Gazdasági társaság igazolt veszteségének kiegyenlítése

Kérdés: A gazdasági társaság és az önkormányzat közötti közszolgáltatói szerződés alapján az önkormányzatnak – mint az ellátásért felelősnek – a szolgáltatás fenntartása esetén kötelezettséget jelent a szolgáltatást végző társaság indokolt ráfordításai alapján igazolható veszteség kiegyenlítése. (Ezt uniós rendelet és a 2012. évi XVI. törvény is szabályozza.) A szerződés szerint a két fél minden évet követően elszámol az előző évi kompenzálandó veszteség mértékéről (összegszerűen meghatározzák, az önkormányzat közgyűlése is elfogadja). Ugyanakkor az önkormányzat forrás hiányában nem tudja pénzügyileg rendezni az elszámolt támogatást, hanem arra majd külön fizetési megállapodást köt, amikor rendelkezik a megfelelő fedezettel. Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének 2016. évi módosítása szerint kötelezően elő kell-e írni 2017-ben a társaságnál egyéb bevételként a mérlegkészítésig elszámolt összeget? 2017-ig a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezett kompenzációt mint támogatást számolta el a társaság egyéb bevételként. A módosítás hatására a korábbi években elszámolt, de meg nem fizetett kompenzációt is el kell számolni 2017-ben egyéb bevételként?
Részlet a válaszából: […] ...nem támogatást kap, hanem a bevétellel nem fedezett indokolt költségei kerülnek ellentételezésre. Ezt pedig az önkormányzattal szembeni követelésként indokolt kimutatni azon üzleti év egyéb bevételei között, amely üzleti évhez kapcsolódik, és olyan összegben, amelyben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 21.

Behajthatatlan követelés dokumentálása

Kérdés: Az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 10. pontja a behajthatatlan követelések minősített eseteit sorolja fel. A behajthatatlanság törvényben előírt dokumentumai mellett mire kell tekintettel lenni, milyen egyéb bizonylatokkal kell a behajthatatlanná minősítést alátámasztani? Milyen időpontig kell a dokumentumoknak rendelkezésre állniuk?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 65. §-ának (7) bekezdése szerint a mérlegben behajthatatlan követelést nem lehet kimutatni. A részben vagy egészében behajthatatlan követelést legkésőbb a mérlegkészítéskor – a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 7.

Számviteli változások 2017-től

Kérdés: Jövőre változnak-e a számviteli előírások?
Részlet a válaszából: […] ...a pályázatot kiíró szervezethez, és az az elszámolást a mérlegkészítés időpontjáig – dokumentáltan – elfogadta.A vásárolt követelések elszámolásával kapcsolatosan is – a 2016-tól hatályos előírásoknak való megfelelés érdekében – pontosítottak.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 10.

Befizetett tagdíj rendezése – egyesülés

Kérdés: A társasági szerződés meghatározza az éves tagdíj összegét, amelyet február végéig kell a tagoknak befizetniük. A tagdíj várhatóan fedezi az adott évben felmerült költségeket. Ha nem fedezi, az igazgatótanács dönt arról, hogy pótdíj befizetése mellett valósítja meg a többletköltséggel járó programokat, vagy leállítja azokat. Ha a tagdíjból, illetve a pótbefizetésekből származó bevételek meghaladják az adott évben felmerülő költségeket, akkor a fennmaradó összeg a befizetés arányában beszámításra kerül a következő évi tagdíj összegébe. 2013-ban is ez történt, ezért az alapítókkal szembeni kötelezettségen nyilvántartott összeg – az előző évek tagdíjbefizetéseiből adódóan – nagyban meghaladja az új tagdíj kiszámlázása és megfizetése esetén kimutatandó egyenleget. Megtehető-e, hogy évekig nem számlázunk tagdíjat? Vagy az egyesülésnél nyilvántartott negatív eredménytartalékot a tagok által már korábban megfizetett és az alapítókkal szembeni kötelezettségen (479. számla) nyilvántartott összeggel kinullázzuk, rendezzük?
Részlet a válaszából: […] ...leírt gyakorlatot folytatták. A korrekciók eredményeként a 479. számlának nem maradhat egyenlege (ha valamely tag nem fizetett, azt a követelések között kell kimutatni!), s talán az eredménytartalék negatív összege is megszűnik. A korrekciók természetesen a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 11.

Devizás tételek év végi értékelése

Kérdés: Helyesen járunk-e el, ha év végén a devizában fennálló követeléseket, illetve kötelezettségeket a december 31-ei MNB-árfolyamra átértékeljük, és ezt egy gyűjtőszámlával szemben könyveljük? A gyűjtőszámla egyenlegének megfelelő árfolyamnyereséget elhatároljuk, ha árfolyamveszteség, és a számviteli politikában jelentősnek minősítettük, akkor könyveljük, ha nem jelentős, nem könyveljük? Helyes-e, ha a vevő, a szállító december 31. és a mérlegkészítés időpontja között pénzügyileg rendeződik, akkor a december 31-e és a pénzügyi rendezés közötti árfolyamveszteséget, illetve árfolyamnyereséget az időbeli elhatárolásokkal szemben elszámoljuk?
Részlet a válaszából: […] ...a mérlegben a valutapénztárban lévővalutakészletet, a devizaszámlán lévő devizát, továbbá a külföldi pénzértékreszóló minden követelést, befektetett pénzügyi eszközt, értékpapírt (együtt atovábbiakban: külföldi pénzértékre szóló eszközt),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 23.

A számviteli törvény változásai 2004-től

Kérdés: Év közben jelentősen módosult a Gt. Mivel a számviteli előírások szorosan összefüggnek a Gt. előírásaival, változik-e, és ha igen, hogyan az Szt.?
Részlet a válaszából: […] ...időpontjában azok piaci értékén – az általános előírások szerint – számlázni kell (jellemzően árbevételkénti és követeléskénti elszámolással), majd azt össze kell vezetni a részvényesekkel, a tagokkal szembeni kötelezettséggel. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. január 8.

2001. évi nyitómérleg, 2001. évi éves beszámoló bázisadatai

Kérdés: A számviteli törvény változásai miatt hogyan történjen a 2001. évi nyitótételek könyvelése? Milyen rendezőtételeket kell könyvelni? Kell-e rendezőmérleg? Hogyan lehet a 2000. évi mérleg záróadatait, a 2000. évi eredménykimutatás tárgyévi adatait a megváltozott sémának, tartalomnak megfeleltetni?
Részlet a válaszából: […] ...nyitótételeinek – előbbiek szerinti – könyvelése (amelynek keretében a várható veszteségekre képzett céltartalékot nem lehet követelések értékét csökkentő tételként könyvelni), az új Szt.-ben előírt átsorolások és átvezetések, mérlegszámlák...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2001. február 22.