kérdés: Melyek az áttérési szabályok a különféle társasági formák esetében? Milyen nyilvántartási kötelezettség terheli az evát választókat?
Részlet a válaszából: […] ...a meglévő készletekkel kapcsolatos bevételét, amelyet a továbbiakban mindaddig adóalapot nem érintő bevételként tart nyilván, amíg adókötelezettségeit e törvény előírásai szerint teljesíti, vagy az Szja-tv. szerinti átalányadózást alkalmaz; nyilvántartásba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. december 5.

Egyéni cég átalakulása kft.-vé

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek összefoglalóan tájékoztatást adni az egyéni cég egyszemélyes kft.-vé történő átalakulása során elvégzendő számviteli feladatokról, adózási kérdésekről, bevallási határidőkről és nyomtatványokról.
Részlet a válaszából: […] ...be a társaságba, és utána 20 százalék mértékkel kell a személyi jövedelemadót megállapítani. Keletkezhet még személyijövedelemadó-kötelezettsége magánszemélyként az egyéni vállalkozónak akkor, ha az egyéni vállalkozása eszközét nem képező eszközöket visz be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. szeptember 5.